Az interneten fellelhető korabeli kritikák nem lelkesedtek érte, és nagyon úgy néz ki, már most drágább, mint a 116 milliárdos MVM Dome és a 46 milliárdos Duna Aréna együttvéve, és még tovább drágulhat, holott már 18 éve átadták.
Az egykori Lágymányosi, ma Rákóczi híd pesti oldalán fekvő, 70 ezer négyzetméteres Művészetek Palotájának építése 2002 márciusában kezdődött, körülbelül akkor, amikor átadták a mellette található Nemzeti Színházat (március 15.).
Ahogy a Művészetek Palotája közleménye is megjegyzi, ma már szinte elképzelhetetlen a Duna dél-pesti látképe az épületek nélkül, pedig sokáig egy pusztuló teherpályaudvar volt a Duna pesti partján a Petőfi hídtól délre.
Mint itt is írják, a Soroksári út mellett a 19. században még malmok működtek, később aztán megépült a marha-, majd később a sertésvágóhíd, az 1880-as évek első felében pedig felépültek a közraktárak és a Boráros tértől északra megépült az úgynevezett Elevátorház, amely akkoriban a főváros legnagyobb közraktára volt.
A malmok, raktárak, egyéb ipari üzemek kiszolgálása céljából épült fel 1880-1883 között a Dunaparti teherpályaudvar a Boráros tér-Soroksári út-összekötő vasút-Duna által határolt területen. A környező üzemekbe iparvágányokat létesítettek, amelyek egy része a Soroksári utat szintben keresztezte.
A nagy fejlődés időszaka az I. világháború végéig tartott. Ekkorra ugyanis az új országhatárokon belüli malomipar már túlméretezetté vált, így megkezdődött a lassú visszafejlesztése. A motorizáció, ezzel együtt pedig a közúti forgalom fokozatos növekedése később egyre jobban visszaszorította a teherpályaudvar területét.
A korábban
kétszer egysávos, nagykockakővel burkolt,
rendezetlen padkájú Soroksári úton gyakoriak voltak a torlódások, ezért a 60-as évek második felében eldöntötték, hogy kiszélesítik. Ahogy a villamos.hu folytatja, a végső kegyelemdöfést a rendszerváltás jelentette, a Dunaparti teherpályaudvar akkorra már egyre inkább a város fejlődésének gátjává vált.
Amikor megtetszik egy ötlet
Ahogy a G7 megjegyzi, az eredetileg Modern Magyar Művészetek Múzeum ötlete az első Orbán-kormány kulturális miniszterének, Rockenbauer Zoltánnak volt az ötlete, amit nem mellesleg Matolcsy Györggyel, akkori gazdasági miniszterrel karöltve fundáltak ki, és a korabeli sajtóhírek szerint nagyon megtetszett Demján Sándornak.
A Fidesz kormány 2000-ben, a 2001-2002 évekre vonatkozó költségvetésben jóvá is hagyott a Müpa Budapest Nonprofit Kft. jogelődje számára 52 milliárd forintot, emlékeztet a lap.
Zoboki Gábor terveit, írja már a Magyar Narancs fellelhető korabeli cikke, kezdetben jól fogadta az építészkritikai szcéna. A tervezési folyamat azonban már a kezdettől kultúrpolitikai és ingatlanfejlesztési bizonytalanságokat tükrözött: nem volt világos, hogy végül milyen intézményeknek ad majd otthont az új létesítmény.
A dolog egyik érdekessége, hogy a Millenniumi Városközpontot és benne a Müpát
egy 5000 fős Kongresszusi Központtal együtt álmodták meg,
mert meggyőződésük volt, hogy a konferenciaturizmust kulturális vonatkozású épületekkel érdemes összekötni. Az ingatlanfejlesztés aztán valahogy gellert kapott, a KK azóta sem épült meg, ami Rockenbauer szerint már akkor is hatalmas gond volt, hiszen az lett volna az egész koncepció tüdeje, ami rentábilissá tette volna a beruházást.
Görgey Gábor – aki Medgyessy Péter egykori nemzeti kulturális örökség minisztere volt, később pedig kulturális főtanácsadó – is attól tartott a megnyitás előtt, hogy a Müpa komoly közönségszervezési gondokkal fog majd küzdeni a KK megépítésének elmaradása miatt.
Rockenbauer szerint, magyarázza a Magyar Narancs, a szálak a 2002-es kormányváltás után gabalyodtak össze, mert kezdetben „volt egy világos koncepció, amellyel a szociálliberális kormányzat fokozatosan felhagyott; nem rosszindulatból, hanem amiatt, mert sem Görgey Gábor, sem pedig Hiller István kulturális miniszterek nem éltek benne a folyamatban, s így nem érthették a dolog logikáját”.
