FRISS

Már látogatható az egyhetes zebracsikó az állatkertben


Kora délutánonként kiengedik a kifutóra, ahol a közönség is láthatja a budapesti állatkert legifjabb, egyhetes zebráját. A csikó kislány, várhatóan nyilvános szavazáson keresnek majd nevet neki.

Már a látogatók is megcsodálhatják a budapesti állatkert nemrég született zebracsikóját. Egyelőre nincsen neve, az Állatkert a tervek szerint a jövő héten hirdet majd szavazást a név kiválasztására. A csikó május 3-án jött a világra, az istállóból a napokban kezdték el - egyelőre 13 óra tájban - kiengedni a kifutóra, Romy, az anyazebra társaságában.

2008 augusztusában született Romy, 2010 óta él a budapesti állatkertben, és az elmúlt tizenhárom évben már több csikót is sikeresen felnevelt. Legutóbb, 2021-es ellésekor egy méncsikót, tehát hím utódot hozott a világra.

A csikó a kifutóban  sokat szaladgál, fickándozik, még nagyon igényli Romy biztonságot nyújtó közelségét. A tervek szerint, ahogy jobb lesz az idő, több időt tölt majd a szabadtéri bemutatóhelyen.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 1883 óta foglalkoznak zebrákkal, az első budapesti – és egyben az első magyarországi – zebracsikó pedig 1930-ban jött a világra. Az idők során több különféle zebrafajt is láthatott az Állatkert közönsége, jelenleg a Kelet-Afrikában őshonos alföldi zebrát, annak is a Böhm- vagy Grant-zebra néven ismert alfaját (Equus burchelli boehmi) mutatják be.

-
Kép: Fővárosi Állat- és Növénykert

 

A budapesti zebracsapat jelenleg öt állatból áll: a most született kiscsikó, illetve a szülők, Romy és Zucchero mellett van egy másik, Tina nevű kanca is, továbbá egy Zaki nevű fiatal hím, Romy előző, most már másfél éves csikója.

-
Kép: Fővárosi Állat- és Növénykert

A nemrég született zebracsikó mellett a hétvégén több programmal is várja látogatóit a budapesti állatkert. Már pénteken elkezdődik, és egészen vasárnapig tart a III. Kürtőskalács Vigalom, különleges finomságokkal, változatos programkínálattal, sőt sztárfellépőkkel (Mihályfi Luca, Unique, Opitz Barbi, Pál Dénes).

Vasárnap pedig megtartják a hagyományos Állatkerti Nevelőszülők Napját is, amely egyfajta találkozó és szülői értekezlet is azok számára, akik az állatkert valamelyik lakóját jelképesen örökbe fogadták.