A Sétakönyvek sorozat legfrissebb kiadványa az Örs vezér terére invitál, de a shoppingolás helyett urbanista böngészésre sarkall, elfeledett épületek, félig kész koncepciók, újraálmodott tervek és rakétamászókák nyomában.
Zubreczki Dávid urbanista szakíró írta a sorrendben 9. sétakönyvet az azonos című sorozatból, és bár a séták még most sem vezetnek át a budai oldalra, az új kötet mindenképp szakít azzal a hagyománnyal, hogy népszerű célpontokat vesz górcsó alá. Ez egy szöveges, felnőtteknek szánt városismereti böngésző, legnagyobb izgalma, hogy nem a város legfényesebb ékkövét vizsgálja – az Örs vezér terét még sosem érte ez a vád – azt mégis tudjuk, hogy mire végzünk az olvasással (vagyis a sétával), ha megszeretni nem is fogjuk, rejtett titkait megtanuljuk értékelni.
A legtöbb embernek az Örs vezér tere ma egy tranzit- és viszonyítási pont. A könyv kísérletet tesz arra, hogy rehabilitálja a teret, de gyaníthatóan tízezrek számára továbbra is egy csomópont lesz, amin át kell haladni vagy ahol át kell szállni. Miután nehéz térnek érzékelni, ezért a mérete is beláthatatlan, felfoghatatlan, a legtöbb ember nem is tudja, hogy hol vannak a határai, pedig izgalmas info, ami a könyvből is kiderül: ez Budapest és Magyarország legnagyobb tere. A felfedezést egy sétaútvonal segíti, ami egy sétakönyvtől elvárható, az olvasónak viszont megengedhető, hogy azt részekre bontsa, esetleg saját sorrendet válasszon – a meglepetés sehogy sem marad el, bármerre is indulunk. A bármerre nem csak az észak-déli irányokat jelenti, nyugodtan gondolkozzunk 4D-ben madártávlati nézettel és időbeni ugrásokkal is!
A legkézenfekvőbb: a shoppingolóknak itt van az Árkád, a Sugár és az IKEA, a három óriás, aminek ablaktalan dobozsága uralja a teret, bár – mintha szabály tiltaná – közvetlen bejárata egyiknek sincs a térre. A 3 doboz dominanciája annyira erős a téren, hogy látatlanban könnyen gondolhatnánk, egy fa sincs a környéken, úgyhogy többek között egy erős zöldítés is ráférne. Az érzésre az óriási buszállomások rá is erősítenek. Egyébként van zöld, kérdés, hogy ha ez “nem jön át”, ha nincs zöldérzésünk a térrel kapcsolatban, akkor ezzel a zöld effekt nagy része elvész. A zöld effekt nem csak itt kap léket, az az információ is feledésbe merült, hogy a Kerepesi úton volt Budapest és Magyarország első bicikliútja is. Mindez azonban csak bevezető az Örssel kapcsolatos hézagos tudásunkba, a java csak most jön.
Ahol csak hajómegálló nem volt
Erre nyilván sokan felkapják a fejüket, hiszen ez azt feltételezi, hogy repülőtér például igen, ami lehetetlen. Pedig az 1910-es évekre már tömegek bámulták itt (Kerepesi út - Fehér út - Keresztúri út) a sportrepülőket. Ne úgy képzeljük el, hogy pár lelkes mérnökpalánta szórakozott egy üres mezőn, és ezt próbáljuk most eladni repülőtér gyanánt. Az, hogy fedett lelátók, klubszoba, hírlapterem, étterem várta a vendégeket, egy hangárváros pedig a repülőket, jelentősen túlmutat ezen. Bár az első világháború lenullázta az egészet, viszont így lassú fejlődésnek indulhattak a közlekedés más formái. Érdekesség, hogy jelenleg – mindannyian tudjuk, hogy – itt van a HÉV végállomása, ami nem mindig volt végállomás, sőt, 1932-ig nem is volt itt megálló, miközben a HÉV már akkor is vígan elzakatolt Cinkotáig.
Zubreczki már a könyv elején jelzi, hogy a tér egyik fő jellemzője, hogy itt a legtöbb álom álom maradt, legjobb esetben is csak félig készült el, mert jött egy másik ötlet, ami aztán szintén csak félig készült el. Ezen itt akár még könnyű is átsiklani, de ahogy haladunk a feltérképezéssel, bizony rendre visszatérünk ehhez a gondolathoz a véletlenszerűen szétdobált sínpárokkal vagy egy indokolatlannak tűnő szervizúttal. Vagy a sokadik sugárúttal, ami nem valósult meg, bár annyi nyoma pont maradt, hogy letagadni se lehessen: az Örs vezér útja, ami térképen egyértelműen a Fehér út folytatása tudna lenni, a valóságban viszont egy zöld folyosó, amit egy 300 méter hosszú panelház nyisszantott le az Örsről. Madártávlatból (értsd: online térképen) gyönyörűen látszik, akárcsak egy befejezetlen Nazca-vonal.
A könyv személyes vonala is erős
Még arra is van lehetőség, hogy a szovjet és dán típusú panelházak között esztétikai különbségtételt tegyünk, a könyv ráadásul árnyalja nekünk azt is, hogy tulajdonképpen mitől szocreál egy lakótelep. Haladási irányonként változó, hogy régi időkről mesélő feliratokra, ma már ritkaságszámba menő játszótéri rakétára bukkanunk bolyongásunk közben vagy éppen együtt lelkesedünk az íróval az újra és újra felbukkanó árkádos megoldásokért, amiket a szocreál annyit használt a környéken.
Zubreczki jó lokálpatriótaként a Móricz Zsigmond körtér gombájának gombaságát is képes lenne elvenni az Örs gombájának magasztalása kedvéért, és nagyon lelkes urbanistaként egy alapvetően ronda épületben is értéket talál a metró melletti irodaépület narancssárga tűzlépcsőjének képében, (bár ezt a borítót tervező Herbszt László is címlapra rakta, és meg annyi minden mást is, elspoilerezve pár sétamegállót). Ez a személyesség kicsit lágyabbá teszi az adatokban nem szűkölködő sétát, sétákat, megközelítve ezzel az eredeti, idegenvezetett élményt.