NAPKÉPE

Megbánást soha nem tanúsított


Ma, azaz március 4-én, kedden 50 ezer ember aláírásával ellátott petíciót vitt a Fővárosi Törvényszék elé az aHang civilszervezet. A petíciót azért indították, hogy ne bocsássák feltételes szabadságra Bene Krisztiánt, a lúgos orvost. Az orvos 2013. március 12-én megtámadta óbudai otthonában az egykori párját, Renner Erikát, akivel néhány hónappal korábban szakítottak. Ahogy a petícióban is felidézték, Bene elkábította, megkötözte, maró lúgot öntött Renner nemi szervébe, és magára hagyta a nőt. Öt fájdalmasan hosszú év után, 2018-ban ítélték jogerősen Bene Krisztiánt 11 év börtönbüntetésre, illetve eltiltották attól, hogy az orvosi hivatást gyakorolja, a férfi ugyanis gyermekorvos, a Budai Irgalmasrendi Kórház igazgatója volt. „Bár jogerősen elítélték, tettét soha nem ismerte be, így megbánást soha nem tanúsított” – írják a petícióban. 2025. február 25-én került kilátásba, hogy Benét kiengedhetik, az illetékes büntetés-végrehajtási bíró ugyanis engedélyezte, hogy feltételes szabadságra kerüljön. A döntés nem jogerős, az ügyészség megtámadta, a jogerős döntést a Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsa hozza meg. Rennert sokként érte a döntés, mert bár, ha Bene szabadul is, pártfogó felügyelet alá kerül, és szigorú magatartási szabályok vonatkoznak rá, azonban Renner azt mondja, semmi biztonságérzete nincs. Az áldozat reggel az aHangon keresztül is üzent. „A jogrendszer nem véd meg minket... Olyan jogszabályokat alkotnak, amikkel nem megvédenek, hanem kiszolgáltatnak minket az elkövetőknek.” Tóth Enikő, az aHang kampányigazgatója és a petíció indítója egyébként azt mondta, „az elmúlt években egy petíciót sem írtak alá ilyen rövid időn belül ilyen sokan”.

aHang
Kép: aHang/Facebook

Ha ti is láttok valami érdekeset, küldjétek el a szerk@budapest.hu-ra!