A nemzetközi tévézés világnapján visszamentünk az időben odáig, amikor egy budapesti először láthatott működő tévékészüléket, egy postás kiállításon, 1947-ben.
A magyar televíziózás története 1954. január 20-án kezdődött az M1, Magyarország első televízióadója kísérleti adásainak beindulásával, de ez nem jelenti azt, hogy a magyarok itt találkoztak először a televíziózás élményével. Ez azoknak az érdeklődőknek adatott meg először, akik az 1947-es Közlekedési Kiállítás postakísérleti állomás termében beálltak egy hosszú sorba. Közlekedési Kiállítás – ennél szerényebb, félrevezetőbb nevet nem is kaphatna egy olyan esemény, ami tömegeket vonzott a maga korában. Sokkal inkább volt ez egy technológiai expo, ahol felnőtt és gyerek egyaránt jól érezhette magát, miközben a technika legfrissebb vívmányai mellett hatalmas terepasztalokon játszhattak hídemelő darukkal, vasúti váltókkal, de beülhettek élethű pilótafülkékbe is. Láttak viszont más csodákat is.
Ízlelgették a szót: televízió
Az emberek egyik ámulatból a másikba estek, amikor a kiállításon bóklászva meglátták a teleprintert – ez volt a távolbaíró, másik nevén távfirkáló gép, amivel egy szobán keresztül lehetett üzenetet küldeni. Az egyik helyen bepötyögött szöveg megjelent a másik gépen, mintha egy korai e-mail szolgáltatás lett volna. Még nagyobb tömeg csodált egy nagy alumínium dobozt, amin két fehérköpenyes mérnök tekergetett gombokat, miközben hullámok terjedéséről próbáltak a lehető legegyszerűbben értekezni. Hangok lebegtek a fejek felett, muzsika szólalt meg, és egy másik gép 10 négyzetcentiméteres kis ablakán megjelent egy zöld csík. Nőtt a feszültség, amikor a csík szélesedni kezdett, majd kockás lett, és egyszerre átalakult két női fejjé. Majd egy harmadik is felbukkant. A nők röviden, szomorúan búcsúzkodtak egymástól, amivel az adás véget is ért. Az emberek lenyűgözve álltak az új csoda, a képpé vált rádió előtt. Hihetetlennek tűnt, ami a rádiókészülék üveglapján volt látható – szólt az egyik tudósítás – pedig ez az üveglap nem is volt a film előtt vagy mögött, a vetítőgép derékszögben állt tőle. A vetítés rossz minőségű volt, bizonytalanul rezgett. Volt rá magyarázat: ez nem az amerikai televíziós készülék másolata volt, ezt a magyar posta laboratóriumában egyszerű eszközökkel, csak úgy, munkaidőn kívül állították össze a posta mérnökei. Nemes Tihamér, feltaláló volt az egyikük, aki – az amerikai készüléket nem is ismerve – szerkesztette meg a katódsugárcsöves letapogatással működő vevőkészüléket. A katódsugárcső működéséhez szükséges 1000 voltos anódfeszültséget szárazelemekből álló oszlop szolgáltatta. Szép látvány lehetett.
A magyarok csodája volt ez
Amerikában – bár korlátozott számban – de már elérhető volt a színes adást közvetítő készülék, amin kezdetben divatbemutatókat közvetített a Columbia rádiótársaság. Van a történetben egy csavar is: a színes televízió tökéletesítése egy magyar ember műve volt, Dr. Peter C. Goldmark Budapesten született és mint fiatal mérnök került ki Amerikába. 1940-ben már színes televíziós adást tudott produkálni, adó- és vevőkészüléket is tervezett, ez utóbbinak gyártási jogát a General Electric szerezte meg és gyártani is kezdte 1945-ben, két évvel a budapesti kiállítás ugráló, zöld adása előtt.
Nem mindenki várta tárt karokkal a televíziózás elterjedését
Többen félelmeket fogalmaztak meg az új találmány itthoni elterjedésével kapcsolatban.
- A Magyar Rádió – a zenei műsoroktól eltekintve – művészi csődbe jutna, ha a televíziót bevezetnék, hiszen a rádió színészi produkcióinak előfeltétele, hogy a közönség ne lássa a színészt, aki nem tudja fejből a szerepét. A rádió egyelőre nem tud annyit fizetni a színésznek, amennyiért az a sok próbára időt szakíthatna.
- A villamosenergia fogyasztás szempontjából sem volt mindegy, hogy mikor jelennek majd meg a háztartásokban a készülékek. Attól tartottak, hogy ha a magyar lakásokba is bevonul majd a televízió, akkor csupán ez az egyetlen berendezés óriási terhet jelent majd a rendszerre nézve, aminek eddigi kedvezményezettje egyértelműen az ipar volt.
A világnapnak egyszer még célja is volt
1996. november 21-22-én tartottak egy konferenciát, amely World Television Forum néven került megrendezésre, és ahol az ENSZ-tagállamok vezető médiaszemélyiségei azért találkoztak, hogy megvitassák a televízió szerepét a modern világban. Ebből a világfórumból nőtt ki aztán a televíziózás világnapja. Ez a világnap elvileg egyfajta megállapodás is lett a tévétársaságok között, hogy ezen a napon olyan magasabb röptű témákat tűznek műsorra, mint a béke, az együttműködés, a fejlődés.
(Kiemelt kép: Fortepan/Bauer Sándor)