FRISS

„Az akkugyárak felhúzása a szovjet tempót idézi"


A Fővárosi Közgyűlés támogatta az előterjesztést, ami megtiltaná Budapest közigazgatási határain belül az emberi egészséget veszélyeztető, a környezetet és a természeti erőforrásokat súlyosan károsító bármilyen akkumulátor-gyár építését.

Szaniszló Sándor Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere az akkugyárak kapcsán nehezményezte, hogy úgy döntenek ezekről, hogy nem előzi meg semmilyen szakmai és társadalmi diskurzus.

Mint említette, az ország 30 pontján épülnek ilyen akkugyárak, és szerinte nem lehet megspórolni a társadalmi egyeztetést. Szaniszló egyúttal kifejezte szolidaritását is Debrecen lakosságával.

Szaniszló még február elsején jelentette be, hogy pártja, a Demokratikus Koalíció megtiltaná Budapest közigazgatási határain belül az emberi egészséget veszélyeztető, a környezetet és a természeti erőforrásokat súlyosan károsító bármilyen akkumulátor-gyár építését.

A polgármester már akkor jelezte, hogy az erről szóló előterjesztésüket még februárban benyújtják a Fővárosi Közgyűlésnek.

„Nem engedhetjük meg, hogy a hétszeres rezsiemelés, az orbáni infláció és a történelmi forintgyengülés után a budapesti lakosoknak

a tiszta ivóvizét is elvegye a kormány,

nem beszélve a természet további károsításáról”

– fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy a Debrecenbe tervezett akkugyár kapcsán már világossá vált, hogy „a kormányt nem érdekli a magyarok egészsége vagy a természet védelme”.

A szovjet tempó

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettese az ilyen beruházások egyeztetés nélküli építését a szovjet gazdaság tempójához hasonlította. Szerinte a magyarok és a budapestiek nem ilyen munkahelyeket és nem ilyen környezetszennyező gyárakat érdemelnek.

Ez, tette hozzá, nem azt jelenti, hogy nincs szükség az innovációra, sőt, csak ezt nem társadalmi egyeztetések nélkül felhúzott vízmérgező gyárakkal kell megtenni.

Baranyi Krisztina, a IX. kerülete polgármestere szerint a környezetvédelmi ellenőrző rendszer megszűnt Magyarországon, a probléma sokkal mélyebb és sokkal több területet érint.

Wintermantel Zsolt, Újpest korábbi polgármestere, a Fidesz–KDNP fővárosi közgyűlési frakcióvezetője szerint nem az érdemi cselekvés számít a főpolgármesternek, hanem csak egy aktuálpolitikai ügyet tárgyal az előterjesztéssel, amit egy területre korlátoz az akkumulátorgyárakkal.

A közgyűlés végül támogatta az előterjesztést.

Küszöbértékű veszélyes anyagok

A fővároshoz legközelebb Fóton terveznek akkugyárat építeni. 2022 év végén derült ki, hogy a kínai hátterű BYD ElectricBus & Truck Hungary Kft. csarnokában akkumulátor-összeszerelő üzemet hozhat létre, a dél-koreai HTNS Hungary Kft. pedig felső küszöbértékű veszélyes anyagok tárolását tervezi a városban.

A katasztrófavédelem nemrég engedélyezte egy dél-koreai cégnek

4000 tonnányi veszélyes anyag tárolását Fóton.

A tempó a település fideszes polgármesterének, Vass Györgynek sem tetszik, 2023 januárjában arról írt a Facebookon, hogy a város biztonságánál semmi nem lehet fontosabb. Vass bejelentette, hogy képviselő-testületi ülést tartanak, azzal a céllal, hogy a település vezetőjeként további konkrét lépéseket tegyen a fótiak védelmében.

„Az ülésen be fogom nyújtani azt a konkrét javaslatomat, amely szerint Fót Város Önkormányzata közigazgatási

pert indít és bíróságon támadja meg

a Katasztrófavédelmi Igazgatóság döntését a HTNS Hungary Kft. veszélyes tevékenység végzésére irányuló katasztrófavédelmi engedély iránti kérelmére, és a Telephelyre vonatkozó biztonsági jelentésére vonatkozóan. Meglátásunk szerint a Katasztrófavédelmi Igazgatóság döntése jogsértő, ezért határozott lépést sürgetek.”

Nem állnak le vitázni

Az ellenzéki pártok egyébként február 20-án, hétfőn rendkívüli parlamenti ülést hívtak össze az akkumulátorgyárak ügyében, azonban Fidesz és a KDNP képviselői

előre jelezték, hogy nem vesznek részt az ülésen.

Az LMP-s Kanász-Nagy Máté többek között arról beszélt, hibának tartja, hogy az energiaválság kellős közepén akarják idevonzani az energiazabáló gyárakat, és a vízválság idején akarják idehozni a vízigényes akkumulátorgyárakat.

A párbeszédes Szabó Tímea pedig gyávának nevezte a kormányt, mert pontosan tudják azt, amit az emberek nagy része: az akkumulátorgyárak tönkre teszik Magyarországot, a földjeinket, ivóvizeinket, mérgezik a levegőt és a talajt.

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke is azt mondta, azonnal fel kell számolni az akkumulátorgyártó nagyhatalomról szóló kormánypárti víziót. A Mi Hazánk nem, idézte őt a Telex, támogatja a globális tőkét, és szerintük inkább élelmiszeripari nagyhatalommá kellene válnia Magyarországnak.

(Fotó:  fortepan.hu / Illusztráció: Sturm Dániel)