Idén a Városháza parkban, szeptember 14-én rendezik meg az immár hagyományos Sóletfesztivált, a zsidó konyha egyik legjelentősebb hazai eseményét– a Zsinagógák Hete programsorozat keretében.
„Az idők során javítgatták, ízesítették, finomították az összetételét, az alap és a tovább éltető: a tradíció. A lényeg az, hogy van és hogy ízletes, tápláló, praktikus eledel. Praktikus pedig azért, mert amolyan »cakumpakk”« vagyis az ebédmenü mindhárom fogását egyesíti magában. Valószínű, hogy az úgynevezett egytálétel őse.
Receptje (mármint a szakácskönyvekben) nemigen található, annál inkább él – a dédnagymamák és nagyanyák hagyatékaként a maiak emlékezetében. A régi asszonyok beleadták a szívüket-lelküket, s éppen ez a házi, egyéni íz, amit kinek-kinek az édesanyja tett hozzá” – foglalta össze György Endre 1971-ben az Új Életben, Egy fazék sólet című tárcájában a zsidó konyha egyik főszereplőjének lényegét, sok mindent nem is kell hozzátenni.
Legfeljebb Raj Tamás rabbi szavait, aki ezt mondta:
...érdekes, hogy az arabok is azt eszik és pontosan ugyanígy nevezik. Úgy tetszik, a gyomraink könnyebben megértik egymást.
„A sólet elnevezés eredetét kutatva mindössze annyit találtam, hogy feltehetően a francia chaud lit-ből (melegágyból való) származik. Másik feljegyzés ugyancsak francia – közelebbről ófrancia – származásúnak (chalet) véli és hivatkozik a meleget jelentő latin calidus-ra is, amely útjára indította jólét szavunkat. Az e név mögött rejtőzködő táplálék időközben oly népszerűvé vált, hogy manapság már nemcsak a rituális étkek között, hanem a vendéglői étlapon is szerepel, természetesen abban a korrigált formában, amilyent a vallásos ember nem fogyaszthat” – tette hozzá az ekkor 72 éves újságíró, aki ezzel az okfejtéssel és visszaemlékezéssel nagyon erős rendszerkritikát is megfogalmazott. Akkoriban már sehol sem lehetett ilyen részletességgel olvasni a sóletről Magyarországon, mindennél többet mond, hogy az értelmező szótár elintézte annyival, hogy
„rántás nélkül, zsírral, paprikával készült, lé nélküli babfőzelék.”
Ezen megfogalmazáshoz tartotta magát a hazai konzervipar, amikor piacra dobta azt a terméket, amelynek ugyancsak sólet volt az volt a neve, és így nézett ki:
Ezen ízlésesnek aligha nevezhető doboz 1970-1980-as években hatalmas karriert futott be, de ma is létezik számtalan változatban.
A készétel konzervek között első helyen áll a sóletkonzerv, egyetlen hibája, hogy kevés benne a hús.
Mivel az igazi sóletből nem hiányozhat a keménytojás, főzzünk keményre néhány tojást, és ezt, valamint egy darabkafőtt tarját vagy kötözött sonkát tegyünk hozzá — így a sólet is igazibb, ízesebb és táplálóbb lesz – tanácsolta 1970-ben a Tükör című hetilap, mi viszont azt tanácsolnánk, hogy ha konzervet választanak, olyat vegyenek, amelynél a doboz felirata megegyezik a doboz tartalmával. A sóletkonzerv abszurditását legfőképp a Budapesti Konzervgyár ellenőrzési osztályvezetőjének 1971-es nyilatkozata fejezi ki:, ugyanis nem csak arról beszélt, hogy a sóletkonzerv gyártásához különleges konzerválástechnikát dogoztak ki, de arról is, hogy az exportra szánt konzerveket „külföldi receptúrák, a vásárló ország hagyományos étkezési szokásai figyelembevételével" alakítják ki, így a német exportsóletbe libaaprólékot tettek. Az is előfordult, hogy bumfordi módon a konzervbe sertéshús került, és ezzel épp a zsidókat zárták ki a „műélvezetből”.
Volt kolbásszal készült sólet, volt „csülkös" is – ennek kb. annyi köze volt a csülökhöz, mint a bélszínrólónak a bélszínhez. Vagy a redőnyöshöz.
„Az alábbiakat nagyanyám írta fel arra az időrágta, porladozó irkalapra, amelyet a hagyatékában találtam. Valószínű, hogy ez a hasznos tudnivaló Mádon élt Eszter dédanyámról maradt reá. Tehát: a fél kiló fehér vagy tarka babból készülő sóletbe tegyünk 50—60 deka füstölt marhaszegyet, továbbá darált libahúsból, rizsből és egy tojásból összegyúrt masszával tömött libanyakat, majd két nyers libacombot. Mindezt locsoljuk meg egy evőkanál libazsírral és fűszerezzük-ízesítsük néhány szem egész borssal, egy-két késhegynyi édesnemes paprikával, nagy fej vöröshagymával, 1–2 gerezd fokhagymával, kevés sóval, egy-egy nyers paradicsommal és zöldpaprikával”– osztotta meg György Endre 1971-ben a családi receptet, ami valóságos hőstett volt azokban cinikus években, amikor lassan már a közönség is kezdett belenyugodni abba, hogy a sólet és a babfőzelék közt nincs különbség.
Noha sóletkonzervet ma is készítenek (ami vásárlókat is feltételez), de a rendszerváltás után megszűnt a páncélos fémhenger egyeduralma. Sőt az ezredfordulóra megváltozott a széljárás, és ma már elmondhatjuk, hogy a babfőzelék az babfőzelék.
A sólet pedig sólet.
Lassan tíz éve saját fesztiválja is van, amelyet a Zsinagógák Hetében rendeznek.
Az idei dátum: szeptember 14., a helyszíne pedig a Városháza park. Íme a részletek:
A kilencedik alkalommal megtartott gasztronómiai ünnepen 3500 adag sólettel várják a látogatókat a Sólet Nagykövetek – Sváby András televíziós műsorvezető, Ungár Anikó bűvész, Myers Tzivia rebecen és Megyeri Jonatán rabbi –, akik a rendezők szándéka szerint személyükben is képviselik a zsidó kultúra sokszínűségét.
A helyszínen négyféle ízben lehet megkóstolni a zsidó konyha legismertebb ételét. Ungár Anikó ún. indiai sóletet, Sváby András magyar, Megyeri Jonatán izraeli, Myers Tzívia pedig fitnesz sóletet kínál majd az érdekődőknek.
A szervezők szerint a Sóletfesztivál olyan nyitott, közösségi tér, ahol a zsidó konyháról és kultúráról vallási hovatartozástól függetlenül bárki tanulhat, és együtt élvezheti a hagyományokat.