STÍLUS

Örömtekerés és demonstráció – sok ezer bringás vonult fel az autómentes Lánchídért


Az idei I bike Budapest azt a célt tűzte a demonstráció zászlajára, hogy a felújítás befejezése után is a Lánchíd maradjon meg a bringások és tömegközlekedők számára.

A Hősök teréről indultunk 4-órakor, miután stílszerűen a Holland Királyság magyarországi nagykövete megnyitotta a menetet, és az Andrássy úton, majd a Lánchídon és a budai és a pesti rakpartokon végig gurulva egészen a Margitszigetig hömpölygött a menet. 

-
Egy külső megfigyelőnk beszámolója szerint több, mint 50 percig haladtak el a bringások a cukrászda ablaka előtt, ahol ült. Voltak családosok, kisgyerekek, teherbringák, tandemesek, mindenféle furcsa kreációk, jelmezek, görkorisok, deszkások, csomó rolleres és persze egy eufórikus, könnyed, lebegő hangulat, ami megcsillantotta, hogy még mennyivel jobb hely lehet Budapest. 
-
-

A demonstráció – ami valójában egy nagy közösségi együtt cangázás is, zenével, barátokkal, kedves ismeretlenekkel – idei célja az volt, hogy a Lánchíd jelenlegi forgalmi rendje maradjon meg a híd felújítása után is. Legyen a budai buszkorridor része, amivel a menetideje sok járatnak akár percekkel is rövidül, legyen a budapesti bringahálózat szerves része, és persze a gyalogosjárdákat meg kapják vissza sétálók. 

-

Fotók: Bartha Dorka/Énbudapestem