A választás előtti utolsó közgyűlést tartották a Díszteremben, érdemi vitával, Budapestet érintő ügyekkel már alig fárasztották magukat a képviselők, de még így is sikerült körülbelül nyolcórásra dagasztaniuk a játékidőt. A képviselők közül többen is megméretik magukat a választásokon, a Fidesz frakcióvezetője pedig előkelő helyet kapott a párt országos listáján, úgyhogy áprilisban már más közgyűlési fölállás várható. Reméljük, hogy a távozó képviselők helyére olyanok érkeznek, akik sem szellemesnek, sem frappánsnak nem gondolják magukat, és akik többre tartják a hasznos cselekvést, mint a szószaporítást.
Az egyik legizgalmasabb, a Fővárosi Közgyűlést érintő téma az volt, amelyik éppen nem szerepelt a közgyűlés napirendjén. 2026 február 24-én, kedden este Sára Botond főispán ugyanis bejelentette, hogy a Fővárosi Törvényszék úgy döntött, hogy a kormányhivatal kizárólag a szocialista Tüttő Katát jelölheti főpolgármester-helyettesnek, nincs mérlegelési lehetőségük, ettől csak abban az esetben térhetnek el, ha Tüttővel szemben törvényi kizáró ok áll fenn. A kormányhivatal ennek megfelelően elkezdte a döntés kiértékelését, „és a kizáró okok megvizsgálására irányuló eljárást”.
Ahogy ebben a cikkünkben is összefoglaltuk, az önkormányzatokról szóló törvény szerint a közgyűlés alakuló vagy az azt követő ülésén főpolgármester-helyettest kell választaniuk a képviselőknek. 2024 novemberében a főpolgármester jelölte ugyan Kiss Ambrust és Vitézy Dávidot a posztra, de nem szavazott róla a közgyűlés, mert Barabás Richárd javaslatára levették a napirendről az előterjesztést, mert mint magyarázta, számára nem tűnt úgy, „mintha egyezség alakult volna ki” a személyeket illetően. A főispán már 2024 novemberében jelezte, hogy ún. törvényességi felhívással él a közgyűlés felé, hogy pótolják a mulasztást, mert amíg nincs helyettes, az önkormányzat jogszerűtlenül működik.
A 2025 november 26-i közgyűlés megint a főpolgármester-helyettes megválasztásával kezdődött. Karácsony elmondta, hogy nagyon szűk mérlegelési lehetősége volt a helyettes személyének jelölésére, hiszen eleve kevés képviselő van, aki jogilag nem összeférhetetlen a tisztséggel, még kevesebb van, aki vállalja, és még kevesebb, aki vállalja is és akiben meg is bízik. „A közgyűlésben egyetlen ilyen ember van: Tüttő Kata.” Mint mondta, Tüttő az egyik legkiválóbb politikus, akivel valaha dolgozott, és fiatal kora ellenére a közgyűlés legtapasztaltabb tagja is. Mellette szól továbbá, hogy Tüttő a legmagasabb vezetői tisztséget tölti be, amit magyar valaha elért az Európai Unióban, a Régiók Bizottságának az elnöke. Egy 20 perces titkos szavazást követően Tüttő megválasztását végül nem is támogatták.
A közgyűlés szokásos módon a napirend előtti hozzászólásokkal kezdődött. A tiszás Bujdosó Andrea arról beszélt, a mostani közgyűlés várhatóan az utolsó felvonása lesz egy olyan korszaknak, amiben többmillió ember kelt reggelente gyomorgörccsel, hogy éppen aznap ki lesz az ügyeletes ellenség, hogy milyen félelemkeltéssel és milyen gyűlöletkampánnyal kell szembenézniük. Mint fogalmazott, mindannyian tudjuk, hogy a Fidesz ezt egyrészt azért csinálja, hogy az emberek életét érintő, valódi kérdésekben kapcsolatban ne kelljen felelősséget vállalniuk, másrészt, hogy megtarthassák a lopott vagyonukat.
