Erő Zoltán budapesti főépítésszel beszélgettünk.
Április végén a (új ablakban nyílik meg)Főváros táblázatos és térképes formában összegezte a kiemelt beruházásoknak nyilvánított, Budapest területén megvalósult, megvalósuló beruházások listáját. Budapest főépítésze szerint az Orbán-kormányok e kiemelő rendeletekkel a városfejlesztés egyik legkártékonyabb gyakorlatát valósították meg.
Gyorsított eljárások
Erő Zoltán az összegzés nyilvánosságra kerülése után arról is beszélt, hogy „Túl azon, hogy ez a gyakorlat az önkormányzati hatásköröket súlyosan csorbítja,
átláthatatlan helyzetet eredményez a szabályozási rendszerben, az építési jogokban és az önkormányzati finanszírozásban.
Mindezeken felül értelmezésünk szerint a kiemelő rendelkezések többsége voltaképp alkotmány-, illetve alaptörvény ellenes, sérti a jogbiztonságot, valamint a szubszidiaritás elvét. Adott esetben jelentős gazdasági károkat is eredményez.”
A Városháza munkatársai 363 olyan budapesti beruházást gyűjtöttek össze, ami azzal együtt is elképesztő mennyiség, hogy jelentős részük nem valósult meg. Ráadásul annyiban csalóka ez a szám, hogy a kimutatás egy napon említi a Zeneakadémia teljes rekonstrukcióját az M0-as körgyűrű munkálatait, a budafoki kézilabda Munkacsarnok-fejlesztési Programot, vagy éppen a budapesti Istenszülő elhunyta (Nagyboldogasszony) ortodox székesegyház felújítását. Vagyis
olyan nagy mértékű kiszámíthatatlanság kísérte, amely nemcsak a laikusoknak, de már a szakmabelieknek is követhetetlen volt.
Sokat elárul a rendszerről Lázár János híres „kihúzós” intézkedése, aki 2022 őszén, újdonsült miniszterként, költségmegtakarítás címén kizárólag egy vastag filctoll segítségét vette igénybe, mielőtt egy sor állami beruházást leállíttatott, különös tekintettel a fővárosi projektekre. De még ennél is végletesebb, hogy 2018-2025 között olyan miniszterelnöki rendeletek is napvilágot láttak, amelyeknek jobb helyeken a közös képviselő meg a gazdatiszt munkaköri leírásában és nem az Állam hivatalos közlönyében lenne a helye.
– A végletességet nem is elsősorban az említett példák – konkrét projektek – fejezik ki, hanem az olyanok, amikor városrésznyi léptékű dolgokba keveredik például egy toronykupola helyreállítása – jegyzi meg Erő Zoltán, akit legfőképp nem is az zavart, hogy az állam teljesen kiszámíthatatlanul vett birtokba különféle ingatlanokat, inkább az, hogy ad hoc módon, vélhetően személyes érdekek mentén rendelkezett róluk. Ráadásul a fővárosi adatok csak jéghegy csúcsát jelentik, mivel országos szinten 3000 fölött van azon kiemelő rendeletek száma, amelyek a témához kapcsolhatók.
Elnöki rendeletek
Amúgy az önös hatalmi érdekeket hivatalossá tevő rendeleti ámokfutás kezdete még csak nem is Orbán Viktor nevéhez köthető (ellentétben a gyakorlati megvalósítással). A 2006. évi LIII. törvényt az első Gyurcsány-kormány idején, 2006. február 13-án fogadta el az Országgyűlés, eredetileg abból a célból, hogy a kormány mozgásterét bővítse és olyan nagyberuházásokat tudjon a „sor elejére tenni”, amelyek megvalósítása vagy az uniós támogatás miatt sürgető, vagy mert jelentős számú munkahelyet teremthet. Csakhogy ezt a teljesen érhető és érvényes kormányzati igényt a későbbiekben – 2010 után – jelentősen kiterjesztették. A törvénymódosítással az építkezéshez szükséges hatósági eljárásokat, valamint azok bírósági felülvizsgálatát gyorsították fel többféleképpen is: például soronkívüliséggel vagy oly módon, hogy a hatósági eljárást megelőzően egyeztethet a beruházó és hatóság. Erő Zoltán szerint
a bajok azzal kezdődtek, amikor a törvényt a hatalom gyakorlására kezdték használni, például úgy, hogy vitatott esetekben az önkormányzatok az állami projektekkel szemben ne tanúsíthassanak ellenállást.
Ráadásul a rendeletek alapján nemcsak, hogy nem szükséges az önkormányzatokat bevonni a folyamatokba, de azok szabályozási tervei is teljes mértékben figyelmen kívül hagyhatók. Még később még ennél is durvábbá vált a helyzet, ugyanis 2018 után olyan kormányrendeletek is megjelentek amelyek helyrajzi számmal nevesített magántelkeket is bevontak, s nyújtottak számukra különféle előnyöket.
