1950. március 26-án új takarékossági mozgalom indult Magyarországon, amelynek az eredője, az akkori gyakorlatnak megfelelően, a Szovjetunióban volt, kezdeményezői ez alkalommal a lányok és asszonyok voltak. Egészen pontosan a Győri Fonoda munkásasszonyai, akik vállalták, hogy egy havi pamutfonal-termelésüket egy napi mennyiségnek megfelelően túlteljesítik. "Úgy, hogy a tervezett gyapot- és segédanyagfelhasználás változatlan marad, ami azt jelenti, hogy havonta egy napi nyers- és segédanyagmennyiséget takarítunk meg"– fogadkoztak. Ötletük alapja az az egy nappal (!) korábban megjelent újságcikk volt, amely a moszkvai Párizsi Kommün Fonógyárat mutatta be – ott találták ki az eljárást, és kalkulálták ki, huszonöt rendes munkanap után a huszonhatodik napon nulla lesz az anyagfelhasználás. Noha Rákosi Mátyás az egyik emlékezetes beszédében külön is kitért arra, hogy »kimeríthetetlen, lelkes, találékony tartalékhadsereget jelent a magyar szocialista építés számára a nőmunka«, ritkaságszámba ment, ha asszonyok álltak egy-egy kezdeményezés élére. Ráadásul 1950. március 26-án már nemcsak az ötletről, hanem konkrét összegről is szó esett. A győri kollektíva ugyanis kiszámolta. hogy április 1-től a "huszonhatodik napokkal" háromnegyed év alatt 1 440 000 forint megtakarításuk lesz. Nem csoda, hogy kezdeményezésük futótűzként terjedt országszerte: pár nap múlva a budapesti Hazai Fesűsfonó hívta ki munkaversenyre a győrieket, nem sokkal később országos munkaverseny vette kezdetét a takarékosság jegyében.
1950 májusában Marosán György könnyűipari miniszter dicséretben és pénzjutalomban részesítette a győri kollektívát fantasztikus áprilisi teljesítményükért, majd kötelezte az ország összes üzemét arra, hogy a huszonhat napos módszert vegyék át, annak metodikája pedig brosúraként jelenjen meg. Ám hiába tűnt tökéletesnek a módszer, Marosán Györgyöt, aki az ügy mentora és politikai támogatója volt, 1950. július 7-én letartóztatták, novemberben első fokon, decemberben jogerősen is halálra ítélték. (Amit életfogytiglanra változtattak, 1956 márciusában szabadult.) 1950 őszén a Győri Fonoda újításai, teljesítménye már nem érdekelte a sajtót, az anyagtakarékosságnak pedig új sztárjai születtek. Például Timár Károly, az I. kerület tanács fűtője, aki a szénfűtéses kályhák használatával kapcsolatban rájött arra, hogy vízzel meglocsolja a szénport, az ugyanúgy elég, minta szén. "Ezzel a módszerrel sikerült elérnem, hogy az erre a hónapra kiadott 50 mázsa szenet még egyáltalán nem használtam. Ez alatt az idő alatt a pincében évek óta összevegyült szénporral tüzeltem" - nyilatkozta büszkén a fűtő.
Ha ti is láttok valami érdekeset, küldjétek el a szerk@budapest.hu-ra!