A fideszes Szentkirályi Alexandra erre válaszul azt mondta, szerinte a magyar emberek nem hülyék, ők pontosan átlátnak a szitán és a Tisztán is, és látják azt, hogy ők nem az ő érdekeiket képviselik Brüsszelben vagy bárhol a világon, hanem a brüsszeli érdekeket képviselik Magyarországon, ezért aztán az április 12-i választáson oda fogják küldeni őket, ahova valók. Az újfent párbeszédes Barabás Richárd egyébként egy ballagási tarisznyát hozott Szentkirályinak, a kutyapártos Döme Zsuzsa azt javasolta a fideszeseknek, hogy lépjenek vissza a választástól, és ne akadályozzák tovább a kormányváltást, Vitézy szerint a közelgő választás miatt egy kapuzárási pánik lett úrrá a magyar politikai előtt számos szereplőjén, és a koncon kezdtek marakodni. A DK-s Keszthelyi Dorottya pedig elmondta, szeretné, ha mindennek ellenére arról lenne szó, mi fog történni ezzel a várossal.
A közgyűlés egyik legfőbb témája, ahogy a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója is egy háttérbeszélgetésen kiemelte, a főváros folyószámla-hitelkeretének emelése volt. A városvezetés két hétre, a március elseje és 15-e közötti időszakra, szeretné 40 milliárd forintról 50 milliárd forintra emelni a főváros folyószámla-hitelkeretét. A lépésre a főigazgató elmondása szerint erre azután van szükség, hogy a Magyar Államkincstár januárban újabb 11,7 milliárd forintot emelt le szolidaritási hozzájárulás címén jogellenesen a főváros számlájáról. Ahogy ebben a cikkünkben is írtuk, a főváros jogvédelmet kért a bíróságtól, ami miatt nem az inkasszót nem hajthatta volna végre, az Államkincstár mégis levonta az összeget a számláról. Ez a likviditás szükséges ahhoz, magyarázta Kiss Ambrus, hogy az iparűzési adó március 16-i beérkezéséig stabilan ki tudják fizetni a béreket, a járulékokat, a kamatköltségeket és a kisebb, dologi kiadásokat. Elfogadták.
A közgyűlés döntött arról is, hogy kiírja a 2026. évi Gyümölcsöző kertváros pályázatot. Ahogy az előterjesztésben is írják, a pályázat organikusan kiegészíti az Égig Érő Fű, valamint a Lakótelepi Zöldfelületgondozási pályázatot, mivel a családi házas és kertvárosi övezetekben élő lakóközösségek támogatását célozza meg, hogy kertjeikben gyümölcsfa ültetésével növeljék a fővárosi zöldfelületek nagyságát és biodiverzitását, és adjanak egyúttal élőhelyet beporzó rovaroknak és a rovarokkal táplálkozó madaraknak. A 2025-ös pályázatra 2580 jelentkezés érkezett a pályázat keretében rendelkezésre álló 1950 gyümölcsfára, amiket a jelentkezés sorrendjében osztottak ki. A pályázat online felületét 2026. augusztus elsején nyitják meg, és 2026. szeptember 10. éjfélig lehet jelentkezni. A gyümölcsfák kiosztásának tervezett időpontja: 2026. október-november lesz.