Erő Zoltán jellegzetes példaként az újbudai VABA Apartments nevű projektet említi, amely a Bikás-park szomszédságában, a Vahot utca 10. szám alatt azóta már felépült kilenc emeletes, 201 lakásos társasház hivatalos elnevezése. A három toronnyal is ékesített lakótömb gazdája a számos állami és önkormányzati projektben is főszereplőnek tekinthető erdélyi vállalkozó, Balázs Attila Bayer Construct nevű cége volt. A VABA projekt pedig egy közönséges, piac- és profitorientált ingatlanfejlesztés, amely legfeljebb akkor válhatott volna nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé, ha például Balázs Attilának kifejezetten a titkosszolgálati dolgozók és egyéb, védett entitások lakhatási igényeit kellett volna kielégítenie. Ám jelen esetben semmi ilyesmi nem fenyegetett, Így a kormány „rendeleti beavatkozása” kizárólag amiatt kellett, mert a beruházónak mások voltak az elképzelései a kerületi, önkormányzati szabályozásban meghatározott méreteket illetően. Például az erkélyek esetében. Úgyhogy innen üzenjük a Vahot utca 10 lakóinak, hogy amikor kilépnek az újdonsült erkélyükre, gondoljanak arra, hogy a vonatkozó kormányrendeletet Orbán Viktor a Magyar Közlönyön keresztül intézte. Ám ha egy kormányrendeletben – miként itt – kizárólag párszáz négyzetméterre vonatkozik az egyik intézkedés, akkor kijelenthetjük, hogy itt már a szakmai kompetencia semmiféle jelentőséggel nem bír. És amikor az efféle eljárások tömegesen kezdtek elterjedni, akár rozsdaövezeti, akár az Otthon Start Pluszhoz kapcsolódó rendeletek formájában, akkor gyakorlatilag teljesen áttekinthetetlenné és gátlástalanná vált ez az egész, hiszen ezek nem köz-, hanem egyértelműen magánérdeket szolgáltak.
Az önkormányzat jelentése
„Azt láttuk az elmúlt időszakban, hogy hozzák – mert hozhatják – a helyi szabályozásokat semmibe vevő kormányrendeleteket, amelyek egyre erőszakosabb lépéseket realizálnak, csakis azért, mert lehetőségük van rá. A fejlesztők kormányrendelet formájában kiadott menlevéllel a zsebükben terveztették a legelképesztőbb elhelyezkedésű, magasságú és sűrűségű együtteseket – ráadásul mindig a főváros volt az utolsó, amely megtudta, hogy mi készül.” – mondja a főépítész, ami azért elgondolkodtató, hiszen Budapest frekventált helyszíneiről van szó.
Ennek ellenére a főépítész óva int attól, hogy az efféle eljárások kapcsán odáig ragadtassuk magunkat, hogy elintézés módját a Kádár-, vagy a Rákosi-rendszer gyakorlatával vessük össze,
körülbelül így: „Ezt még a komcsik sem engedték volna meg maguknak”. Erő Zoltán szerint már csak azért is felesleges az efféle összevetés, „Félrevisz, ha ebben az állításban a demokratikus beleszólás jogát keresem, azokban rezsimekben a demokratikus beleszólás joga eleve ismeretlen volt” – jegyzi meg a főépítész, bár az kétségtelen, hogy Kádár János miniszterelnökei nem szignáltak eltérő erkélyméretre vonatkozó kormányrendeletet. Nem is szignálhattak volna, mivel akkoriban az ilyesfajta állami önkény végrehajtói a tanácsok voltak, amelyeket az önkormányzatok helyett hoztak létre még 1949-ben – szovjet mintára.
Azonban Erő Zoltán szerint a rendszerváltás óta nem sikerült egyértelműen definiálni önkormányzatok hatásköreit, az önkormányzatiság fogalmát, így az könnyen a pártpolitika áldozatává válhatott. A főépítész szerint az egyik oldal szerint úgy kéne viszonyulni az önkormányzatokhoz, mint a „szabad királyi városokhoz”, a másik oldal szerint pedig éppen ellenkezőleg. És ahogy láthattuk is 2010 óta: a kormány az önkormányzatoknak azt a szerepet szánta, hogy hajtsák végre állami döntéseket, és ne szóljanak bele semmibe. Már csak ezért is aktuális, sőt az egyik legfontosabb tennivaló az lenne most, hogy tisztázzuk, mit értsünk önállóan gondolkodó, működőképes XXI. századi önkormányzat alatt, és amelynek vezetése és döntései nem az aktuális kormányzattól függnek, hanem az ott élő, dolgozó lakosságtól.