KÖZÉLET

Karácsony Gergely: „Nem a pártokkal van dolgom, hanem a budapestiekkel”


A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése előtt még nem tudni, hogy a pártok kötnek-e szövetséget a többség megszerzése érdekében. A bizonytalan helyzet kialakulásának okairól adott interjút a főpolgármester a Telexnek.

Karácsony Gergelyt a Telex újságírója kérdezte a részletekről. A főpolgármester Magyar Péterrel tartott legutóbbi találkozóját úgy jellemezte, hogy

„nem lett belőle különösebben sikeres megbeszélés”

Szerinte a Tisza Párt a fővárosban „semmiért sem vállal felelősséget, nem akar semmit, nem vesz részt semmiben, miközben minősítget". Karácsony Gergely úgy véli, hogy Magyar Péterék Vitézy Dávid mögé sorakoztak fel, „hirtelen szerelmesek" lettek belé mivel kizárólag őt hajlandók megszavazni főpolgármester-helyettesnek. Karácsony szerint ez azt jelentené, hogy Vitézy minden hatalmi jogkört magához ragadva kvázi főpolgármesterként vezetné a várost. „A választási eredményből azt olvasom ki, hogy ha Vitézy Dávid szakmai munkára jelentkezik, és nem a hatalmat akarja monopolizálni a városvezetésben, akkor nekem együtt kell vele dolgoznom" – mondta Karácsony, mivel jelenlegi tudásunk szerint Magyar Péter Vitézy magasba emelése mellett a mostani főpolgármesteri jogköröket megnyirbálná.

Nem tudok békejobbot nyújtani, ha éppen le akarják vágni a jobb kezemet, és meg akarják alázni azokat az embereket, akik miatt ez az önkormányzat még talpon áll, akik az elmúlt időszakban elképesztő szakmai és emberi helytállásról tettek tanúbizonyságot

– jegyezte meg Karácsony Gergely választási ellenfelére és Tisza Pártra utalva, illetve arra, hogy azt javasolta,   a pártoknak, hogy a jelenlegi főpolgármester-helyettes, Kiss Ambrus maradjon általános, Vitézy pedig legyen városfejlesztési helyettes. Ám Karácsony szerint erre nem kerülhet sor, a Tisza elzárkózása miatt, de máskülönben Vitézy sem tudna többséget szerezni. Mint mondta, az alakuló ülésen nem tesz javaslatot a főpolgármester-helyettes személyére.

„Volt már ezer nagyobb sérelme a jogállamnak Magyarországon, mint hogy nem volt megválasztva a főpolgármester-helyettes – jegyezte meg Karácsony Gergely, aki úgy látja, hogy ezzel együtt is el kezdeni a munkát.

„Megvárom, amíg a munkaterápia egy kicsit jobb belátásra bírja a pártokat, és esetleg rájönnek arra, hogy itt van egy város, amiért felelősséggel tartoznak"

– mondta Karácsony a főpolgármester-helyettes személyével kapcsolatban, hozzátéve, hogy ha mégsem tudnak megegyezni, akkor legfeljebb a főispán küld valakit főpolgármester-helyettesnek. 

„Ha ez a közgyűlési frakciók szerint így oké, akkor majd a főispán embere kap egy irodát a negyedik emeleten, hozzá egy kávéfőzőt, viszont semmilyen jogkört" – szögezte le a főpolgármester, a megbuktatásával kapcsolatos véleményeket kommentálva pedig kijelentette: ahogy ez Orbán Viktornak és Gyurcsány Ferencnek sem sikerült, úgy Magyar Péternek és Vitézy Dávidnak sem fog. 

„Bármibe fogadok, hogy nem fog feloszlani" – jegyezte Karácsony az új közgyűlésről. A főpolgármester abban bízik, hogy a fontos döntéseket illetően, a korábbiakhoz hasonlóan konszenzus lesz a pártok között. Külön is kiemelte, hogy a Fidesz korábban sem szavazott meg egyetlen fővárosi költségvetést sem, de neki nem is a Fidesszel kell megállapodásra jutni Budapest fejlesztéséről, hanem a kormánnyal.

