KULTÚRA

Legyen a forradalom lángja ismét a Kossuth téren!


Harminc évvel ezelőtt, az aktuális „kerekévforduló” alkalmából avatták fel a Kossuth téren, a Parlament előtt 1956-os forradalom „öröklángját”, Lugossy Mária négy méter magas, téglalap alapú, fekete gránitoszlopát, amelynek faragott lángnyelveket idéző felső része foglalta magában a lángokat kibocsátó gépezetet. Az emlékművet 2013-ban elszállították eredeti helyéről, és csak évek múltán állítottak fel ismét. Egy börtön előtt.

Az örökláng elkészítésének gondolatát Göncz Árpád köztársasági elnök vetette fel 1995-ben. A javaslat a Képző- és Iparművészeti Lektorátus szakvéleményével együtt az 1996 februárjában került a Horn-kormány elé, ám a kivitelezés költségeit a kabinet nem vállalta. Az emlékmű ügyét ekkor a Mécs Imre vezette 1956-os Emlékbizottság karolta fel: Mécs a Fővárosi Önkormányzathoz fordult, miután Demszky Gábor főpolgármester saját keretének terhére 200 ezer forint támogatást nyújtott a megvalósítást célzó pályázat kiírásához, illetve a pályadíjak kifizetéséhez.

A nyertes Lugossy Mária négy méter magas, téglalap alapú, fekete gránitoszlopot tervezett, amelynek faragott lángnyelveket idéző felső része foglalja magában a lángokat kibocsátó gépezetet. Az idő rövidsége miatt a kivitelezési munkák azelőtt megkezdődtek, hogy a Fővárosi Közgyűlés engedélyezte volna azt. Mécs Imre 1996 szeptemberében elmondta, hogy előzetes becslések szerint 12 millió forintnál nem kerül többe a szoborállítás. „A különböző vállalatok természetbeni felajánlásai csökkentik a költségeket, s a kerületi önkormányzatok adakozásából eddig két és fél millió forint jött össze” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy kormány korábbi elutasítása ellenére a Művelődési Minisztérium másfél millióval járul hozzá ehhez az összeghez, s várják a pénzügyminiszter kedvező válaszát az áfamentes kivitelezésre is.

Lugossy Mária: Forradalmi örökláng a Nagy Imre téren
Kép: Legát Tibor/Énbudapestem

„A fekete márványból készült stilizált fáklyát a köztársaság lobogója mellett állították fel. (…) Az emlékművön – amelyen az „1956” felirat és a Kossuth-címer látható – elhelyezett örökmécses ezentúl a forradalom emléknapjain ég majd. Mécs Imre, az emlékbizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az alkotás rövid idő alatt készült el, közadakozásból. Méltatta a nemes ügy érdekében létrejött összefogást, amely – mint mondta – felidézte a negyven évvel ezelőtti történelmi napok tisztaságát. Mécs Imre szavai után

Göncz Árpád köztársasági elnök vette át a magyar nép nevében a „Forradalom lángját”. Az államfő utalt arra, hogy történelmünk forradalmak sorozata volt, ezek a forradalmak pedig a fiatalok megmozdulásai nyomán törtek ki. Az 1956-os eseményeket felidézve kiemelte, hogy négy évtizeddel ezelőtt is az ifjúság, az egyetemisták lobbantották fel a forradalom lángját”

– írta az avatásról október 23-i tudósításában az MTI.

Az emlékmű terveit, Lugossy Mária más alkotásaival 1996 végén állították ki a Vígadó Galériában, Frank János 1997. februárjában a tárlat kapcsán a következőket írta az Élet és Irodalom hasábjain: „Az emlékmű nem pöffeszkedik a téren, mint egy obeliszk, mégsem vész el a távlatban, a lángékítménye nélkül sem. A fekete márvány felirata lakonikus: 1956. Illik az ezerféle stílusú térségre A Forradalom Lángja, olyan plasztika ez, mely Lugossy szimbolikájában a szervetlen, sőt a szerves természet maga, akár a szikla, vagy a fa. Eszköztelenül szuggesztív ez a monumentum, benne van szerzőjének formai és etikai tisztasága. Ő rátalált, hogyan oldjon meg ekkora feladatot: a szerepet Lugossy Máriára vette.”

Lugossy Mária: Forradalmi örökláng a Nagy Imre téren
Kép: Legát Tibor/Énbudapestem

Frank írásában a technikai részletekre is kitért. „… a téglalap alapú konstruktív-geometrikus hasáb-alakzat palástja afrikai feketegránit, felső záródását viszont a hasábból kibontva, kifejtve mintázta meg Lugossy, lágy formájúan, érzésvonalú kontúrral; amorf plasztika ez a rész, mintegy a megdermedt láva, a kőzetolvadék. Ez a csúcs, az oldalain aszimmetrikus három domb, egy orom, köztük egy mély, meredek oldalú völgy. Ez a „láva” is gránitból van, csak nem csiszolták, homokfúvott, alumíniumszürke. A plasztika testébe gázcsövet vezettek be, a fölső láva-formába épített égőfejből maga a forradalom lángol, az aranysárga koronázó tüzet a művészplasztikai kategóriává sorolta, záró tagozattá.

Kérésemre elmesélte, hogy gázégetési próbákat tartottak a kedvéért, ő mondja meg, mekkora tűznyalábra gondolt, vagyis empirikusan mintázta meg a lángot.

