November 3-4-én Budapesten olyan autóbusz áll forgalomba a Kőbánya-Kispest és Szent Lőrinc-telep között közlekedő, a Havanna-lakótelepen áthaladó 132E vonalán, amelyet egy 100%-ban megújuló, karbonsemleges üzemanyag, a Bio-CNG hajt. A kétnapos próbaidőszak tulajdonképpen a biometánnak is nevezett üzemanyag vizsgája lesz a fővárosban.
A tévévetélkedők közepesen erős kérdése lehetne a CNG rövidítés megfejtése, amely magyarra fordítva egy üzemanyag, a sűrített földgáz (angolul: Compressed Natural Gas). Ebből pedig logikusan következik, hogy a Bio-CNG-nek a nem fosszilis földgázt nevezik. Mivel a biometánnak is nevezett anyag 100 százalékban megújuló és karbonsemleges, ezáltal a fosszilis alapú CNG teljes értékű helyettesítője.
Kép: MOL Group/molgroupinfo.hu
Előállítása a nyers biogáz tisztításával történik, melynek során a mezőgazdasági hulladékból, élelmiszer-maradékokból és szennyvíziszapból származó biogázból kivonják a szén-dioxidot és a szennyeződéseket. Persze nem „ránézésére”: biometánról akkor beszélhetünk, ha annak metántartalma eléri a 90–95%-ot. Ezt követően nagy nyomásra (kb. 20–25 MPa) sűrítik, így fizikai tulajdonságaiban megegyezik a hagyományos földgázzal.
A bio-CNG előnyei a következők:
Drasztikus kibocsátás-csökkentés: A gázüzemű járművekben használt Bio-CNG a dízelhez képest akár 90%-kal mérsékli a teljes életciklusra vetített üvegházhatású gázok kibocsátását, és elenyésző a korom- és \(NO_{x}\)-kibocsátása is.
Azonnali kompatibilitás: Mivel kémiailag megegyezik a földgázzal, a meglévő gázhálózatban szállítható, és bármely gyári CNG-s járműben (autók, buszok, teherautók) átalakítás nélkül azonnal használható.
Körforgásos gazdaság: Megoldást nyújt a szerves hulladékok kezelésére. A gyártás során visszamaradó melléktermék (digesztátum) pedig kiváló minőségű, tápanyagdús bio-trágyaként hasznosítható a mezőgazdaságban.
Noha a Bio-CNG nem ismeretlen Magyarországon, de a budapesti közösségi közlekedésben eddig nem próbálták ki. A szálak ott érnek össze, hogy a BKV flottájában jelenleg is meghatározó szerepe van a CNG-hajtású autóbuszoknak. Ezek pedig mindenféle átalakítás nélkül alkalmasak a bio-CNG befogadására is.
A BKV Van Hool New A330-as CNG-hajtású busza idén januárban érkezett. Kép: BKV/bkv.hu
"A budapesti közösségi közlekedés jelentős technológiai átállás közepén tart: egyre több elektromos busz közlekedik, érkeznek az új CAF villamosok, és új trolibuszok beszerzését is előkészítjük. Ugyanakkor a teljes dízel flotta kiváltása hosszabb folyamat, ezért a jövőben is szükségünk lesz diverzifikált energiaforrásokra. A BKV korábban is üzemeltetett CNG-buszokat, és továbbra is azt gondoljuk, hogy minden olyan megoldást érdemes megvizsgálnunk, amely a dízelnél tisztább működést kínál. Minél többféle fenntartható technológia áll rendelkezésünkre, annál hatékonyabban tudjuk csökkenteni Budapest közösségi közlekedésének környezeti terhelését, illetve az egyes energiaforrásoktól való kitettségét” – nyilatkozta Bodor Ádám, a BKK vezérigazgatója, aki úgy véli, a bioCNG-busz tesztelése is azt szolgálja, hogy a fővárosi közösségi közlekedésben minél több fenntartható technológia gyakorlati alkalmazhatóságáról lehessen tapasztalatot szerezni.
Ám az sem véletlen, hogy a bio-CNG most jelent meg, A MOL október 14-én adta át első magyarországi biometánüzemét Szarvason, amely évente több mint 7 millió köbméter, földgázhálózatba betáplálható biometán előállítására képes. Újabb összefüggés: a budapesti tesztjárathoz is a MOL biztosítja a szükséges biometánt.
Kép: MARK_KISS/BKV
„A MOL-csoport kiemelt stratégiai célja, hogy az e-mobiliás mellett a környezettudatos, alternatív üzemanyagok is egyre nagyobb szerepet kapjanak a fenntartható közlekedésben. Százhalombattán együtt dolgozzuk be a növényi olajokat és állati zsírokat a kőolajjal, Pozsonyban pedig fenntartható repülőgép-üzemanyagot és megújuló dízelt (HVO) gyártunk. A közelmúltban újabb mérföldkövet értünk el: átadtuk Szarvason az első biometán operációnkat, így a jövőben saját termelésű BioCNG-vel tudjuk tovább diverzifikálni az üzemanyag kínálatunkat. Folyamatosan vizsgáljuk a fejlesztések mindennapi hatásait is, amelyre BKV-val közös teszt újabb lehetőséget ad: valós körülmények között szerezhetünk tapasztalatot arról, milyen szerepet tölthet be a BioCNG a közösségi közlekedés fenntarthatóbbá tételében” – mondta Horváth Ádám, a MOL-csoport Downstream új és fenntartható üzletágak igazgatója.
A tesztidőszak alatt – november 3. és november 4. között – a bio-CNG-hajtású jármű a 132E autóbusz vonalán közlekedik. A tesztbusz a megszokott menetrenden felül, a menetrend szerinti járatok közé beillesztve szállítja az utasokat, így a viszonylat kapacitását is növeli. A BioCNG-buszon az utazás díjmentes, jegy vagy bérlet nélkül is igénybe vehető.