Görgey Gábor ezt máshogy látta. Ő azt hangsúlyozta a lapnak, hogy Fidesz-örökséget vettek át, ami nem volt épp tehermentes. Leállítani csak azokat a beruházásokat lehetett presztízsveszteség nélkül, amelyek még nagyon korai fázisban voltak.
Az épületet a Magyar Narancs akkori cikke
egy elefantiázisban szenvedő, zűrzavaros épületként jellemezte:
„főbb belső tömegei nemigen tartanak kapcsolatot egymással, afféle dobozok a dobozban, az épület alaprajzi rendszere redundáns, sorozatos funkcióismétlődéssel tarkított”.
A Művészetek Palotája 2005. március 14-i ünnepélyes megnyitóján megjelentek a legfőbb közjogi méltóságok, Mádl Ferenc köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Polt Péter legfőbb ügyész, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.
Ahogy a MTI akkori beszámolója írja, a Gyurcsány Ferenc kormányfő ünnepi köszöntőjében azt mondta, hogy ez a ház valami olyannak a palotája, ami közelebb viszi az embereket annak megértéséhez, hogy mit jelent gyarló, vágyakkal rendelkező, de a maga világához váltig ragaszkodó embernek lenni. „Ez a művészet” – mondta a miniszterelnök.
Ma már elképzelhetetlennek tűnik, de Gyurcsány Ferenc a beszédében
méltatta Orbán Viktort és első kormányát is,
az akkori miniszterelnök ugyanis nem felejtette el megjegyezni, hogy Orbán Viktor és kormánya kezdte el az intézmény létrehozását. „Nagyon jó, hogy elkezdte, és nagyon jó, hogy egy országnak van tehetsége és bátorsága (...) nemcsak követelni, hanem cselekedni” – tette hozzá Gyurcsány.
A Müpa egyúttal a Ludwig Múzeum új otthona is lett. A múzeum a Budavári Palota „A” épületéből költözött le a Millenniumi Városközpontba.
Rohamos lemaradásunkat jelképezi
A Narancs a megnyitó után egy másik cikkben újabb kemény kritikát fogalmazott meg az épülettel kapcsolatban.
Mint írták, „a Soroksári úton magasodó cifra palota finoman fogalmazva is igencsak messze áll attól, hogy a kortárs világépítészet attrakciói közé soroljuk, noha hemzseg a nemzetközi építészetből ellopott részletektől. Nem látni benne mást, mint
egy újabb elszalasztott lehetőséget,
s ily módon fővárosunk, sőt országunk új szimbólumát, amennyiben jelképezi rohamos lemaradásunkat Európától és a világ fejlettebb régióitól”.
Az Élet és irodalom a kultúrhatalmi-center új épületeként írt róla, ami nem mellesleg egy vasbetonkolosszus, amit kővel-üveggel-fémmel álcáznak, este még fénybe is mártanak. Azt azért megadják neki, hogy „a behemót öcskös életrevalóbb a három évvel idősebb nővérénél”, azaz az eklektikus Nemzeti Színháznál.
„A színházról egyébként is tudtuk, már a makettből nyilvánvaló volt, hogy mennyire tragikus. Ahhoz képest e megaház mégiscsak más.
Kívülről nem oly otromba, arányosabb is,
mégsem egyértelműen vonzó. Főleg taszít a híd autósztrádája felől, brutálisan egy kórház vagy börtön, esetleg egy city-plaza mellékoldali képét nyújtja, amiért nem mentik a körülmények, hogy ti. itt vannak a kiszolgálóhelyiségek.”
A belső kialakítás pedig mintha még tetszett is volna a kritikusnak: „Fények-színek komponált tobzódása, impozáns méretek és diszkrét terek meglepő váltása, értékes anyagok dizájnos részletekkel fűszerezve - mindez alkalmas a hatáskeltésre.”
Az épület mindenesetre 2006-ban elnyerte az építész szakma legrangosabb nemzetközi elismerését a FIABCI (Nemzetközi Ingatlanszakmai Szövetség) Prix d’Excellence-díját, a nagyközönséget kiszolgáló épületek különleges kategóriájában. 2010-ben, öt évvel a megnyitása után pedig már a Népszabadságban is impozáns épületként írnak róla, és izgalmas kiképzésű falakat emlegetnek, valamint a kontinens legnagyobb és legjobb minőségű koncertorgonáját.
