STÍLUS

Ez a csónakázó tó sokat jelentene a rákosmenteiek számára


Bemutatták a XVII. kerületiek számára a sokszínű kikapcsolódást és pezsgő közösségi életet ígérő csónakázó tó terveit.

A XVII. kerület polgármestere a Facebook-videóban mutatta be a Nyilas-táblára álmodott csónakázó tó előzetes terveit.

A csónakázó ötlete nem a semmiből jött, mint Horváth Tamás elmondása szerint, az évek során a környékbeliekkel beszélgetve rendre felmerült, hogy egy többféle kikapcsolódásra alkalmas tó létrehozása sokat jelentene számukra.

„Az előzetes terveket elkészítettük, amit természetesen a rákosmentieknek is bemutatunk, hiszen

önöket is be szeretnénk vonni a fejlesztésbe”

– számolt be a helyzet állásáról a polgármester. Hozzátette: a városközpont és a Rákos-patak közötti területen létesítendő csónakázó tó és megújuló környezete számos lehetőséget biztosít majd a pihenni, kikapcsolódni vágyóknak. Terveik szerint építenek a tópartra

  • rendezvénytermet,
  • futókört,
  • színpadot,
  • tanösvényt,
  • játszóteret,
  • kerékpáros pihenőt és
  • kültéri fitneszparkot is.

Horváth Tamás már most biztos benne, hogy „ez a terület Rákosmente egyik új közösségi pontja lesz”!

A területtel kapcsolatban, mint említettük, nem most kezdődött az ötletelés.

A mondás az, hogy Rákosmente rákoskeresztúri városközponti szakasza jelenlegi állapotában

nem méltó a főváros kapujának városképéhez.

A szomszédos Nyilas-táblán a leromlott állagú lakóépületeken kívül csak üres területet találunk.

Egy 2009-es tervpályázatban már olyan új szabályozási tervet szerettek volna létrehozni, amely biztosítja, hogy a Rákosmente központjában kialakuló új városközpont Budapest városszerkezetébe szervesen illeszkedjék, és funkciói, elrendezése alapján élő, a város szerves részét képező új negyedként jöjjön létre.

Csónakázó
Kép: rakosmente.hu

 

A területen

új és öko-szemléletű városrész építése a cél, 

amely teljes egészében a megújuló energiaforrások használatára épít, és építészeti eszközhasználatában tudatosan az ember és környezetének harmonikus kapcsolatát segíti.

A Nyilas-táblára azóta terveztek már lakóparkokat is, de a helyiek 2016-ban összefogtak, hogy ahelyett inkább egy tavat hozzanak létre a területen. A területtel kapcsolatban a fővárosnál is folyt az ötletelés: a Radó Dezső Terv részeként szintén egy tó kialakításában, és

egy rekreációs fejlesztésben gondolkodtak.

(Kiemelt kép: rakosmente.hu)