1945-1948 között még különféle napokon ünnepelték a nőket Magyarországon. Egységesen 1948.március 8-tól, de ekkor csak az látszott világosan, hogy a nők számítanak a legkevésbé...
„A béke, a demokrácia és a nőszervezetek összefogása mellett tüntetett a Nőnap sokezernyi résztvevője" – írta 1948. március 9-én a kommunista párt lapja, a Szabad Nép arról az eseményről, amit Budapesten rendeztek meg a nőnap alkalmával. Az eseményen boldog-boldogtalan megjelent, miként arról másnap a pártnapilap is beszámolt, amely a következőket írta:
„Tömve, zsúfolva a Sportcsarnok a sokezer főnyi asszonytömeggel és legalább ugyanennyien vannak, akik kívül rekedtek. A köztársasági induló hangjai mellett megkezdődik a Nemzetközi Nőnap alkalmából rendezett nagygyűlés. Az első sorban Tildy Zoltán köztársasági elnök és felesége, mellettük Rákosi és Szakasits miniszterelnök-helyettesek, Rajk László, Olt Károly és Vas Zoltán elvtársak.
Pokorny Klára, a Kisgazdapárt nőmozgalmának vezetője nyitja meg a gyűlést. – A kisgazdapárti nők most először vesznek részt közös női megmozduláson – mondotta, – mert a régi reakciós vezetés nem nyújtott erre lehetőséget. Most a Kisgazdapárt megtisztításával megnyílt az út az együttműködés felé, annál is inkább, mivel ez a párt asszonytömegeinek már régi kívánsága. E. dr. Majláth Jolán, a gyűlés következő szónoka arról beszélt, hogy
az asszonyok legnagyobb ellensége a háború, amelynek ugyan hivatalosan vége, de (...) ugyanazok az imperialisták, akik új háborút készítenek elő, otthon munkásellenes törvényeket hoznak és legelemibb jogaiktól fosztják meg a dolgozó nőket.
„Soha többé háborút!“ – hangzik kórusban a hatalmas terem minden részéből, majd Sztálint, Titót és Markoszt éltetik az asszonyok, a béke igazi harcosait és védelmezőit. ,,A békét nemcsak akarni kell mondja ezután Tóth Matild, a Szakszervezeti Nőmozgalom vezetője, – a békét építeni is kell. Megfogadjuk, hogy a március 15-én meginduló országos munkaversenyben a dolgozó nők teljes számban részt vesznek. Most Török Júlia beszél a Szociáldemokrata Párt nőmozgalma részéről: „Szocialista kritikával kell élnünk magunkkal szemben. A felszabadulás után a magyar asszonyok nagy, egyetemes összefogása felé kellett volna lépéseket tennünk. Ez nem történt meg, mert Nyugaton felhangzott egy jelszó: a harmadik út jelszava.
Csak két út létezik: az egyik út a tőkések útja, a profit érdekében, a másik a dolgozók útja. Középút nincs és nem is lehet.
Az MKP részéről dr. Jóború Magda szólalt fel: „A mi pártunk – mondotta – a felszabadulás után nem szervezett külön nőmozgalmat, hanem beküldte asszonyait az MNDSz-be. (Magyar Nők Demokratilkus Szövetsége – a szerk.) Hogy a választások alkalmával a magyar asszonyok egy része nem a demokrácia mellett szavazott, ahhoz nagy mértékben hozzájárult a „többi párt" távolmaradása a MNDSz-től. Ezért örömmel üdvözli a nőszervezetek most megvalósuló szorosabb együttműködését. Szanfuni Elefteriada, a görög küldött a nőnapot fegyverrel a kezükben ünneplő görög asszonyok üdvözletét hozta a dolgozó magyar asszonyoknak. Ezután a nagygyűlés elnöke határozati javaslatot terjeszt be. A résztvevő többezer asszony óriási tapssal ünnepli az összes demokratikus nőszervezetek összefogását."
E réges-régi cikket több okból is tanulságos elolvasni. Legfőképp amiatt, mert mindennél fényesebben bizonyítja, hogy akik vita és fenntartás nélkül elfogadták, hogy a Nemzetközi Nőnap fontos és hasznos „ünnep", mennyire nem tudták megindokolni annak szükségességét. A nőnap ugyanis 1948. március 8-án semmi más egyéb nem volt, mint vegytiszta sztálinista propaganda, amely nőket kizárólag az ünnep eszközeinek és nem tárgyainak tekintette. A női egyenjogúság alatt pedig azt értette, hogy a nők ettől kezdve azt a munkát is elvégezhették, amit a férfiak.
