Július 31-én befejeződik a vágányfelújítás a Nagykörúton, ismét teljes hosszban a Combinóké a pálya.
„Augusztus 1-jére befejeződik a Szent István körúti vágányok felújítása, a hónap elejétől ismét teljes vonalon, a dél-budai végállomások és a Széll Kálmán tér között közlekednek a 4-es és 6-os villamosok. A felújítás végeztével a közúti forgalom is helyreáll a Szent István körúton: a buszok, a kerékpárosok és a gépjárművek újra az összes forgalmi sávot használhatják majd" – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
A BKV Zrt. beruházásában zajló nyári munkálatok során modern, nagy teherbírású, ún. sínkörülöntéses vágány épült a Jászai Mari tér és a Tátra utca között – az újdonság erejével, amelyről bővebben itt olvashatnak.
A sínek rögzítését ugyanis Magyarországon egyedülálló módon egyedi automata keverőberendezéssel végezték.
Noha viszonylag rövid szakaszról van szó, az alap megerősítéséhez így is hozzávetőleg 350 m3 betont használtak, továbbá több mint 100 darab előre gyártott nagypanelt fektettek le.

„A BKV Zrt. több szakterületének és a kivitelező összehangolt munkájának köszönhetően a felújítás a munkavégzést nehezítő szélsőséges időjárási körülmények ellenére is határidőre befejeződött. Kisebb, a nappali villamosközlekedést nem érintő utómunkák – úgy mint hézagkiöntés a vágányzónában, kisebb burkolat-helyreállítások, burkolatjelek felfestése – még várhatók a szakaszon" – fogalmaz a BKK közleménye, hozzátéve, hogy a felújítást követően
megszűnik a korábbi ideiglenes 20 km/h sebességkorlátozás, összeségében tehát halkabbá és gyorsabbá válik a Combino villamosok közlekedése.
De nemcsak a felújításnak köszönhetően.
A BKK szerint augusztustól, a reggeli és délutáni csúcsidő közötti időszakban, 10:00 és 13:00 között az ún. 60 másodperces lámpaciklus működik a Nagykörúton. Ez egyenletesebb és akár 1 perccel gyorsabb menetidőt biztosít a villamosoknak. Az intézkedést az is indokolja, hogy a Nagykörúton közlekedők többsége jelenleg is a közösségi közlekedést választja.
„A 4-es és 6-os villamosok előnyben részesítése a többség érdekeit szolgálja" – írják a BKK közleményében.