Szombat este tartották a 82. Velencei Filmfesztivál díjátadó gáláját, ahol az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje, a csendes barát női főszereplője, Luna Wedler nyerte a legjobb feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat.
A film a szombati világpremierje napján öt további díjat vihetett haza, a FIPRESCI, az INTERFILM, a diákzsűri díját, az Edipo fenntarthatósági díjat, valamint a Green Drop-díjat is. A film érzékeny és filozofikus alkotás, mely párhuzamot von növény és ember kapcsolata között, érzelmes utazás az időn keresztül, némi humorral fűszerezve – szól az ismertetője. A Csendes barátban egy idős fa áll egy botanikus kert közepén. Magányos, ahogy a kert többi lakója is – sok ezer kilométerre eredeti élőhelyüktől, hogy megcsodálhassuk, megfigyelhessük őket. Ahogy mi őket, úgy ők is megfigyelnek minket. Tanúi rövid, kusza, zajos es zaklatott életünknek. A film három történetet mesél el, ember és növény három tétova találkozását, amikor ez a kétfajta, radikálisan különböző érzékelés egy pillanatra igazán összekapcsolódik. Emberi hőseink, akárcsak a kert növényei, kívülállók, magányos lelkek. És épp úgy vágynak a kapcsolódásra, ahogy ők.
Luna Wedler így nyilatkozott a díjról: „Sosem dolgoztam még ilyen különleges körülmények között, igazi ajándék volt. Ildikó létrehozott egy titkos, biztonságos világot. Nagyon intuitív, és igazán odafigyel a munkatársaira. A film hatására sokkal jobban tisztelem a természetet, mint korábban.”
A film rendezője, Enyedi Ildikó elmondta: „Luna Wedlerrel a Feleségem története kapcsán találkoztam először. Ő volt az első a hét fiatal, tehetséges színésznőből, akit meg szerettem volna nézni. A casting közepén leállítottam a munkát, és felkértem Lunát a szerepre, a többi meghallgatást pedig lemondtam. Azt hiszem, ez mindent elmond arról az elemi tehetségről, erőről, ragyogásról, ami belőle sugárzik. Emellett fantasztikusan fegyelmezetten dolgozik és frenetikus a humora…csodálatos vele dolgozni.”
A tervek szerint télen kerül Európa-szerte, így itthon is a mozikba, hazánkban a Mozinet forgalmazza majd.