„Fölszállsz a Moszkva téren az 56-os vilingerre, és kiszáguldasz Hűvösvölgyig, családi program, nem túl sűrűn.” De Hűvösvölgy az Hűvösvölgy. Innen még a Széna tér is 14 villamosmegállóra van, nemhogy a Corvin köz. A Kilián-laktanya. A Köztársaság tér.
„Van-e köze ’56-hoz az 56-os villamosnak?” – kérdezte Boros Géza az Élet és Irodalom 2004. november 5-i számában, majd rögtön megválaszolta:
Nincs.
Ahogy nincs köze a mára elfelejtett 56-os busznak sem… Viszont közük van Hűvösvölgyhöz, lévén ott volt (van) a végállomásuk. Ráadásul mindkét viszonylat az újabbak közé tartozik – legalábbis ahhoz képest, hogy a járatok számozását 1910-ben vezették be Budapesten.
1952. február 12-ig csupán egyetlen napon közlekedett 56-os villamos, és ez a nap 1914. június 11. volt, amikor a BVVV Baross utcai járműtelepétől e viszonylatjelzéssel indítottak villamosokat a Fehér út (Rákosmező) irányába, ott volt ugyanis a repülőtér, és e jeles napon repülőnapot tartottak.
Legközelebb 38 évvel később a Fővárosi Autóbuszüzem indított 56-ost – immár a Hűvösvölgybe.
Az új buszjárat az ekkor már egy éve Moszkva térnek nevezett Széll Kálmán térről indult. Ugyanekkor a Balázs vendéglő mellett, Hűvösvölgy-Népkert elnevezéssel kialakítottak egy nagyobb autóbusz-végállomást is, ahonnan három, szintén vadonatúj járat, az 57-es, a 63-as és a 64-es indult Pesthidegkútra, Nagykovácsiba és Solymárra. Ekkor még 83-as jelzéssel közlekedett a hűvösvölgyi villamos, amelynek pályája 1900-ban épült. 1910-1915 között a 39-es és 41-es villamosok közlekedtek innen egészen pesti belvárosig, a 83-as ezután – 1915-ben – indult rövidebb útvonalon a Retek utcából (azaz a későbbi Széll Kálmán térről), s úgy tűnt, számozása örök időkig tart. Hogy mégsem így történt, az annak köszönhető, hogy az ötvenes évek közepén, az aktuális villamosokat (és trolibuszokat) üzemeltető cég, az Fővárosi Villamosvasút Vállalat (FVV) olyan döntést hozott, hogy a villamosok számozását az 1-69 közötti számtartományba „terelte”, a 70-től kezdődő számok pedig azóta a trolikat illetik. A szabálynak a 1955 májusában szereztek végérvényt, ekkor változtatták a 83-as villamos viszonylatszámát 56-osra, (a zugligeti 81-est pedig 58-asra).
Az 56-os számozás története nagyjából ennyi, amit persze ragozhatnánk azzal, hogy egy ideig az 56-os busz egészen a Madách térig közlekedett, illetve, hogy 156-os volt a viszonylatjelzése az első budapesti gyorsjáratú autóbusznak, de az biztos, hogy a villamosok és a buszok számozása egyáltalán nem volt összefüggésben a 1956-os forradalommal.
Boros Géza az idézett cikkben mégis megcáfolja önmagát – azzal a blöffnek tűnő, ám nagyon is komoly indokkal, hogy a szocializmusban mindennek volt mögöttes jelentése. „Tudjuk, hogy a pesti trolik számozása azért kezdődik 70-nel, mert a háború utáni trolibusz-közlekedés 1949. december 21-én, Sztálin 70. születésnapján indult újra. Ennek emlékére kapta az első viszonylat a 70-es jelzést. A korabeli politikai marketing a villamosoknál is alkalmazta a számszimbolikát.
Az 1950-ben átadott Sztálin (Árpád) hídon keresztülvezető első villamosvonal például a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 33. évfordulója tiszteletére kapta a 33-as számot (az elsőként áthaladó villamos pályaszámát pedig Sztálin születési évszámára, 1879-re változtatták.)
