Ahány ember és emlék és történet, annyi Budapest létezik. De hogyan lehet megmutatni ezt a sokszínűséget és a közös pontokat, ami kirajzolja azt, hogy mit jelent budapestinek lenni? A válasz(ok) keresése közben egy szórakoztató, és nem egy tudományos kiállítást álmodtak meg a város 150. születésnapjára a Budapesti Történeti Múzeumban, ami egyszerre elgondolkodtat, kérdez és mesél is. És talán azt is megtudjuk, milyen állat lenne a város, és a lakói a Tilos az Á-ra vagy az éjszakai díszkivilágításra büszkébbek.
Először is – erre a kiállításra többen, együtt jó eljönni. Mert közben majd beszélgetni akarunk. A saját emlékeinkről, a felismert részletekről, a látott új dolgokról, és meg akarjuk kérdezni a másikat arról, hogy ő mit gondol ezekről. Úgyhogy ne hagyjuk otthon a testvért, barátot, nagymamát, apukát, unokaöccsöt!
Már a kiállítás nyitó pillanata nagyon erős – a Barokk udvarban áll egy hatalmas, tükröződő fekete kocka, amibe belépve négy irányban kaleidoszkópszerűen örvénylik körülöttünk a város múltjának montázsa. Híradó, mese - és legendás játékfilmek részletei, villódzó neonok, retróvillamosok, az utcák lüktetése – ha jobban figyelünk, feltűnik, hogy a négy irány négy téma is, a nappali és éjjeli város, a történelmi pillanatok és egy bérház kel életre mozaikszerűen. Ha itt kibámészkodtuk magunkat, és elkapott minket is a Budapest életérzés, vár minket az igazi kiállítás.
A Budapest-hatás. Fővárosi kötődések és identitások alapvetően történetmesélésre épül, összesen 41 interjúalany mondja el, számára mi is az, hogy budapestinek lenni, és nekik mit jelent a város. A kiállítótérbe telepített Duna-installáció mentén személyes történetek szólalnak meg: az óbudai régiségkereskedőé, a cukrászdinasztia tagjáé, a fotómodellé, a vízilabdázóé, a színészé, a csillárkészítőé, a rockzenészé, a buddhista- vagy az LMBTQ-közösség tagjáé. Többek között Kemény Dénes vízilabdázó, Lakatos Mónika énekesnő, Pataki Ágnes modell és filmproducer, Saly Noémi történész, Csőre Gábor színművész, Pál Marci aktivista, Oltai Kata művészettörténész, valamint a Gundel és az Auguszt család tagjai mesélnek Budapesthez fűződő viszonyukról. Megtudjuk, milyen élmény felnőni a Rákosmenti kertvárosban vagy a Váci utcában, kamasznak lenni Újpesten vagy a Havanna-lakótelepen. Mit jelent a város annak, akinek a családja generációk óta itt él és annak, aki egyedül, Erdélyből vándorolt be már felnőttként.
Százötven év hatalmas idő, de a sok-sok beszélgetésből – amik időben és térben is szerteágaznak – is az derül ki, hogy Budapest képét és kultúráját alapvetően meghatározta a „befogadás” gesztusa. Az, hogy itt a magyarok mellett németek, zsidók, romák, közeli és távoli vidékről betelepülők találták meg helyüket, hozták létre a maguk közösségeit, és adták a „közösbe” a saját hagyományaikat.
Ahogy a történetek hömpölyögnek körülöttünk, a falakon felvillan egy-egy tárgyi emléke is az elmúlt másfél évszázadnak. Báli táncrendek, Mácsai István festménye, színes plakátok, polgári egyletek és dalárdák emlékei. De kipróbálhatjuk, milyen kicsit más bőrébe bújni, a kalapok, fejfedők alá állva (kipától a bringás sisakon át a cilinderig) az adott szubkultúra vagy korszak hangjai csendülnek fel.
Az ikonikus piros padok egyikére letelepedve pedig elmerülhetünk az utca hangjaiba. A kiállítás készítői izgalmas asszociációs játékra hívták a városlakókat, olyan kérdésekkel bombázták őket hogy szerintük milyen állat vagy szín lenne Budapest, de azon is el kellett gondolkodniuk, mire a legbüszkébbek és miben más szerintük Pest és Buda. És persze előkerül a ki, mit szeret, mire büszke kérdés is, ahol a Tilos az Á-tól a metrón át a hidak, díszkivilágítás, sétálóutcák, kávézók, éjszakai élet, a Duna, a kulturális sokszínűség, a parkok és a panoráma is mind említésre kerülnek.
Mi is úgy jöttünk el a kiállításról, hogy kifelé már a gyerekkori emlékeinkről beszélgettünk ismeretlenekkel, és arról ki, hogyan érzi és éli meg a budapestiségét, fontos-e, hogy még megvan az a fa a Margitszigeten, amire négyévesen felmásztunk, vagy az a kapu Csepelen, ami előtt szerelmesen várakoztunk, és hogy fel tudjuk sorolni gondolkodás nélkül a hatos megállóit, vagy rácsodálkozunk a vár látványára évek távolléte után.
Nézd meg a Budapest-hatás filmet Csákányi Eszter színművész közreműködésével: