230 éve, 1795. május 20-án fejezték le Martinovics Ignácot és négy társát a Várhegy alatti területen, amit egészen addig Generális rétnek hívták. Ma használatos nevét – Vérmező – az események után kapta. Ezt énekli meg Cseh Tamás-Csengey Dénes is Martinovics zsengéi dalában, amiből a címben szereplő idézet is van.
Ahogy a PestBuda korábban összefoglalta, Buda 1686-as visszafoglalása után a Vár fontos katonai objektum maradt, ezért a védelmét több intézkedéssel is biztosították. Az egyik ilyen volt, hogy nem lehetett építkezni a Vártól egy ágyúlövésnyi területen, hogy a támadó ellenségnek ne nyújtson semmiféle fedezéket. A védelmi területet ugyan 1784-től leszűkítették, a nagyja be is épült, ám a Vérmező mai területe szerencsésen megmaradt a várnagy kaszálójaként. Ennek köszönhetően kapta a Generális rét elnevezést is. A királyság megdöntését és a teljes polgári átalakulást sürgető magyar jakobinusmozgalom szervezőinek kivégzése után viszont, ahogy fentebb írtuk is, a Vérmező név ragadt rajta a területen. Ahogy a lap is írja, a II. világháború után két méterrel megemelték az addig teknőszerűen bemélyedt területet, mert ide kerültek Budapest ostroma után a várbeli romok, 1948-ban pedig hozzáfogtak az újraparkosításának. Ahogy ebben a cikkünkben írtuk, a Vérmező napjainkban fontos láncszeme az egykor nyitott Ördög-árok mentén húzódó budai parktengelynek: a Gellért-hegy, Tabán, Horváth-kert, Vérmező, Városmajor, Szilágyi Erzsébet fasor zöldfelületeit felfűző, a Dunát a Budai-hegyvidékkel összekötő, zöldfelületekben gazdag tengely a város átszellőzésének szempontjából meghatározó elem.
Ha ti is láttok valami érdekeset, küldjétek el a szerk@budapest.hu-ra!