– írja Boros, amit az újpestieknek még ennél is (szám)misztikusabban sikerült fokozni: 1949-ben a 70-es troli nagyjából a Király utcai 10-es villamos útvonalán a haladt, ezért azt megszüntették, majd egy év múlva, 1950. október 11-én 10-es jelzéssel Újpesten indítottak villamost a Víztorony és a Fóti út között. „A 10-es villamos számjelzésével újpest felszabadulására (1945. január 10.) emlékezünk” – közölte akkor az FVV, ezzel a kör bezárult, ezt tényleg nem lehetett fokozni.
Legalábbis hivatalosan nem.
Azonban a forradalom után az 56-os villamos (és busz) kapott valamiféle jelképes többletjelentés – amihez nyilván hozzájárult az is, hogy a Hűvösvölgyi utat akkor Vörös Hadsereg útjának hívták, a végállomása pedig a Moszkva téren volt. Boros Géza írja: „A Kádár-rendszerben azonban ezt a számot még hétköznapi vonatkozásban sem lehetett kiejteni anélkül, hogy az ember tudatalattijából elő ne hívódott volna az a bizonyos másik jelentés. Valószínűnek tartom, hogy emiatt például az 1956-ra végződő autórendszámokat nem is hozták forgalomba. (Az amerikai emigránsok viszont előszeretettel tetettek 1956-ot tartalmazó, beszélő rendszámot a limuzinjukra.) Az 56-os villamos - aminek ráadásul a Moszkva tér a végállomása - számozása érdekes mód megmaradt az elnyomás évtizedeiben is. Pedig a rendszer nagyon ügyelt a részletekre. Különösen október 23-án, amikor minden szimbolikus mozzanat – például fekete nyakkendőben megjelenni a munkahelyen - provokációgyanúsnak számított…”
Mindez a filmtörténetbe is bevonult, Tímár Péter hatvanas évek elején játszódó filmjének, a Csinibabának egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor a kiszuperált ávéhásnak tűnő tömbbizalmi – Gálvölgyi János alakításában – hangosbeszélőn közli a lottószámokat a lakótársakkal, de amint meglátja, hogy az ötödik szám az ötvenhatos, inába száll a bátorsága, és nem meri kimondani. Ám hogy lakók se háborodjanak fel, úgy vágja ki magát, hogy a négy nyerőszám felsorolása után ilyet szól:
az ötödik számot a Népszabadság közli…
Amúgy 1956 október végén, az addigi pártlap, a Szabad Nép helyébe lépő Népszabadság volt az első, amelyik misztifikálni kezdte az 56-os villamost. Mivel 1956 decemberében a sztrájkok miatt a villamosközlekedés is akadozott, a lap propagandistái a karhatalmisták dicsőítése mellett, elsősorban arra biztatták a lakosságot, hogy vegye fel a munkát, és ne dőljön be a munkástanácsok ígéreteinek. Ezért a redakcióban nagy lehetett az öröm, amikor 1956. december 10-én
egy munkáslevelező, Rágyánszki Andrásné arra hívta fel a szerkesztők figyelmét, hogy a szépilonai remízben Laposa Lajos kocsiátvevő a sztrájkoló villamosvezetők éberségét kijátszva egyszerűen elkötött egy 56-os villamost,
és a kocsiszín előtt méltatlankodó kisebb tömeget levillamosozta a Moszkva térre. Rágyánszkiné mint írja, azonnal beállt kalauznak, noha egy helyszínen tartózkodó pufajkás, Janovics József ingyenutazást rendelt el. „Az utasok egyöntetű elhatározása alapján összeszedtük a viteldíjat (nem akadt egy lógós sem ezen a kocsin)” – írta az amatőr kalauz, aki „az utasok nevében ezúton is hálás köszönetet mondott Laposa Lajosnak „aki a dolgozók, a nép érdekeit nézte és igaz ember módjára viselkedett”. Mindenesetre a happy end hallatán óhatatlanul is muszáj arra gondolnunk, hogy vajon a jogosítvánnyal és tapasztalattal sem rendelkező L. Lajosnak akkor is hálát rebegett volna az utazóközönség, ha történetesen a feje tetejére állítva, a sérültek jajgatásától hangosan vitte volna be a villamost a Moszkva térre?