A közgyűlés napirendjén szerepelt Budapest csapadékvízgazdálkodási stratégiája is. Ahogy az előterjesztésben is olvasható, az éghajlatváltozás hatásai egyre érzékelhetőbbé váltak: a szélsőséges csapadékesemények gyakoriságának növekedése, a városi árvizek, valamint a hosszabb aszályos időszakok egyaránt új kihívások elé állítják a városokat, így Budapestet is. A csapadékvíz-gazdálkodás kérdése mára nem csupán műszaki, hanem városüzemeltetési, környezetvédelmi és településfejlesztési szempontból is kiemelt jelentőségűvé vált és fontos részét képezi a vízgazdálkodási feladatoknak. A jelen előterjesztés célja egy átfogó, hosszú távú szemléletet képviselő csapadékvíz-gazdálkodási stratégia elfogadása, amely iránymutatást ad és intézkedéseket fogalmaz meg a csapadékvíz helyben tartására, hasznosítására és a káros hatások mérséklésére, a csapadékvíz kezelése átfogó szabályozásának igénye mellett. Ezt támogatták.
Az önkormányzati finanszírozású színházi gazdasági társaságok elkészítették 2026. évi üzleti terveiket, amelyek kijelölik a folyó évi szakmai és gazdálkodási tevékenységük kereteit. Az előterjesztés a Katona József Színház, az Örkény István Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Szabad Tér Színház üzleti tervét tartalmazza. Az üzleti terveket elutasították. Az előterjesztésben szereplő társaságok üzleti terveit, jegyzik meg a javaslatban, a felügyelő bizottságok megtárgyalták, és azokat jóváhagyásra javasolták a Fővárosi Közgyűlés számára. Az előterjesztésben tervbe vették a közös működtetésű színházak 20 százalékos bérjellegű állami támogatását is. Utóbbit viszont támogatták.
A közgyűlés elé került több fővárosi cég üzleti tervének elfogadása is. A Budapest Film 2026-os üzleti tervét nem fogadták el, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. üzleti tervét szintén nem támogatták, a BKM – Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. 2026. évi közszolgáltatási szerződéseit nem fogadták el. Vitézy ehhez kapcsolódó egyik módosító javaslatát viszont elfogadták, ami arról szólt, hogy a belső ellenőrzési szervezeti egység beszámolóját mutassák be a tulajdonosi bizottságnak, mert a cégnél, mint Vitézy fogalmazott, súlyos visszaélések gyanúja merült fel. Elfogadták a tiszás Orbán Árpád javaslatát is, ami arról szólt, hogy a gazdasági társaság szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyását a legfőbb szerv hatáskörébe kell vonni.
A BKK 2026. évre szóló szerződését sem kötötték meg, Budapest Közút Zrt. éves szerződését szintén elfogadták. A Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. 2026. évi üzleti és közbeszerzési tervét szintén elutasították. Az utóbbival kapcsolatban érdemes felidézni, hogy a Gellért Fürdő bezárása miatt a 2026. évre vonatkozóan vendégforgalom csökkenéssel, inflációt követő áremeléssel, minimálisan növekvő energiaárakkal, továbbá a munkaerő tekintetében létszámcsökkenéssel kalkulál. A Gellért Fürdő 2025. októberi bezárásával ugyanis a társaság második legnagyobb forgalmú egysége esik ki a bevételtermelésből, akiknek átirányítása szintén emlékezetes vitát szültek a közgyűlésben.
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője, Vitézy Dávid megfogalmazott egy kiállást amellett, hogy a főváros elkötelezett a HÉV-vonalak szükséges infrastruktúra-fejlesztései, felújítása, akadálymentesítése és fejlesztése, valamint az ezekhez tartozó alacsonypadlós, egyterű, klimatizált új HÉV-vonatok beszerzése mellett, valamit felkéri a főpolgármestert, hogy a következő kormány számára javasolja, hogy a HÉV-ek fejlesztését kiemelt prioritásként kezelje. A kiállást támogatták.