Egy kicsit lehet, megdrágult
Az épülettel kapcsolatos ízlésbeli viták, valamint a létrejöttre körüli bizonytalanságok még mindig csak kisebbik problémát jelentették. A legnagyobb gondot, ahogy a Magyar Narancs már a megnyitó előtt is figyelmeztetett, hogy
már akkor sem tudta senki, mennyibe fog kerülni
az épület: bár az eredeti tervek még 31,3 milliárdos fejlesztésről szóltak a beruházásra szánt végső összeg viszont már 2005-re közel 100 milliárd forintra módosult.
Demján Sándorék a cikkre reagálva sajtótájékoztatót szerveztek, ahol a magát „becsületes építőmesternek” nevező Demján Sándor arról beszélt, hogy a budapesti Művészetek Palotája a világon bárhol létesülő hasonló épületegyüttesnél olcsóbban valósult meg. Az üzletember felajánlotta, a TriGránit kifizeti a különbözetet, ha valaki olyan, hasonló beruházást talál a világon, amelynek költségeinél a Művészetek Palotája nem olcsóbb 15 százalékkal.
A helyzet viszont azóta is sokat romlott, ahogy a G7 ebben a cikkében levezette, az adófizetők 2005 és 2019 között
akár 168 milliárd forintot is bukhattak
az előnytelenül megkötött szerződések miatt.
A lap számításai szerint csak 2010 és 2019 között a magyar állam 109 milliárdot fizetett ki a Müpáért, miután egy olyan 30 évre szóló, euró alapú ún. PPP-szerződést kötöttek a fejlesztésére, ami ráadásul 2035-ig ketyeg. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ), ha számít bármit is, már egy, két évvel a megnyitó után, azaz 2007-ben készült jelentésében elmarasztalta a projekt finanszírozását.
Mint írták,
az állami szerepvállalás nem volt kellően átgondolt,
a döntés megalapozásához nem készült gazdasági számításokkal alátámasztott fejlesztési terv, hatástanulmány, költség-összehasonlító számítás. A fejlesztés megkezdésekor nem volt kialakított koncepció a többfunkciós létesítmény szakmai működtetésének módjáról sem.
Ahogy a G7 ebben a cikkében magyarázza: a 2000-es évek első évtizedében Kelet-Közép-Európában nagyon divatossá váltak a köz- és magánszféra közötti beruházási megállapodások. Ezek lényegében olyan fejlesztések voltak, amelyeket tipikusan csak az állam szokott megvalósítani, ám a ppp szerződések lehetőséget adtak arra, hogy ne kelljen ezért azonnal fizetni, hanem csak több évtized alatt részletekben, úgynevezett rendelkezésre állási díj fejében.
A konstrukció legnagyobb előnye az volt, folytatja a lap, hogy így nem kellett hitelt felvenni, és
bújtatottan lehetett az államháztartási hiányt emelni.
Az utóbbi időszakban azonban szinte minden országban belátták, hogy ez egy nagyon veszélyes beruházási forma, a rendelkezésre állási díjért cserébe az üzemeltetést is vállaló cégek a legtöbb esetben nagyon drágán dolgoztak, és gyakoriak voltak a korrupciós vádak és sejtések is.
A Müpa azért is kiemelten fontos PPP-projekt, mert az autópályák után erre költi évente a legtöbb pénzt a magyar állam.
Európa legjobb akusztikájú koncerttermei között
A Bartók Béla nemzeti Hangversenytermet, bárhogy is volt, azóta is Európa legjobb akusztikájú koncerttermei között tartják számon, írja le például a Népszava is.
A budapesti Művészetek Palotája 2005-ben elkészült épületének központi eleme egy 1700 főt befogadó koncertterem, amelynek akusztikai tervezője a világhírű Russel Johnson (ARTEC New-York). Johnson legfontosabb elképzelése nyomán – amelyet először 2000-ben Luzernben valósított meg – a terem két oldalán, a karzatokon a falak mögött zárt és rejtett üres tereket, úgynevezett zengőkamrákat alakítottak ki, teszi hozzá már az Octogon építészeti magazin.
A kamrákból a nézőtér felé hatalmas ajtók nyílnak, amelyek a zenedarab (és a karmester) akusztikai igényeinek megfelelően központilag vezérelve nyithatók és csukhatók, változtathatóvá téve a légtér nagyságát és ezzel az utórezgési időt.
A Müpa jövőbe mutató fejlesztésekkel, hűségprogramosainak szóló különleges megjelenési lehetőséggel és 18, mindenki számára hozzáférhető koncertfelvétel-ritkasággal ünnepli a születésnapját. A Müpa Stúdió által rögzített mások mellett Várdai István, Baráti Kristóf, Szűcs Máté, Berecz Mihály, Kohán István, Palojtay János müpabeli szárnybontogatásait élvezhetik újra az érdeklődők.
(Kiemelt kép: Müpa)