„Ezen a csípős reggelen egy jó hírrel is készültünk” – közölte november 13-án a Városligeti Műjégpálya és Csónakázótó. „Ha az időjárás és a jég is úgy akarja, a tervezett nyitásunk a november 24-i héten várható!” Mint írják, a november 24-i, hétfői megnyitás lett tehát a cél, de a pontos dátumot az időponthoz közeledve megosztják majd minden platformon. „Már nagyon várjuk, hogy újra találkozzunk!” – tették hozzá. A Műjég ősszel nekilátott a sétány felújításának, a lépcsők például idén télen gumiborítást kapnak, így sokkal biztonságosabb lesz a használatuk, valamint Dániából szereztek be vadonatúj hőcserélőket. „A korábbi berendezést sajnos le kellett cserélnünk, hogy zökkenőmentes legyen a jégkészítés az idei szezonban is” – magyarázták. „Készüljetek – mi már alig várjuk, hogy veletek korizzunk!” A Városligeti Műjégpálya egyébként tavaly is meg tudott már november közepén nyitni, a hagyományoknak megfelelően katonazenekarral köszöntötték az új szezont, majd a beszámolójuk szerint jégtáncbemutatókkal, játékokkal és nyereményekkel fokozták a hangulatot. A tavalyi szezonban újranyitották a shopjukat is, és már bukósisakot is lehetett bérelni.
Ha ti is láttok valami érdekeset, küldjétek el a szerk@budapest.hu-ra!
