FRISS

Egy több száz tonnás vasúti hidat emelnek ki egyben a Bartók Béla út felett


A Bartók Béla út–Tétényi út–Karolina út csomópontot teljesen lezárják, a villamosok helyett pótlóbuszok közlekednek.

Július 3. és 6. között a Déli Körvasút fejlesztésének egyik utolsó és talán leglátványosabb szakasza következik,

egyben kiemelik a Bartók Béla út feletti, több száz tonnás régi vasúti hidat, és Kelenföld irányába elszállítják bontásra.

Ahogy a Pestbuda egy korábbi cikkében összefoglalja, a Kelenföldet kettészelő vasútvonal 1877-ben nyílt meg, azaz jövőre lesz 150 éves. Mint írják, a töltésen a II. világháború előtt öt átjárás volt, amik a mostaniaknál jóval keskenyebbek voltak. A Bartók Béla út (egykori Horthy Miklós út) feletti 15 méteres hidat 1945. január 5-én robbantották fel.

Mivel a világháború után fából és vasból ácsolt ideiglenes áthidalások néhány év alatt tönkrementek, tartós megoldásra volt szükség. Ahogy a lap írja, a világháború után már látszott, hogy az egykori kis aluljáró ide kevés lesz, úgyhogy a Bartók Béla út fölé új hídszerkezetet terveztek.

A Korányi Imre tervei szerint készült hídtípus egyfajta vonógerendás ívhíd, amely a gerenda- és az ívhíd kombinációja. A hidat 1949. szeptember 16-án helyezték forgalomba, 8 millió forintba került, a költségeken pedig a MÁV és a főváros osztozott. 

A Bartók Béla út felett átvezető, 67 méter fesztávolságú, kétvágányú vasúti híd tehát közel 80 éves.

A vasúti felüljáróról átépítéséről egyébként már hosszú évek óta folyt a gondolkodás. Az MSc Kft. tervezői kollektívája 2018-ban tervezői nívódíjat is kapott a tervéért.

Az új, több mint 1400 tonnás acélhidat még 2026 februárjában tolták egy ideiglenes hídfőre, és ha minden igaz, május végén terelték rá a forgalmat. Mivel a főváros egyik legkritikusabb csomópontjában kellett fenntartaniuk a forgalmat, és szűk területeken biztosítani az építkezést, három hónapnyi egyeztetés és tervezés előzte meg a munkát.

A XI. kerület tájékoztatása szerint a mostani munkák idején, július 3., péntek 20:00 óra és július 6., hétfő 6:00 óra között

teljesen lezárják a Bartók Béla út–Tétényi út–Karolina út csomópontot, a villamosok helyett pótlóbuszok fognak közlekedni.

A pótlóbuszok Kelenföld vasútállomás és a Móricz Zsigmond körtér között fognak ingázni, az ő átjutásukat a forgalomkorlátozási rend keretében biztosítják. A gyalogos és kerékpáros közlekedés ugyanakkor végig biztosított lesz kijelölt útvonalakon.

A kerületi önkormányzat hozzáteszi még, hogy a lezárás időtartama alatt helyszíni jelenlétet biztosít a BKK, a Budapest Közút, a rendőrség, valamint a kivitelező forgalomirányításért felelős szakemberei annak érdekében, hogy az esetlegesen felmerülő forgalmi helyzetek kezelése azonnal megtörténhessen.