Kötetlen hangulatú szakmai konzultáció zajlott arról, hogy milyen hatással van a városi ember a városi erdőkre és fordítva. És ki nevet a végén?
A Pilisi Parkerdő kezeli Budapest és környékének legjelentősebb zöld infrastruktúráját, a Fővároson belüli és az agglomeráció területén található mintegy 34 ezer hektár állami tulajdonú erdőt. Ezeknek az erdőknek a fejlesztése, klímaadaptációja olyan közcélú feladat, amely több millió ember életminőségét határozza meg, illetve biztosítja.
A Parkerdő 2019-ben indította el Városierdő-fejlesztési Programját, amelynek támogatóit rendszeresen találkozóra hívja. 2025. október 17-én tartotta meg a Pilisi Parkerdő 2025. évi Partnertalálkozóját, ahol a következő meghívottakkal beszélgettek a városi erdők jelenéről és jövőjéről:
dr. Litkai Gergely, ökotudatos humorista, dr. Kelemen Eszter ökológiai közgazdász, Petrovai László, 18. kerület alpolgármestere, Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze, Rittling István, Pilisi Parkerdő Zrt. erdészetvezető.
A következő nagyobb témaköröket érintették a kötetlen beszélgetésen.
Mit jelent az erdő az embernek?
Egy átlag amerikai kevesebb mint 5 órát tölt az otthonának falain kívül hetente, és ezek nagy része nem is nagyon találkozik a szabadban élő növényekkel és állatokkal. Ez az egyik véglet. A maradéknak kikapcsolódás vagy olcsó pszichológus is tud lenni egy városi erdő, például a Covid alatt is megnőtt az igény arra, hogy az emberek a természetben legyenek. Emellett a természet tud lenni az egészség vagy a családi együttlét helyszíne, de ha egyénileg megyünk, úgy a megnyugvás forrása is lehet – más minőségű életbe lép be, aki a várost hátrahagyja egy erdei kirándulás vagy sportolás kedvéért. A kutyatartók is extrém sokat használják a zöld felületeket, és vannak jópáran: ma már 700 ezer kutya jut 1.7 millió emberre.
Az erdőhöz való kapcsolódás is különböző
Sokféle kapcsolatunk lehet az erdővel. Például hasznot húzunk belőle: tűzifa, gomba, gyógynövény gyűjtésének reményében megyünk ki. Lehet vele emocionális kapcsolatunk is, de gondolhatunk úgy is rá, abszolút gyakorlatiasan, mint valamire, ami széndioxidot köt meg, és ezért jó, hogy van.
Azt látni kell, hogy az utóbbi évtizedekben megváltozott a viszonyunk a zöldhöz, a fákhoz. A háborúban fogyóeszköz volt, azzal fűtöttek vagy abból épült a Manci híd is, de most már akkor is nehéz fát kivágni, ha az életeket veszélyeztet. Olyan nagy az ellenállás, hogy az emberek sokszor vakon is védik a fákat. Ezt jó kommunikációval lehet megelőzni, jelenleg például a Mocsáros kapcsán, ahol a klímaváltozás elleni védekezés részeként egy csomó fát fognak kivágni. Jó, hogy az emberekben van már a zöld megóvását célzó szándék, de az edukáció fontos, nem baj, ha értik is, hogy mi miért történik, ha elfogadják, hogy egy erdész vagy egy főtájépítész 100 éves távlatban gondolkodik. Természetesen a lakosság bevonása mindig fontos marad.
A párbeszéd arról szól, hogy a jövőt úgy szolgáljuk a legjobban, hogy az a ma emberének az értő jóváhagyásával történjen. El kell mondani, hogy a lakosság által ismert erdőnek mi a múltja, mi a jelenlegi állapota és mi egy lehetséges jövőkép a kezelés nélkül, és milyen utakból választhatunk most és miből, ha 10 évig tétlenül követjük az eseményeket. Ebbe bele kell érteni, hogy milyen lehetőségeket ad majd a klímaváltozás, de azt is látni kell, hogy az embereknek és a most még gyerekkorú generációnak is más igényei lesznek 10-20-30 év múlva.
A szolgáltatás nyújtása mellett lehet-e, kell-e számolni bevétellel
A városi erdő egy közjóléti szolgáltatás, amit közpénzből kellene finanszírozni mindig, de közben az is baj, hogy ami ingyen van, annak látszólag nincs értéke az emberek számára: felmerül, hogy mennyire értékelik az emberek az erdőt. Érdemes arról beszélni, hogy milyen határok lehetnek, kik használhatják, hányan és mire – ki kell-e tenni a megtelt táblát? Limitálni kell az eszközhasználatot, való-e például a kerékpár az erdőbe? Az erdő fenntartásában milyen felelőssége van, milyen terhet lehet a felhasználóra róni. Vegyenek az emberek a jegyet? Fizetne-e a lakosság egy ökoszisztéma szolgáltatásért? Ha nem pénzt kérnek az erdőért, hanem ráfordított időt, az a kutatások szerint könnyebben átmegy – az önkéntesség kérdése egyértelműen felmerül.
A Locsolakoma például bevonta az önkéntességet, ezzel a szolgáltató gyakorlatilag költséget takarított meg. A nagyvállalatoktól is lehet forrást bevonni, példaként merült fel a szintén önkéntes karbontőzsde, ahol vállalatok örökbefogadhatnak zöld termékeket, szolgáltatásokat, gyakorlatilag jótékonyságból átvállalnak különböző költségeket.