A húsvéti népünnepély a hegytetőn ökörsütéssel, tojásdobálással, táncmulatsággal több mint 100 évig bírta rá a családokat a hegymászásra.
A célpont vonzereje nem olyan meglepő, hiszen már a 18. század közepétől borospincék vonzották a tömegeket, a pesti kőrengetegben élők pedig a füst, a por, a bűz és a lárma elől kerestek menedéket a természetben. Főleg tavasszal tört rájuk a vágy, hogy a zöldbe menjenek, az igazi tömeg azonban húsvétkor mozdult ki. Ilyenkor tömegek látogattak a Városligetbe, az Orczy kertbe, a Margitszigetre, és népszerű volt még Zugliget is, de a hétfői napon a legtöbben a Gellérthegy felé vették az irányt. Ezen a napon több tízezer munkás- és polgárcsalád zarándokolt a hegyre, de nem a csend, hanem a szórakozás kedvéért, a szokásos húsvéti búcsúba.
Pest-Buda apraja-nagyja már korán reggeltől hosszú sorban vonultak felfelé a Gellérthegy lankáin, ott sátrak százai várták a vendégeket, boroshordókkal és söröshordókkal megrakott szekerek álltak véges-végig az utak mentén jobbra-balra. Mindenfelé sütöttek-főztek, hatalmas nyársakra húztak ökröket, amelynek sütése a szabad ég alatt külön tudományt igényelt, de látványnak sem volt utolsó. Az alkalomra Pestre jöttek vidéki árusok is, szentképeket, játékokat, trombitát, tükröt, mézeskalácsot, pipát, színes üvegpoharakat kínáltak, gyorsfényképező bódék és napkitöréseket vizslató távcsövek körül gyűlt a tömeg. Zenészek játszottak, verklisek, tárogatósok, szólt a zene a hegy minden pontján. A mutatványosok alkalmi bódéi és sátrai is nagy volt a tolongás, a körhintán kurjongattak, sikoltoztak, de lehetett kuglizni és pingpongozni is, este pedig még tűzijáték emelte tovább a hangulatot.
Fel és le
Nem volt egyszerű feljutni, hiszen vékony ösvények vezettek a hegy tetejére, a tízezres, hangyabolyra hasonlító tömeg pedig csak lassan tudott haladni, gyakori szünetekkel. Az sem könnyítette meg a dolgukat, hogy a csúcsra elsőként felért, unatkozó gyerekek szórakozásból almával és tojással dobálták az utakon tolongó tömeget. Idővel annyira elfajult ez a fajta szórakozás, hogy miután többen megsebesültek – sőt, haláleset is történt – a rendőrségnek kellett közbelépnie. Történtek balesetek is: aki kapatosan próbált lekeveredni a hegyről és rossz utat választott, azt másnap úgy kellett összeszedni a hegy aljánál. A fiatal, csinos lányok pedig seholsem voltak biztonságban, divatban volt ugyanis egy olyan udvarlási forma, ami ma már elfogadhatatlannak tűnik, akkoriban azonban az “áldozatok” büszkén viselték a csábítási folyamattal járó következményeket. Fiatal férfiak gumizsinórra kötött labdával, tetszésük jeléül a tömegben bújkálva messziről hátba vágták a lányokat, akik viháncolva kezdtek forgolódni, hogy megtalálják, aki kiszemelte őket. A nap végére a legcsinosabb lányok tucatnyi kék-zöld folttal lettek gazdagabbak, de miután ezeket a sérüléseket a szépségüknek köszönhetően szerezték, büszkén mutogatták őket.
(Kiemelt kép: Barabás Miklós: Húsvéti mulatság a Gellérthegyen 1845-ben / Vasárnapi Ujság)