Budapest Főváros Levéltárának legújabb kiállítása Nagy-Budapest születésének 75. évfordulójával ismerteti meg az érdeklődőket.
„1896-ban lépett a főváros szolgálatába. 1911-ben tanácsnoknak választották, és a városi építésügyi osztály vezetője lett. Nagy-Budapest koncepciójának első kidolgozója Bárczy István polgármesterrel együtt, 1914-től a József Műegyetemen községi politikát adott elő. A Városi Szemle alapító szerkesztője 1908 és 1918 között…” – olvassuk Harrer Ferenc életrajzát a kiállítótérben, tudván, hogy a Városi Szemlében közölte 1908-ban Nagy-Budapest című tanulmányát.
Ez pedig óhatatlanul a modern Budapest születésének kulcsfiguráját, Balázs Mórt juttatja eszünkbe, aki mindösszesen tíz éves működése alatt (1886-1896 között) teremtette meg a fővárosban a korszerű közösségi közlekedést, az ő megszállottságának köszönhető az első pesti villamos, és az első pesti villamos társaság, miképpen a millenniumi földalatti ideája és kivitelezési munkáinak megszervezése is. Furcsa ellentmondás, hogy ezen életmű mégsem tekinthető teljesnek; a nemesi címmel is megjutalmazott szakember 1897-ben elhunyt, s vele sírba szálltak a budapesti földalatti vasúti hálózatról szőtt álmok is; miközben méltán lehetünk büszkék a magyar földalatti ügyére, „kontinensbajnoki” címünkre, arról sem lehet megfeledkezni, hogy a második budapesti földalatti csak 74 évvel az első után indult.
Mindez úgy jön ide, hogy szerencsésebb csillagzat alatt Harrer Ferenc is Balázs Mórhoz hasonló úttörője lehetett volna a fővárosnak, csak épp a közigazgatásban. Ám a szakember munkássága Balázs Mórénak a tökéletes antitézise; majd hat évtized alatt is befejezetlen maradt, ezen több mint év harminc évig esélye sem volt rá, hogy főművét, Nagy-Budapestet megszervezze, hiába írta meg már 1908-ban a téma alapművét. Harrer Ferenc sorsában Budapest Trianon utáni krízise is megjelenik, amennyiben 1920 után nehézkesebben intéződött minden, és a hatalom képmutatása soha nem látott magasságokba emelkedett (vagy mélységekbe zuhant).
Nagy-Budapest ügye szélárnyékban, néha ki-kikukucskált a közélet aktuális jelenségeire, indokoltsága kézenfekvő volt, ám hol a főváros, hol a „környéke” ódzkodott az egyesüléstől.
Az 1949-es döntéssel bebizonyosodott, hogy Budapest csak azután léphet frigyre a környező településekkel, ha a hatalom részéről erre határozott igény mutatkozik: amikor 1949. december 21-én törvényt alkottak Nagy-Budapestről, két héten belül életbe is lépett.
Harrer Ferenc ehhez már csak asszisztált, de továbbra is „a tűz közelében” maradt, maradhatott. 1969-ben bekövetkezett haláláig volt országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfrontnak egyenesen az alelnöke. Tudomásunk szerint soha nem emelte fel a szavát a történtek láttán, de szinte bizonyos: nem úgy képzelte el Nagy-Budapestet, ahogy az gyakorlatban megvalósult.
A Budapest Főváros Levéltár Nagy-Budapest 75 című kiállítása voltaképp Harrer elképzeléseit és a realitásokat állítja párhuzamba, a hangsúly, a Nagy-Budapesthez vezető úton van, az 1908-1948 közt eltelt negyven éven. A helyszín adta lehetőségeket a kurátorok, Rácz Attila és Varga Katalin az előző kiállításhoz hasonlóan tematikus, összefoglaló tablókkal oldották meg. Ezek rövid, lényegretörő szövegekkel, fotókkal, táblázatokkal, térképekkel , és legfőképp hiteles dokumentumokkal foglalják össze egy-egy lényeges epizódját a történetnek, legyen szó nemzetközi kitekintésről (Nagy-Bécs, Nagy-Berlin, Nagy-Prága), a főváros környékén kialakuló településekről, elhatározásokról és határozatokról, háborúkról, forradalmakról. Az emeleti szinten a koncepció mikroszintjeit ismerhetjük, a javarészt a kerületi helytörténeti gyűjteményekből származó anyagok a helyi civil kezdeményezéseket, identitást befolyásoló dolgokat a ismerhetjük meg, amelyek az adott település karakteréhez igazodtak.
A Budapest 75 kiállítás megtekintése után nyilvánvalóvá, hogy Nagy-Budapest létrejötte törvényszerű volt, az addig vezető út viszont számos izgalmat tartogatott,