Budapest
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

„Főpolgármesterként nekem nem a pártokkal van dolgom, hanem a budapestiekkel” -jegyezte meg Karácsony Gergely, aki az új ciklusban teljes mértékben a várospolitikára szeretne fókuszálni, noha tisztában van vele, hogy a városházának „brutális pénzügyi helyzetben” kell talpon maradnia.

Az interjúra Magyar Péter és Vitézy Dávid is Facebook-bejegyzésben reagált. Magyar szerint Karácsony Gergely amellett, hogy megzsarolta őt, „ő is, az óbaloldali ellenzék is, a Fidesz is és a Tordai Csabával szoros kapcsolatot ápoló Kutyapárt is a Tiszát fogja támadni”. Magyar hazugságnak tartja, hogy pártjának képviselői nem vállalnának felelősséget a közgyűlésben. „Egyrészt a TISZA Párt jelöl két tanácsnokot. Az egyikük az esélyegyenlőségért és az akadálymentesítésért, a másikuk pedig a transzparenciáért, a szerződések átvilágításáért lenne felelős. Másrészt valódi felelősséget csak úgy lehet vállalni, ha valódi jogkörei vannak a képviselőknek és nem a főpolgármesterhez van telepítve minden jog- és hatáskör. Az erre vonatkozó javaslatunkat elküldtük Karácsony Gergelynek" - írta Magyar Péter

Vitézy Dávid véleményét pontokba szedte, amelyek elé azt írta, hogy Karácsony az interjúban „az önkormányzati ciklus nyitányaként kizárólag panaszkodik, másokra mutogat, valótlanságokat állít és persze a Gyurcsány-kormányból hozott szövetségeseinek átmentéséhez ragaszkodik", és szerinte a főpolgármester az interjú során egyáltalán nem beszélt Budapestről. Vitézy bejegyzése ezzel zárul: „Bármit is mond tehát most Karácsony Gergely, egyben biztosan számíthat ránk: a képviselőcsoportunk ott lesz a Közgyűlés alakuló ülésén és utána is, hogy konstruktív javaslatokat tegyünk a programom mentén, hogy Budapest újra fejlődő pályára állva zöldebb, biztonságosabb és élhetőbb legyen."

(Kiemelt kép: Pelikán János/Képszerkesztőség)

 

Frissítés:

Karácsony Gergely válaszolt 

„Ha a mai Telex-interjúmra adott reakcióból kivonjuk a hazai politikát, az elengedhetetlen minősítgetéseket és vagdalkozást, akkor észrevehetjük a lényeget: máris több a nyitottság a felelősségvállalásra és együttműködésre, mint eddig. Pont ez volt a célom. Mert ez Budapest érdeke" - írta Magyar Péter és Vitézy Dávid megjegyzéseire a Facebook-bejegyzésében a főpolgármester. Karácsony Gergely úgy véli, fontos fejlemény hogy a Tisza Párt - változtatva korábbi álláspontján - tanácsnokok jelölésére tett javaslatot. „Én a felelősség vállalása alapján készen állok a közös munkára. Fontos például, hogy az új közgyűlésnek lesz kerekesszéket használó tagja, aki biztos, hogy hasznos tudással, tapasztalattal tudja majd segíteni a budapesti akadálymentesítési program folytatását. Jó az is, hogy a piaci cégektől a közgyűlésbe érkező képviselők az öt éve elindított átláthatósági program végrehajtásában vállalnak szerepet" - írta. Karácsony Gergely hasonlóképp vélekedett Vitézy Dávid bejegyzéséről is: „...reakciójából számomra az a lényeg, hogy elengedni látszik a hatalmi helyezkedést, a hatásköri matatást, és szakmai együttműködésre törekszik a zöldebb, biztonságosabb és élhetőbb Budapest érdekében" - jegyezte meg a főpolgármester.