A kennelköhögés a kutyák körében előforduló felső légúti megbetegedés, a kutyák légcső- és hörgőgyulladása, rendszerint nem súlyos, de odafigyelésre, orvosi vizsgálatra feltétlenül szükség van.
Az egyik budapesti kutyás csoportban arra figyelmeztetnek, hogy kennelköhögés-járvány van. Az egyik kerületi állatorvos meg is erősítette a kutyások tapasztalatai, mint közölte, bár hullámzóak az esetszámaik, így is többszöröse az előző hónapok betegszámának, azaz egyértelműen járvány van.
Ahogy a legtöbb kisállat-ambulancián összefoglalják, a kennelköhögés (azaz tracheobronchitis vagy CIRDC)
a kutyák körében előforduló felső légúti megbetegedés, a kutyák légcső- és hörgőgyulladása,
rendszerint nem súlyos, de odafigyelésre, orvosi vizsgálatra feltétlenül szükség van.
A hátterében nem egyetlen kórokozó áll, hanem általában többféle vírus és baktérium együttes hatására alakul ki, és nem meglepő módon különösen az őszi és kora tavaszi időszakban jellemző.
A nem egyedül tartott, más kutyák társaságába járó kedvencek vannak főként kitéve ennek a betegségnek. A kennelköhögés a nevét is onnan kapta, hogy a kutyák elsősorban közösségben, egymás közt terjesztik köhögés, tüsszentés által, vagy az orruk összeérintésével.
A betegség fő ismertetőjele a mélyről jövő, száraz köhögés, ami a kutyának kellemetlenséggel, fájdalommal jár.
A görcsös köhögést öklendezés, vagy hányás is kísérheti, ami különösen kellemetlenné teszi a betegséget, ritkább esetben orrfolyás, könnyezés vagy a mandula megduzzadása is előfordulhat.

Ahogy a II. kerületi Önkormányzat vezető állatorvosa dr. Kómár Gyula is megerősítette, a kór szerencsére általában nem súlyos, az esetek többségében a köhögésen kívül nincs más tünet, az állatnak van étvágya és a közérzete is jó.
A kutya szerencsés esetben 3-5 nap alatt meggyógyul, de ritkán akár három hétig is eltarthat a betegség.
A szövődmények elsősorban a kölyök és idős kutyák esetében alakulhatnak ki.
Abban a köhögéssel foglalkozó oldalakat olvasva teljes az egyetértés, hogy a gyanú esetén mindenképpen fel kell keresni az állatorvost, aki valószínűleg gyógyszert fog javasolni. A gyógyszeres kezelés javarészt köhögéscsillapítóval vagy köptetővel és gyulladáscsökkentőkkel történik.
Ahogy abban is egyetértenek a szakértők, hogy
a betegség időszakában javasolt az ebeket egymástól kellő távolságban tartani, érdemes tehát kerülni a futtatókat, a zsúfoltabb helyeket.
A betegség nagyobb valószínűséggel alakul ki rövidebb orrú kutyáknál, így a mopszok, bulldogok, boxerek esetében még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre.
A megelőzés ráadásul nem csak a kutyák egészsége érdekében fontos, ugyanis a kennelköhögés bizonyos esetekben macskára, nyúlra és tengerimalacra is veszélyes lehet. Emberre csak akkor terjedhet tovább, ha valakinek nagyon gyenge az immunrendszere.
A betegség, bár mint írtuk, többféle különböző kórokozó okozza, megelőzhető, van ellene vakcina. Az évente beadható kombinált oltás a vírusok egy jó része ellen hatásos. Ugyanakkor sajnos a védettség korlátozott ideig tart, tehát szükséges évente ismételni.
(Kiemelt kép illusztráció: Ruzsa Rania/Budapest Városháza)