STÍLUS

Bronzérmes lett Magyarország a Bocuse d’Or világversenyen!


A versenyen az is kiderült, hogy a magyarok szerint miként lehet egy 15 fős gyerekzsúrt zöldségekkel megetetni.

A 24 ország részvételével megrendezett világbajnokságon csak az általában is kiemelkedően szereplő skandináv országok tudtak elénk kerülni, a versenyt Dánia nyerte, a második helyezés Norvégiáé lett.

A harmadik helyezés azért is kiváló eredmény, mert a magyar csapat szinte hátrányból indult azzal, hogy például a táltémához a hazai konyhától távol álló ördöghallal, fekete kagylóval és Szent Jakab kagylóval is dolgoznia kellett, a tányértéma viszont már testhezállóbb volt: háromfogásos gyerekmenüt kellett prezentálni oly módon, hogy az előétel vegán legyen, a főételhez tojást kellett használni, és mindhárom fogás kötelező elemévé tették a tököt.

A kétnapos eseményen elért eredmény a budapesti, két Michelin-csillagos Stand étterem 4 csapattagjának munkáját dicséri. Egyéb részletek itt.

(Fotók forrása: Bocuse d’Or Facebook)