121 évvel ezelőtt e napon, 1904. április 19-én vasutassztrájk kezdődött, és az egész országban megbénult a közlekedés.
Az esemény közvetlen előzménye az volt, hogy az illetékes miniszter betiltotta vasutasok másnapra meghirdetett nagygyűlését, amelynek fókuszában a bérrendezés állt, a vasutasok fizetése ugyanis 1874 óta, akkor már harminc éve változatlan volt. „A kereskedelmi miniszter megakadályozta, hogy a vasutasok holnap, április huszadikán nagygyűlést tartsanak Budapesten. Deputációjuktól, amely bebocsáttatást kért hozzá, megtagadta a szóba állást. Sőt tovább ment: a mozgalmat vezető tisztviselők közül az egyiket fegyelmi alá vonta, a másik ellen vészbíróságot küldött ki, a harmadikat áthelyezte az Isten háta mögé. Mit gondolt vajjon a kormány, hogy ezekben, az emberekben nincsen annyi szolidaritás, hogy társaik mellé odaálljanak és kövessék őket?” – írta 1904. április 20-án a Pesti Napló, a cikk szerzője – miként sajtó java – a Tisza István kormányát hibáztatta a kialakult helyzetért. „A Tisza-kormány nevéhez fog fűződni a szomorú dicsőség, hogy alatta ilyen történelmi nevezetességű tatárjárás pusztított vagyonunkban. Megmagyarázhatatlan előttünk, hogy azok, akiknek kötelességük lett volna ezt előre látni, minderről semmit sem tudtak, vagy nem akartak tudni” – így a Pesti Napló.
A miniszterelnök azonban hajthatatlan maradt, április 20-án a pályaudvarokat megszállta a hadsereg, április 22-én pedig maga Ferenc József (mint legfőbb hadúr) szignálta azt a parancsot, hogy minden vasutas köteles bevonulni – katonának. Az erőszakos fellépést elítélte a sajtó és a közvélemény, a sztrájk pedig egy héten belül véget ért. Ám nem a kormány vagy király intézkedése nyomán, hanem prózai okokból: a vasutasok elfáradtak, elfogyott a pénzük. Ugyanakkor nemzeti érzések is közrejátszottak abban, hogy munkába álljanak; nem akarták, hogy Magyarországot gazdasági válságba sodorni, amelynek veszélye a vasúti szállítások elakadása miatt fenyegetett.