A Szilassy út környékén lakók nem szeretnék, ha újabb társasházakat húznának fel, ezért megtámadták a kormányhivatal által kiadott építési engedélyt. A hegyvidéki önkormányzat pedig, amíg döntés nem születik, nem engedi kivágni a fákat.
A 12. kerület új, kutyapárti vezetése nem engedélyezi, hogy építkezés miatt kivágjanak 81 fát a Szilassy úton, nem messze a Normafától, az Erzsébet-kilátótól, a Tündér-sziklától és a libegő zugligeti állomástól.
Mint írják, a környéken 2 társasház, összesen 11 lakás építését tervezték, azonban a helyi lakók megtámadták a kormányhivatal által kiadott építési engedélyt egy közigazgatási per keretében. A környékbeliek az építési engedély megsemmisítését, az ügy újra tárgyalását, valamint azonnali jogvédelem keretében a fakivágási engedély halasztó hatályának elrendelését kérték.
Ahogy az önkormányzat magyarázza, az új tényállás figyelembevételével megállapították, hogy
a 81 fa kivágásának engedélyezése jelenleg nem indokolt.
„A közigazgatási per kimenetele [ugyanis] érdemben befolyásolhatja a fakivágás és az építési tevékenység szükségességét.”
Az önkormányzat, mint folytatják, a helyi lakók érdekeit szem előtt tartva, az ő kezdeményezésük mellé állva, határozottan kiállnak az természetvédelem mellett.
Ahogy az Énbudapestemen megírtuk, mióta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt átvette a hegyvidéki önkormányzat irányítását, többek között értékes épületeket vontak helyi védelem alá, és igyekeznek mielőbb átláthatóbbá tenni vagyongazdálkodási rendszert.
Mint Kovács Gergely a Telexnek adott interjújában fogalmazott, szerinte a helyi Fidesz fő tevékenysége
a korrupció volt, és a lakóparkok építésének segítése”.
Egy 2024 elején készült kutyapártos összefoglalójában ezzel kapcsolatban pedig azt írta, hogy az önkormányzat akkora lelkesedéssel árulta éveken keresztül az ingatlanjait, hogy az üres, beépíthető lakóövezeti telkek gyakorlatilag el is fogytak.