FRISS

Öt nagyszabású közös akciót is tartott a BKK és a rendőr-főkapitányság októberben


Az utasok biztonsága érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében rendszeresen tart ellenőrzéseket a közösségi közlekedési eszközökön. A felek tájékoztatása szerint októberben öt nagyszabású akciót tartottak, amik során nemcsak a járművekre, hanem a megállókra, metróállomásokra, az aluljárókra és azok környezetére, valamint a MOL Bubi kerékpárok ellenőrzésére terjedt ki, hanem a rendőrök a buszsávokat jogosulatlanul használó járművezetőkkel szemben is intézkedtek.

A BKK és a BRFK 2020-ban kötött együttműködési megállapodást annak érdekében, hogy rendszeres, összehangolt ellenőrzésekkel járuljanak hozzá a közbiztonság növeléséhez és az élhetőbb városi környezet kialakításához, magyarázza BKK.

2026 októberében a 3-as metrón, a 99-es buszon, az 1-es, az 1A, a 4-es és a 6-os villamosokon, azok megállóhelyein, illetve az aluljárókban tartottak ellenőrzést, az együttműködő szervezetek munkatársai a Lehel tér, a Corvin-negyed, a Határ út, a Blaha Lujza tér és a Puskás Ferenc Stadion metróállomásainak ki- és bejáratainál is jelen voltak.

Az összehangolt akciókban a BKK-jegyellenőrök

összesen 48 107 utast ellenőriztek.

A tájékoztató szerint az ellenőrzöttek kevesebb mint 1 százalékát kellett csak pótdíjazni, az utazási jogosultság vizsgálata mellett a szabályszegőket kizárták az utazásból.

-
Kép: Nyirő Simon/BKK

A BRFK fokozott figyelmet fordítottak a kijelölt járatokra, valamint a megállók és metróállomások környezetére, az ellenőrzések során 330 személyt igazoltattak,

két körözött személyt fogtak el,

három esetben helyszíni bírságot szabtak ki köztisztasági szabálysértés miatt, további három személyt pedig szabálysértés miatt figyelmeztettek.

A BKK elkötelezett amellett, hogy a fővárosi tulajdonú közszolgáltatókkal, valamint az állami és civil szervezetekkel együttműködve tovább erősítse a közösségi közlekedést használók biztonságát, és ezzel hozzájáruljon Budapest élhetőségének javításához. Ennek érdekében a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának rendőreivel együttműködve ellenőrizték a buszsávok szabályos használatát, amelynek során

51 esetben helyszíni bírságot szabtak ki,

egy esetben szabálysértési feljelentést tettek, továbbá egy alkalommal a buszsávban történő várakozás miatt is helyszíni bírságot szabtak ki.

Az akciók folytatódnak, az együttműködésben részt vevők célja, mint már említették, hogy hogy – a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve – tovább növeljék a járatellenőrzések hatékonyságát, és erősítsék a közösségi közlekedés biztonságát.

Az előző hónapban 4 alkalommal tartottak nagyszabású, több járatra kiterjedő ellenőrzést, ezek során

több mint 63 ezer utast ellenőriztek

a főváros forgalmas járatain, de az akciók az együttműködő szervezetek munkatársai a Népliget, a Blaha Lujza tér, a Széll Kálmán tér és a Mexikói út metróállomásainak ki- és bejáratainál is jelen voltak. Az ellenőrzöttek akkor is kevesebb mint 1 százalékát kellett pótdíjazniuk.

A BRFK munkatársai a szeptemberi ellenőrzések során 192 személyt igazoltattak,

öt körözöttet sikerült elfogniuk,

egy eltűnés miatt keresett fiatalt megtaláltak, továbbá garázdaság, egyedi azonosító jellel visszaélés és köztisztasági szabálysértés miatt intézkedtek, két személyt feljelentettek, egy fővel szemben pedig közterületi alkoholfogyasztás miatt helyszíni bírságot szabtak ki.

A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály rendőreivel együttműködve már akkor is ellenőrizték a buszsávok szabályos használatát, amelynek során 35 fővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot buszsáv jogosulatlan használata miatt.

A BRFK Közrendvédelmi Főosztály rendőrei a BKK munkatársaival együttműködve

36 esetben ellenőrizték a taxikat is,

valamint az engedéllyel rendelkező vagy engedély nélkül személyszállítást végző járműveket, szabálytalanságot azonban nem tártak fel.

Rendőrség
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

Mint itt is olvasható, augusztusban 4 alkalommal tartottak akciókat, a FÖRI rendészeivel közösen mintegy

36 ezer utast ellenőriztek,

A rendőrök 241 személyt igazoltattak, elfogtak 5 körözött személyt, több embert előállítottak, valamint két helyszíni bírságot is kiszabtak. 20 esetben intézkedtek jogosulatlan buszsávhasználat és 7 esetben taxis szabálytalanságok miatt.