KULTÚRA

Fényes kalandok a kriptában


Kriptagram címmel láthatók a NagyMolnar duó új művei a Kiscelli Múzeumban.

A fény művészetének emlegetésével vékony jégen járunk, hiszen a képzőművészet mint emberi műalkotás egyúttal a fény művészete  kell legyen – még azon szélsőséges esetekben is, ha a művész épp a fény megtagadásán törné a fejét. Ugyancsak zavarba ejtő, hogy a műtárgy fénnyel való kapcsolata, abból adódó jelentései olykor függetlennek a művész szándékától – gondoljunk például egy festmény változásaira a napszakoktól függően… De ez is túl általános, és szinte minden műtárgy  esetében igaz.

 

Tudományos alapon

Kissé szűkítve a kört ugyancsak a fény művészetének tekinthető, amikor maga a művész a fényekkel, a megvilágítással formálja az alkotást. Noha erre gyertyák, fáklyák, máglyák és egyéb tüzes módszerekkel, valamint tükrök és csillogó tárgyak felhasználásával bármikor képes volt ember, a műfaj tudatosan létrehozott, igazán értékelhető epizódjai úgy 100 évvel ezelőtt kezdődtek az elektromos világítóeszközök magabiztos elterjedésének időszakában. Moholy-Nagy László vagy Man Ray fotogramjai műfajteremtőnek bizonyultak, alkotóik egyúttal precíz mérnököknek is. És ahogy haladunk előre az időben, a fények művészetének és tudományának, az optikának egyre szorosabb összefonódása tapasztalható. Két magyar származású művész munkássága is bizonyíték erre, Nicolas Schöfferé és Victor Vasarelyé, utóbbi arra is képes volt, hogy az optikai csalódásokat kiemelje a lakossági szemfényvesztés zavarosából.

kripta
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Az űrkorszak beköszönte után azonban a művészet új irányba indult, mivel a tudományok annyira specializálódtak s váltak bonyolulttá, hogy az a laikusok, így a művészek számára is követhetetlenné vált. A hatvanas évek ifjúsági forradalma elsősorban a zenében nyilvánult meg, de az összhatásban a látvány is hatalmas szerepet kapott, például Vasarely op-artját a divatvilág éppúgy pajzsára emelte, mint Stanley Kubrick, ha a díszletezés járt a fejében.

 

Látomások

Ugyanakkor a látvány velejárói voltak a látomások is, ami a tudománytól való elfordulást is jelentette; míg a világ egyik fele a holdra szállást ünnepelte, másik beleszerelmesedett mindenféle távol-keleti tanokba, melyek aztán háziasszony magazinok utolsó harmadában, kétmondatos horoszkóp-jóslatokká redukálódtak. E színes, sokat ígérő forgatag a nyolcvanas évekre vált öncélú hedonizmussá, amelynek a legnagyobb nyertese a szórakoztatóipar lett, és  jószerivel a képzőművészetet is bekebelezte. És ez az azóta eltelt negyven évben sem változott: hiába zajlik az emberiség talán legnagyobb tudományos-technikai forradalma, és változik a világunk napról-napra.

Kripta
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Ennek talmi ragyogásnak tart ellent a Kiscelli Múzeum új kiállítóhelyén, a kriptában rendezett tárlat, amelyben Nagy Krisztián és Molnár Csaba fényművészek NagyMolnar néven futó páros művei nyomán maga a kiállítótér is alkotás részévé válik. „A fény médiumként való használata a láthatón túlit idézi. A világosság és a sötétség osztályozhatatlan harcában a fény nem megvilágít, hanem feltár, elrejt, átszűr, és a végtelent sejtetve nyit új dimenziókat. A fény mint univerzális szerszám, mint használati eszköz: a sötétség nem annyira a fény ellentéte, mint inkább háttere” – így a koncepció, és való igaz, hogy a látványos elemek elsősorban nem a ragyogásuk miatt. válthatnak ki elragadtatást, hanem amiatt, hogy valódi mélységeket tárnak fel – annak ellenére, hogy a művek legfőbb alkotóeleme profánabb nem is lehetne, hiszen az nem más, mint a led-izzó. 

