28 éve kezdett terjedni az a rémhír, hogy az egy ponton 4 millió ügyféllel rendelkező bank stabilitása megingott. Az ügyfelek nagy számban rohamozták meg a fiókokat, a káoszból pedig önbeteljesítő jóslat lett.
1997. február 28-án indult el az a körlevél, amiben az ÁB-Aegon egyik tisztségviselője azt állította, hogy a Postabank hamarosan bedől. Ennyi elég is volt a betéteseknek, a rémhír hallatán tömegesen jelentek meg a legközelebbi bankfióknál, hogy a pénzüket követeljék. Pár hét alatt tízmilliárdokat vettek fel, a bank pedig végig azt kommunikálta, hogy minden rendben van, mindenkinek tudnak fizetni. Mivel a fiókok korlátozott mennyiségű készpénzt tartottak a trezorban, amikor azok kifogytak, és a tömegek – legalábbis az újratöltésig – hoppon maradtak, a bank fizetésképtelenségéről szóló hírek tovább erősödtek. A pénzintézet igazgatójától kezdve a Bankfelügyelet elnökén át a pénzügyi államtitkárig mindenki azt állította, hogy semmilyen alapja nincs a pániknak, de az ezen a ponton már megállíthatatlan volt. A bank stabilitásának fenntartása az államnak is érdekében állt: egyrészt a Postabank "bedőlése" vélhetően a teljes magyar pénzintézeti rendszert megrendítette volna, másrészt nagyon sok VIP-ügyfele volt a Postabanknak kormányközeli körökből is – akik a lakosságinál jóval előnyösebb feltételekkel kaptak hiteleket vagy jobb kamatokkal tudtak betéteket elhelyezni – ők értelemszerűen a saját pénzüket is féltették. Az állam nem győzte önteni az adóforintokat a bankba, de annak konszolidációját túl sok figyelem övezte, ennek kapcsán derült ki, hogy a bank vezetése az évek során gyakorlatilag mindenkit félrevezetett, könyvelését hanyagul vezette, számos törvényi kötelezettséget és előírást elmulasztott teljesíteni. A bank igazgatója, Princz Gábor ellen 36,1 milliárd forintos értékben elkövetett hűtlen kezelés miatt emeltek vádat, végül jogerősen 3,6 millió forint büntetésre ítélték.
