A budapesti holokauszt egy szinte elfelejtett helyszínén hasítja fel az évtizedes hallgatást az új emlékmű. A II. világháborúban a nyilas terror alatt a téren több száz meggyilkolt zsidó és nem zsidó áldozatra emlékeztetve futnak szerte a talpunk alatt a súlyos gránit hasadások. Az emlékmű nem fizikai monumentalitásával, hanem súlyos csendjével és rejtett jeleivel szólítja meg a járókelőket.
A Dunán kívül itt, a Liszt Ferenc téren volt Budapest legnagyobb tömegsírja, ennek ellenére a Liszt Ferenc téri eseményekről alig lehetett tudni bármit is, sem térbeli emlékhely sem a történeti emlékezet nem őrizte meg, de még a holokauszttörténeti és a főváros ostromát érintő művekben nem lehet találkozni vele, írta a Mérce cikke 2023-ban. Ahogy az Énbudapestemen beszámoltunk róla, a terézvárosi önkormányzat 2024 áprilisi közgyűlésén döntött arról, hogy emléket állítanak a Liszt Ferenc téri tömeggyilkosságok áldozatainak, a 2025-ben kiírt pályázaton az INDIVIDIN design studio Hasadás című munkája lett a nyertes.
Az emlékmű megtervezése komoly kihívást jelentett, mert amennyire súlyos a hely múltja, olyan súlyosan beépített is; nemcsak teraszok, hanem már másik négy különböző emlékmű is található a téren.
„A történeti háttéranyag olvasása során gondoltam arra, hogy a rések által kellene egyfajta árnyékvilágba kerülnünk. Felrepedezik majd alattunk a föld – magyarázta Krauth Vera, a projekt alkotója –, és megmutatja magát a múlt. Keresztülszelik a hasadások a teret, megkerülhetetlenül nyomot hagyva maguk mögött, úgy, ahogy azt a holokauszt is tette.”
A megvalósult emlékmű a botlatókövek vagy éppen a Kálvin téri reformációs emlékmű hagyományát követve a lábunk alatt hasítja fel a város szövetét és nyit ablakot az emlékezésre. Ugyanis a másfél-hat méteres hasadások a burkolatban szertefutó, villámszerű repedésekként hat helyen futnak végig a téren. Az emlékmű anyaga sírköveket idéző fekete gránit, hiszen az 1946-os exhumálások során több száz halottat találtak a környéken. A sötét elemeken grafikai mintázat utal a mélyből felbugyogó foszlányos és sötét történetekre, ha sokáig nézzük ezeket a formákat már már emberi kontúrokat. arcokat fedezünk fel benne. Az anyag és a forma egyszerre beszél az elhallgatott múltról, a mélyből csak a repedésekben feltoluló elbeszélhetetlen sötétségről és a városi tereket át meg átszövő súlyos múltról, ami fölött látszólag kedélyesen zajlik az élet tovább.