Az előterjesztéshez Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság egy kiegészítést is fűzött, aminek elfogadásával a közgyűlés kifejezi határozott tiltakozását az ellen, hogy a nagy fővárosi pályaudvarok, azaz a Nyugati, Déli és Kelenföldi pályaudvarok környékén található alulhasznosított rozsdaövezeti területeket az Építési és Közlekedési Minisztérium a kormányzati ciklus utolsó heteiben kapkodva értékesítse. Emellett felhatalmazzák a főpolgármestert, hogy minden lehetséges jogi eszközt használjon fel annak érdekében, hogy a főváros stratégiai célkitűzéseinek elérhetősége szempontjából kulcsfontosságú területek átgondolatlan értékesítését, kijátszását megakadályozza. Az előzményekről itt írtunk korábban. A vitában a fideszes Gulyás Gergely Kristóf egyébként a MÁV vezetőjére hivatkozva azt mondta, nem lesz semmilyen területeladás, Böröcz László, az I. kerület fideszes polgármestere pedig azt is hozzátette, ilyen eljárás lefolytatására a választás előtt már nincs is lehetőség.
Vitézy javaslatot tett arra is, hogy hogy a főpolgármester a BKK Zrt. útján, a BKV Zrt. bevonásával gondoskodjon egy, legalább 250 elektromos autóbusz beszerzését és forgalomba állítását lehetővé tevő projekt összeállításának megkezdéséről, hogy a HÉV-járműtender ismételt eredménytelensége miatt a közel 114 milliárd forintos uniós támogatás ne vesszen el. Egy-egy ilyen modern meghajtású jármű gyártása, valamint beszerzése ugyanis lényegesen gyorsabban kivitelezhető, mint a HÉV-szerelvényeké, tehát lehet esély arra, hogy szakmai és pénzügyi szempontból is teljesítsék vele az uniós elvárásokat és határidőket. Ezt is elfogadták. Vitézy felkérte a főpolgármestert arra is, hogy a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, valamint szükség esetén a kerületi szintű közterület-felügyeleti szervek bevonása útján gondoskodjon a megállóhelyi dohányzás tilalmának hatékonyabb betartatásáról (támogatták).
A közgyűlés a zárt ülésen döntött arról is, hogy elindítják a Pay&Go rendszer bevezetéséhez szükséges közbeszerzési eljárást. Ahogy a főpolgármester beszámolt róla, a Pay&GO szolgáltatás lényege, hogy a vásárlás és az érvényesítés egy lépésben, a bankkártya (vagy okostelefon) jegyérvényesítő készülékhez érintésével zajlik, nincs szükség előzetes regisztrációra vagy alkalmazás letöltésére, sem papíralapú jegyre. A budapesti Pay&GO rendszerében a rendszeresen közösségi közlekedést használók és az alkalmi utasok is megtalálhatják majd a számukra legkedvezőbb terméktípust. Ez az a szolgáltatás, amelyet eddig a 100E járaton, illetve az M1-es metró vonalán lehetett igénybe venni, április közepétől viszont a próbaüzem minden metróvonalon elérhetővé válik, majd lépésről lépésre a teljes budapesti közösségi közlekedési hálózaton.
A tiszások beterjesztettek egy javaslatot, amiben felkérik a közgyűlést, hogy álljon ki a budapestiek alapvető egészséghez való joga mellett, és támogassa a népegészségügy újraszervezését, egy önálló Egészségügyi Minisztérium létrehozását, valamint egy fővárosi szuperkórház fejlesztését (támogatták). A frakció kezdeményezi, hogy a főpolgármester a 2026. április 12-ei országgyűlési választásokat követően a felelős minisztériumokkal együttműködésben szervezzen közös, szakmai eseménysorozatot a fővárosi közgyűjtemények aktuális állapotának átfogó megismerése céljából, hogy átlátható, szakmailag megalapozott és a budapestiek érdekeit szolgáló döntéseket készítsenek elő annak érdekében, hogy a főváros kulturális intézményei ismét betölthessék közösségi, oktatási és turisztikai szerepüket (szintén elfogadták). Emellett szorgalmazzák a gyermeküket egyedül nevelő szülők célzott segítését (ezt is elfogadták), egy szennyezettségi térkép létrehozását (támogatták), a hasznosítható ingatlan vagyonelemekről szóló éves jelentés rendszeresítését (támogatták), valamint az önkormányzatiság megerősítését (ezt is elfogadták).