A későbbiekben az 56-os valóban szimbolikus járattá vált, ráadásul több alkalommal is, de kizárólag a fővárosi közlekedéssel összefüggésben. Amikor hatvanas évek (hatalmas károkat okozó) közlekedésfejlesztési elképzelései kezdtek átmenni a gyakorlatba, a Moszkva tér és Hűvösvölgy közötti néhány kilométer afféle BKV-kísérleti tereppé változott, csak éppen az egyenlő feltételek hiányoztak. Mivel az új fővárosi közlekedési koncepcióban villamosok jövője eleve bizonytalanná vált, és trolikat konkrétan meg akarták szüntetni, de még a gyalogosforgalmat is a gyorsvasút/metró, az autóbuszközlekedés és az autózás alá rendelték volna – nyilvánvalóan a hűvösvölgyi demonstrátor esetében is a busznak lejtett a pálya. Míg a 56-os villamos vonalán 1975-ben is a 83-as 1915-ös rajtja óta itt közlekedő 60 éves (!) járművekkel lehetett utazni az 1945 óta változatlan vágányokon,
a 56-os busz esetében 1952-1975 között négyszer volt típuscsere,
illetve a már említett gyorsjárat is a nagyobb utaskomfort megteremtése miatt indult, s vált később expresszjárattá, amely sehol nem állt meg a Moszkva tér és Hűvösvölgy között.
Noha a villamosellenes koncepció már az 1973-as olajválság nyomán bukásra ítéltetett, még a nyolcvanas években is a buszoknak állt a zászló; a BKV ugyanis számolatlanul vásárolhatta az Ikarus buszokat, hazai gyártású villamos beszerzésére azonban semmi esélye nem volt. 1968-1980 között rengeteg elhanyagolt külvárosi, illetve a metróval párhuzamos belvárosi villamosvonalat felszámoltak. Ám összes olyan vonalat, ahol a hűvösvölgyihez hasonló veteránok közlekedtek, mégsem számolhattak fel, ezért Budapest történetében első ízben import villamosokat kellett beszerezni.
A cseh Tatra villamosok első példányai 1979 végén érkeztek Budapestre, jelentősebb mennyiség egy évvel később, s e villamosok Észak-Budán a farkasréti 59-es vonalán álltak forgalomba. Ekkor már megszűnt a zugligeti 58-as, a hűvösvölgyi pálya pedig teljes felújításra a szorult. A Moszkva tértől a Budagyöngyéig (Szépilona kocsiszínig) tartó szakaszt muszáj volt felújítani a Tatrák miatt, a folytatást viszont nem kapkodták el. Ráadásul az 58-as villamos megszüntetése után a BKV-val szemben az ott élő utasok meglehetősen bizalmatlanná váltak (ugyanis átverték őket, a vonalra trolibuszt ígértek), így valószínűleg azon sem lepődtek volna meg, ha a Budagyöngye–Hűvösvölgy pályát felújításnak álcázva elbontják.
De a történet – igaz, csak 1983 őszén – happy enddel zárult. Felújították a pályát, új villamosok álltak forgalomba, a BKV pedig ezt üzente az Esti Hírlap közvetítésével: „...a BKV szeretné, ha a korszerűsített villamospályán járó gyors Tatra villamosok csökkentenék az autóbuszok zsúfoltságát. Ám az utazási szokásokat elég nehéz megváltoztatni. Például azt, hogy az utasok igazodjanak a villamosok, az 56-osok menetrend szerinti közlekedéséhez. Ezért a BKV öntapadós hirdetéseket helyezett el az 56-os autóbuszokon és a szomszédos villamosokon, ezzel is tájékoztatva az utasokat a villamosközlekedés előnyéről.” Ezzel pedig a hűvösvölgyi villamos/busz háború 180 fokos fordulatot vett, amelynek kiteljesedése a műemlékké nyilvánított hűvösvölgyi végállomás felújítása volt, amiért a BKV egy csomó nemzetközi díjat is besöpörhetett. Ekkor dőlt el végleg, hogy Hűvösvölgy a villamosoké. 1999. július 6-án átadták az új hűvösvölgyi végállomást, a nap folyamán az 56-os és az piros 56E busz is megszűnt, helyettük pedig piros 56-os jelzéssel indult új gyorsjárat. A 2008-as paraméterkönyv második ütemében (szeptember 6.) jelzését 256-osra változtatták, és módosított útvonalon, minden megállóhelyet érintve közlekedett, de 2009-ben ezt is megszüntették. Azóta Hűvösvölgybe a hidegkúti, a nagykovácsi és a solymári járatokon kívül a 29-es busszal lehet eljutni az Árpád híd budai hídfőjétől a Kolosy téren, majd a Rózsadombon és Pasaréten át. Az 56-os villamos vonalát 2007-ben meghosszabbították Budafokig (így pótolva a Szabadság híd felújítása miatt nem közlekedő 47-es villamost), de a híd felújítása után 2008-ban megszüntették és szerepét a Móricz Zsigmond körtérről induló 61-es vette át. Azonban 2016-ban újból forgalomba állt, és azóta ismét Budafok és Hűvösvölgy között közlekedik, bár sokkal ritkábban, mint az ugyancsak ekkor indított 56A, amely a 61-eshez hasonlóan Móricz Zsigmond körtérről indul, de a Krisztinaváros felől közelíti meg Széll Kálmán teret.