Először úgy tervezték, hogy a láng csak minden év október 23-án gyullad meg és november 7-én elalszik, aztán égve hagyták mégis, hogy lecsavarva bár, éjjel-nappal világítson, mementó”.

Az emlékmű – szemben a tíz évvel későbbi városligeti  mementóval – nem került politikai csatározások kereszttüzébe, és művészi erényeit sem vitatta senki több mint 15 éven át, ám 2013-ban lebontották. A bontást elrendelő Orbán-kormány akkor még úgy nyilatkozott, hogy felújított Kossuth tér átadása után visszakerül a helyére, ami annak fényében hihető válasznak tűnt, hogy a lángot a a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése után is fellobbantották.

Lugossy Mária: Forradalmi örökláng a Nagy Imre téren
Kép: Legát Tibor/Énbudapestem

Azonban 2014-ben már válaszra sem méltatták az eljárás ellen tiltakozó Mécs Imrét, aki akkor a Népszavának arról beszélt, hogy „a láng a megnevezhetetlen és beskatulyázhatatlan csodára emlékeztetett”. Felidézte, hogy a forradalom lángja 1996-tól egész éven át mécsesként égett, de minden október 22-én ünnepélyesen felrobbantották, és november 4-ig lobogott.

Így volt még 2012-ben is, majd az Orbán-kormány „önhatalmúlag, titokban, sunyi módon eltüntette, miközben fák és bokrok százait irtotta ki a történelem számtalan emlékével együtt”.

Mécs szerint nem hagyhatják, hogy „megöljék 56 szellemét”, ezért követelik, hogy haladéktalanul állítsák fel ismét az emlékművet a Kossuth téren. „A volt parlamenti képviselő az emlékművel kapcsolatban Göncz Árpád 1996-os levelére emlékeztetett. Ebben a köztársasági elnök arról írt, hogy ahányan átélték, annyi forradalom létezik, mégis közös lobogás jellemezte, és mindannyiuknak átmelegszik a szíve, ha visszagondolnak azokra a nemes napokra” – írta akkor a Népszava Mécs Imre fellépéséről.

Az emlékmű sorsával kapcsolatos keserűséghez további adalék, hogy az alkotó, Lugossy Mária 2012-ben hunyt el.  Az csak 2015-ben derült ki – nem hivatalos úton –, hogy a műtárgyat egy vidéki kőfaragó műhelybe szállították. Nem  értékes anyag újrafelhasználása céljából.

Lugossy Mária: Forradalmi örökláng a Nagy Imre téren
Kép: Legát Tibor/Énbudapestem

Az ekkor már szétszedett és sérült emlékmű újbóli felállítását Tarlós István főpolgármester kezdeményezte 2016-ben a Fővárosi Közgyűlésben – de nem a Parlament előtt, hanem Budán, a Nagy Imre téren, a Gyorskocsi utca fegyház mellett. Az intézkedés hátteréban a nagyobb botrány elkerülése állhatott, de a új helyszín kiválasztása már csak azért sem volt szerencsés, mert a forradalom szimbolikus lángja egyáltalan nem kapcsolható össze egy olyan épülettel, ahol a forradalmárokat vallatták és halálra ítélték. Amely épp a megtorlás szimbóluma.

Mécs Imre 2023-ban bekövetkezett haláláig hiába tiltakozott az eljárás ellen, harcolt az emlékmű visszaállításáért, az illetékes sem vele, sem másokkal nem tárgyaltak a témáról. Ha mégis meg kellett magyarázniuk, akkor a „történelmi” (1944 előtti) Kossuth tér pontos helyreállítása volt az indok. Ami persze lehetetlenség lett volna, és nem is az történt.

Most viszont ismét előkerült az emlékmű visszaállításának ügye, legalábbis a Bohus-Lugossy Alapítvány a napokban kiadott petíciója ezt a kérést fogalmazza meg Forsthoffer Ágnesnek, az Országgyűlés és a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság elnökének címezve.

Kérjük, hogy 1956 hetvenedik évfordulóján szülessen visszavonhatatlan döntés  arról, hogy

Lugossy Mária Forradalom Lángja című emlékműve 2027. október 23-ra térjen vissza oda, ahová készült és ahol történelmi jelentése teljessé válik: a nemzet főterére, a Parlament elé, a Kossuth térre.

– olvasható a petícióban, melynek szerzői szerint a forradalom hetvenedik évfordulója lehetőség arra is , hogy ne csupán szavakkal tisztelegjünk 1956 hősei előtt, hanem helyreállítsunk egy történelmi és művészeti értéket is, amely közel két évtizeden át a nemzet főterén őrizte a forradalom emlékét.

„Nem egy párt vagy egy kormány emlékműve volt. A közösség emlékműve volt” – szögezik le, külön kiemelve azt is, hogy Lugossy Mária (1950–2012) a 20. század második fele és a 21. század eleje magyar szobrászatának egyik nemzetközileg is legjelentősebb alkotója. „Művei a világ rangos köz- és magángyűjteményeiben találhatók, többek között a Musée du Louvre, a British Museum, a Corning Museum of Glass, a Suntory Museum, a Kunstpalast Düsseldorf, a MUDAC, valamint itthon a Magyar Nemzeti Galéria és számos jelentős múzeum gyűjteményében. A Forradalom Lángja életművének egyik legfontosabb köztéri alkotása; visszaállítása ezért 1956 mellett egy világklasszis magyar művész emléke előtti tiszteletadás és nemzeti megbecsülésének szimbóluma is” – áll a petícióban.