FRISS

Új sportcsarnok épül az Arena pláza mellett


Megújuló energiaforrással működtetett sportpark létrehozására írt ki pályázatot az MTK sportegyesület, amelynek része egy 4900 fős sportcsarnok megépítése is.

A csaknem 100 ezer négyzetméteres telken a bontás és a kármentesítés már lezajlott, a beépített terület 21 260 négyzetméter lesz, ezen helyezkedik el majd egy 4900 fős „multis” sportcsarnok, 17 556 négyzetméteres alapterülettel – írja a Magyarepitok.hu.

A pályázat feltétele, hogy a komplexum energiaigényét megújuló energiaforrásokkal kell fedezni. A feladat része a termálkutas hőtermelési rendszer komplett tervezése, illetve kivitelezése, az épületek tetejére pedig napelemes rendszer telepítése, és a telken 250 kW-os naperőmű kialakítása.

A csarnok első szintjére sportolói öltözőket, konyhát, sajtó- és egyéb kiegészítő helyiségeket terveznek.

A második szinten étterem, VIP lounge és a sakk-bridzs szakosztály kap helyet, míg a harmadik szintet a skyboxok foglalják majd el.

Ezen kívül lesz még egy 113 négyzetméteres gazdasági épület is, a szabadtéri pályák karbantartó eszközeinek tárolására.

Az Arena pláza melletti, Kerepesi úti multifunkciós sportparkra, illetve sportcsarnokra a sportklub február 2-ig várja a tervezési és kivitelezési pályaműveket.