FRISS

Csányi Sándor budapesti BL-döntőt szeretne


A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökének, mint fogalmazott, nem titkolt célja, hogy 2026-ra Budapestre hozza a Bajnokok Ligája döntőjét.

Csányi, szúrta ki egyébként a hvg.hu, a Sport7 című műsorban beszélt arról, hogy máris sokat tettek az ügy érdekében, Budapest szerinte az utóbbi időben

az UEFA egyik kedvenc helyszíne lett.

A 2021-es Eb, a korábbi Szuperkupa, a női BL-döntő Csányi elmondása szerint mind-mind előremozdította az ügyet.

Ehhez kellett a koronavírus-járvány alatt nyújtott segítség is, az, hogy nálunk le tudták játszani azokat a mérkőzéseket, amelyeket más országok egészségügyi helyzete nem engedett.

A budapesti BL-döntő egyébként

legkorábban 2026-ban valósulhat meg.

A 2020-as, 16. Európa-bajnokságot, végül 2021 nyarán rendezték meg, és a Puskás Arénában játszották a Magyarország – Portugália, Magyarország – Franciaország, Portugália – Franciaország, valamint Hollandia - Csehország meccseket.

Mint emlékezetes, a koronavírus-járvány közepén a rendező városok közül csak a magyar kormány és a Magyar Labdarúgó-szövetség vállalta, hogy minden meccsen telt házas lehet.

A fővárosi önkormányzat is csak az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos bejelentéséből értesült arról, hogy a Puskás Arénában telt házas meccseket készülnek tartani a nyári Európa-bajnokságon, tudta meg akkor a Magyar Hang.

 

Fotó: Miguel Medina/AFP