 

Egyesült izzók

„A NagyMolnar művészcsoport kísérletei is építészeti indíttatásról vallanak, hiszen elképzeléseik a lakásokban, enteriőrökben, közösségi terekben használt környezetformáló megoldások ismerete nélkül aligha lennének elképzelhetők. Az alkotópáros által készített fényobjektekben a tér csupán közvetett módon tapasztalható meg – kitapinthatatlan jellege és fizikailag érzékelhető, valós jelenléte között mégis termékeny párbeszéd feszül. (…) A két mérnök-művész alkotásainak lényegét az a felismerés adja, hogy a fény segítségével gazdagítani lehet mindennapi életterünket és a művekkel való találkozás során interaktív módon fejleszthetjük, tökéletesíthetjük optikai érzékeinket” – írta korábbi kiállításukról a Orosz Márton, a Vasarely Múzeumának igazgatója , hozzátéve, hogy Nagy Krisztián és Molnár Csaba műveinek mágikus geometriája, a kompozíciók terét kaleidoszkópszerűen kitöltő alakzatok, melyek formailag távoli pulzárokat, bolygókat és galaxisokat idéznek, a populáris kultúrával, az elektroakusztikus zenével, a különféle galaktikus utazásokról szóló olvasmányokkal és a tudományos-fantasztikus filmekkel feltételeznek összefüggést.

kripta
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

„A művek által közvetített felkavaró vizualitás üzenethordozó szerepben tetszeleg, legyen az valamilyen fizikai törvényszerűség vagy egyszerű színtani alapvetés. A kompozíciók megtervezéséhez használt formai repertoár minden esetben egy heurisztikus alkotófolyamat eredményeként jön létre” –  jegyzi meg Orosz Márton, és ez a momentum-együttes lehetett, ami a mostani kiállítás kurátorát, Gát Jánost megragadhatta a művek láttán. Gát célja ugyanis egyértelműen a hatvanas évek aranykorának, szellemének felidézése volt, semmiképpen nem a korszakot megtestesítő közhelyes attribútumokkal, nosztalgiával, hanem annál sokkal költőibb és egyetemesebb módon, mindenek előtt a szabadság nevében.  ez Nagy Ádám és Molnár Csaba művein át úgy sikerül felidézni, hogy még csak egy aprócska konkrét utalás sincsen tárgyi vonatkozásban azokra az időkre. Amely Gát János személyes sorsában valóban a szabadság legmagasabb színtű megtestesülése lehetett; mindössze 17 éves volt, amikor 1969-ben emigrált. Ám ez nem valamiféle kamaszos fellángolás volt, hanem érett és bölcs döntés, miután barátja, Dombrowski István öngyilkos lett. Az viszont csak fekete szómágia, hogy a tehetséges szobrász halála kellett ahhoz, hogy közös nagy álmukat, a független színházat, Gát János jóval később valóban megvalósítsa. Messze Budapesttől.

 

Hajas, Lacy, Sutton

Mindez úgy kapcsolódik a kiállításhoz, hogy október 17-én, szombaton délután kettőkor a Gát és Dobrowski melletti harmadik színházcsináló-jóbarátról, későbbi performerről, Hajas Tiborról emlékeznek meg, aki iidén lenne nyolcvan éves. Hajas első performance tervét 1973-ban írta egy Gát Jánosnak címzett levélben. A megszabadult Mozart című akciót most afféle születésnapi ajándékként, ötvenhárom év késéssel megvalósítják a Kiscelli Múzeum kertjében.  

Kripta
Kép: Merész Márton/Énbudapestem
„Steve Lacy azt a zenét játszotta, amelyet Hajas Tibor elképzelt. Korunk egyik meghatározó zenészének és zeneszerzőjének művei először lesznek bemutatva Magyarországon. Lacy Forradalmi öngyilkosság című művet Sheryl Sutton fogja énekelni New Yorkból – telefonon keresztül –  közöte Gát János, akinek Lacy jó barátja, míg Sheryl Sutton – akinek a neve a Pilinszky Jánossal készült beszélgetőkönyv miatt lehet ismerős – a felesége.