Méltóságteljes és felemelő módon emlékeztünk meg a budapesti gettó felszabadításáról – közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), a szervezet honlapján.
A budapesti gettó felszabadításának 81. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, a Dohány utcai zsinagógában részt vettek holokauszt-túlélők, többek között olyanok, akik kamaszként élték meg az 1945. január 18-át, amikor a Vörös Hadsereg felszabadította a gettót. A Dohány utcai zsinagógában ott voltak a magyar zsidó közösségek, intézmények, szervezetek vezetői, de jelen voltak a társegyházak, a civil szervezetek, a diplomáciai testületek képviselői; Karácsony Gergely főpolgármester, dr. Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is.
Az eseményen beszédet mondott Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke, Bóka János miniszter, Maja Kados nagykövet. Őket Szinetár Dóra színművész követte, aki Barbra Streisand világhírű Papa, can you hear me? című dalát adta elő. Okkal, mivel a dal elhangzása után édesapja, Szinetár Miklós rendező lépett a mikrofonhoz.
A Mazsihisz tudósítása szerint Szinetár Miklós felidézte, hogy
álnéven bujkálva miként vészelte át a rettenetes 1944-45-ös esztendőt, s elmondta azt is, hogy abban az időben kétszer járt a Dohány utcai zsinagógában.
Egyszer akkor, amikor az óbudai téglagyárból visszatérve a zsinagógában kellett töltenie egy éjszakát; majd röviddel később akkor, miután a Wesselényi utcan 44. szám alatti házban a saját szemével látta azokat a halottakat – minden lakásban húsz-harminc embert – akik nem élték túl a gettó megpróbáltatásait. Innen egyenesen a Dohány utcai zsinagógába ment, ahol – nem vallásos emberként – átgondolta, hogy míg ő életben maradt, addig azok az emberek meghaltak.
Az eseményen Totha Péter Joel tábori főrabbi kijelentette: a budapesti gettó 1945. január 18-i felszabadítása nem csupán egy dátum, hanem a csend kiáltása, azoknak a néma hangja, akik már nem tudnak beszélni. A főrabbi kifejtette: a zsidó hagyományban az idő szent, márpedig a gettó nemcsak az embereket zárta be, hanem
be akarta zárni az időt is, eltörölni azt a gondolatot, hogy lehet holnap. Ennek azért van jelentősége, mert ha a szenvedő ember ki tudja mondani, hogy ezt a napot vagy ezt az éjszakát még hadd éljem túl, akkor a világ rendje nem omlott össze teljesen.
Totha Péter Joel Jichák Perlmann legendás koncertjét felidézve – amikor a mester egy húrszakadás miatt három húron volt kénytelen játszani – jegyezte meg: a holokauszt óta próbálunk „három húron" játszani, és nemcsak azt a kérdést tesszük fel magunknak, hogy mi történt a vészkorszakban, hanem azt is, hogy mi történik velünk.