Az elmúlt napokban több alkalommal is hidroplán szállt le a Duna Római-parti szakaszán, a pünkösdfürdői gát közelében, a Yacht Club Budapest kikötőjében.
A gép Aeroexpress Seaplanes, Cessna U206F Stationair típusú, HA-SEA hívójelű hidroplánja volt, ami egyébként, magyarázza a Hello Római Facebook-csoport, Közép-Európában
az egyetlen repképes és működő,
aktívan használt példány.
A Cessna öt évvel ezelőtt érkezett Magyarországra, azóta pedig folyamatos vízi üzemet működtet a Duna több pontján, a Tiszán, a Balatonon és hazai víztározókon is, olvasható az Indóház cikkében.
Az eltelt idő alatt ráadásul felépült hazánkban Európa egyik legjelentősebb hidroplánpilóta-képző szervezete, amely a világ minden tájáról érkező növendékeit készíti fel a vízi repülésre.
Az Aeropark Repülőmúzeum programkínálata nemrég bővült ki a hidroplános sétarepülésekkel, amelyekre elsőként szeptember végén Győr térségében, a Gönyű melletti Duna-szakaszon került sor.
A Római-parti leszállások a Magyar Hajózási, Vízisport és Természetvédelmi Egyesület meghívására történtek október utolsó két napján annak érdekében, hogy megvizsgálják egy elérhető budapesti
ismeretterjesztő hidroplán-élményprogram
megvalósítását is.
A nemzetközi víziút szakaszon végrehajtott fővárosi próbanapok tapasztalatait, folytatja az Indóház, légi és vízi területeken egyaránt magasan képzett csapat értékeli ki, amely segít a hazai képesség további fejlesztésében, a nemzetközi versenyelőny megtartásában.
A magyar vízirepülés eredményeit ugyanis, magyarázzák, szorosan követik a szomszéd országok: Belgrádban hidroplánbázis tervei készülnek úszó hangárral, Horvátországban és Ausztriában pedig szintén létrejött egy hidroplánpilótákat képző oktatószervezet.
Az Aeroexpress márkanév, ami a hidroplán oldalán is olvasható,
2023-ban volt 100 éves,
hiszen 1923-ban ezen a néven kezdte meg működését az a légitársaság, amely a Duna Gellérthegy előtti szakaszáról felszállva a Balatonra és Bécsbe szállította az utasokat.
Az Aeropark Repülőmúzeum és az Aeroexpress pilótaképző szervezete már évek óta készíti elő a legendás Gellért-téri hidroplánüzem fenntartható folytatását is.
Az említett Aeroexpress 2022-ben azzal a céllal kezdte meg működését, hogy a BASe Airlines Zrt-vel együttműködésben autóval vagy vonattal nehézkesen megközelíthető Kárpát-medencei célállomásokra indítson légijáratokat, és hogy Magyarországon ismét meghonosítsa a vízirepülés.
A tesztrepüléseket már abban az évben megkezdték a hidroplánnal, bár akkor még csak a Duna adonyi szakaszán, valamint a Balaton három pontján. A Cessna 206 amfíbia aztán állítólag hamar a hazai repülőnapok egyik főszereplője is lett.
A Hello Római csoportban azt írják, az még odébb van, hogy a hidroplán rendszeres vendége legyen a Római-partnak, de ha minden feltétel adott,
a jövőben simán előfordulhat.
