STÍLUS

Mi a mértékegysége egy közösségi kert sikerének? A paprika


Nyáron két közösségi kert is nyílt, Zuglóban és Gazdagréten, megnéztük, hogy látni-e már gondos kezek alapos munkájának eredményét vagy érdeklődés hiányában az idei termés elmarad.

Eláruljuk az elején, minden a tervek szerint alakul, közösségek épültek mindkét területen, a kertek zöldülnek, a növények pedig már teremnek.

Hogyan mérhető egy közösségi kert sikere?

Természetesen azzal, hogy mennyire működik egy ilyen kert: az önként vállalt locsolási, komposztálási és egyéb kerti munka elriasztotta-e a kezdetben még lelkes városlakókat vagy egy önjáró közösség alakult ki, ami képes növények százai életben tartani. Ezek valós félelmek, ezért volt már előválogatás is a jelentkezők között, hogy a parcellák biztos olyan kertészekhez kerüljenek, akiknek van idejük gondoskodni a növényekről, esetleg időnként más helyett is hajlandóak locsolni – vagyis épül-e majd igazi közösség, ami minden ilyen kertnek az alapja (#honnan a név).

közösségi
Kép: FŐKERT/FŐKERT

A paprika

Mindkét helyszínen egy összetartó közösség kezdett el kialakulni, akik támogatják és tanácsokkal látják el egymást, a kertek pedig élnek és virulnak! Színes egynyári és évelő virágok, illatos fűszernövények, paprika, paradicsom, cukkini mind-mind megteremnek ebben a két oázisban. A kertészkedők kérésére a BKM FŐKERT divíziója ágdarálékot biztosított a megfelelő talajtakaráshoz és szervesanyag utánpótláshoz, de a komposztálás is folyik a kihelyezett komposztládákban. A közös területeken locsolási rendet is kialakítottak és segítették egymást, amikor a másik nyaralni ment. Működnek ezek a kertek és nem is most hallunk róluk utoljára: idén még a számtalan kis növényke fog tovább növekedni abban a reményben, hogy virág vagy valami egészséges kis nassolnivaló vagy egy reggeli színes kiegészítője legyen.

közösségi
Kép: FŐKERT/FŐKERT

Mindkét projekt a Fővárosi Önkormányzat közösségi költségvetés projektje keretében jött létre, és csak rajtad múlik, hogy lesz-e Budapesten még több közösségi kertben szárba szökkenő növénybaráti társaság vagy hegyes, zöld paprika.