Úgy tudjuk, hogy az 56-os viszonylatjelzést közkívánatra vette elő ismét a BKK.
„A köztársaságot 1989. október 23-án kikiáltó Szűrös Mátyás memoárkötetében látható egy fotó, amelyen a Kossuth téri ünneplő tömegben a nemzeti színű és lyukas zászlók között valaki önfeledten az 56-os villamos magával hozott tábláját emeli a magasba. „A történelmi pillanatba való beemelés gesztusával mintha azt üzenné az utókornak: most ért végeta az elhallgatás, a képes beszéd és az áthallások korszaka, amelyben ’56-ra csak titokban és közvetetten lehetett emlékezni; mától kezdve ez a BKV-járat is csak egy a sok közül. Ezekben a napokban az 56-os villamos is megérdemelne egy koszorút” – írta Boros Géza az idézett ÉS-cikkben, 2004-ben.
Egy évvel később a Beszélő közölte Kukorelly Endre alábbi versét.
56
Ilyen villamosok (voltak) közlekedtek.
Járkáltak stb.
Akkortájt.
Felléptél, a kalauz fölrántotta mögötted a rácsot, kértél tőle gyerekjegyet.
Nyitott peron, széthúztad a kocsi ajtaját, keresztülfújt a szél.
Negyvenfilléres gyerekjegy, ha igaz.
Télen nagyon hideg, bezuhog az eső meg a hó, ez viszont biztos.
Nyáron jó szellős, mentünk ki Hűvösvölgybe.
Végállomás, kiszállás, indulsz sétálni, indul a kirándulás, itt volt az első pesti mozgólépcső.
Így emlékszem, de lehet, hogy rosszul.
Nem létezik, hogy ide építettek mozgólépcsőt, azért villamosozol Hűvösvölgybe, hogy kirándulj, minek mozgólépcső?
Pont ide?
Bárhol inkább, mint a Hűvösvölgyben, nem?
Igaz, hogy nem működött.
Soha nem üzemelt, legalábbis mikor arra jártunk, egyszer se.
Nem jártunk amúgy sokat arrafelé.
Fölszállsz a Moszkva téren az 56-os vilingerre, és kiszáguldasz Hűvösvölgyig, családi program, nem túl sűrűn.
Inkább nagyon is ritkán.
Meglepően gyorsan ment a villamos, alaposan kilengtek a kocsik, imbolyog a tákolmány, az ablakok lenyitva, nagy huzat meg
minden, vidám volt, csoda, hogy ki nem siklik!
Ki nem repültünk!
Ritka esemény, mert inkább Szentistvántelepre mentünk, a telkünkre, hévvel.
Ha már egyszer, akkor.
Az nem kóvályog ennyire, és sokkal lassabb, mintegy megfontoltabb.
És zöld.
A villamos sárga, kár, hogy ez nem látszik a képen.
Pont ilyen villamosok közlekedtek, az fix.
A Váci úton is.
Szép villamos, bár akkor nem tetszett, ez a nosztalgia.
Most bezzeg tetszik, akkor nem.
Ami akkor nem.