A Fidesz-frakció javaslatot tett a csepeli II. Rákóczi Ferenc út felújítására. Az előterjesztést a tiszás Balogh Balázs módosítójával fogadták el, ami arról szól többek között, hogy rögzítik, hogy a kormány az elmúlt 16 évben semmilyen forrást nem biztosított a csepeli gerincút fejlesztésére, és elítélik, hogy a kormány háborús pánikot kelt mesterséges intelligencia által generált tartalmakkal, valamint felszólítják Szentkirályi Alexandra frakcióvezetőt és a Fidesz fővárosi frakcióját, hogy kérjen nyilvánosan bocsánatot az ízléstelen politikai akciójáért. A Fidesz arra is felkéri a főpolgármestert, hogy az átlátható működésről szóló éves beszámolási kötelezettsége teljesítése során fogalmazzon meg további javaslatokat az átláthatóság és az etikus működés minél szélesebb körű biztosítás érdekében (nem támogatták).
A DK-s Szaniszló Sándor, aki egyúttal a XVIII. kerületének polgármestere is, javasolta a kátyúmentesítési munkálatok kerületi önkormányzatok által előlegezett költségeit a Fővárosi Önkormányzat térítse meg. A szintén DK-s Keszthelyi Dorottya pedig szeretné, ha a közlekedésbiztonság növelése érdekében gyalogosvédő korlátot létesítenének a 1139 Budapest, Váci út 89. szám alatt működő BGSZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum főbejárata előtti járdaszakaszon (elfogadták). A közgyűlés támogatta Keszthelyi másik javaslatát is, amiben a Carl Lutz és Újpest rakpartokkal kapcsolatos köztisztasági, közlekedésbiztonsági és közbiztonsági intézkedések megtételére, egyúttal elfogadták a fideszes Gulyás Gergely Kristóf módosítóját is, amiben felkéri a főpolgármestert, hogy számoljon be, mi volt annak a döntésnek az indoka, hogy a hajózási vállalkozások alkohol kiszolgálására egyedül a Tisza korábbi frakcióvezetőjéhez köthető cég kapott engedélyt.
Az április 12-i országgyűlési választás előtt több Fővárosi Közgyűlést már nem tartanak, annak pedig, hogy ebben a formában, ezekkel a képviselőkkel folytatódjon a közgyűlés, szinte semmi esélye. A Fidesz frakcióvezetője, Szentkirályi Alexandra a párt országos listáján az ötödik helyen szerepel, Radics Béla a budapesti 6-os választókerületben próbálkozik, a Tisza frakcióvezetője, Bujdosó Andrea Pest vármegye 3-as, Porcher Áron a budapesti 15-ös választókerületben indul. A kutyapártos Döme Zsuzsanna Ózdon próbálkozik.
Nagyon jól tudjuk, hogy nyilvánosan megszólalni önmagában is nehéz, jelentős nyilvánosság előtt megszólalni pláne nehéz, komoly nyilvánosság előtt értelmesen és összefüggően beszélni pokolian nehéz. Egy témához úgy hozzászólni, hogy az tényleg kapcsolódjon is hozzá, mint hónapról hónapra látjuk, szinte lehetetlen. Mivel egy korszakhatárhoz értünk, zárásként ez egyszer hadd emeljünk ki mégis egy hozzászólást. Az összevisszabeszélés Besenyő Pista bácsi-emlékkupáját 2026 február 25-én a fideszes Szécsényi Dániel érdemelte ki, amikor az ülés körülbelül negyedik órájában annyira belehergelte magát a tiszás politikusok megszólalásainak idézgetésébe, hogy azt találta mondani, hogy Tarr Zoltán etyeki beszédét Kapitány István is „megfejelte egy lapáttal”. A közvetítésben 4:16-nál hallható.
