KÖZÉLET

Saját Insta-oldalt kapott Buci, a városháza hivatalos macskája


Az örökbefogadott négylábú a „Budapest cicája” rövidítéséből nevet, előnyös külsejéből és különleges hivatali helyzetéből kifolyólag pedig már-már rajongótábort is szerzett magának.

Karácsony Gergely idén júliusban, közvetlenül hosszúra nyúlt újraválasztásának lezárultakor jelentette be, hogy a Főpolgármesteri Hivatal hivatalosan is örökbe fogad egy macskát.

A cica kóbor állatként tévedt be a városházára, kitévedni onnan viszont már nem akaródzott neki, ami érthető, hiszen a Főpolgármesteri Hivatalban dolgozók szinte sajátjukként szerették meg a fehér és vörös bundában pompázó négylábút.

Miután pedig a (város)házikedvencnek nem volt neve, ezért az önkormányzat dolgozóinak javaslatai alapján összeállított listáról maguk szavazták meg, hogy a többség számára melyik a legszimpatkusabb név, melyik illene leginkább a macskára.

Városházi
Buci ül Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

A Fővárosi Önkormányzat macskájának végül a Buci (Budapest cicája) nevet szavazták meg.

A szavazást követően felkérték a Hivatalüzemeltetési és Intézményfejlesztési Főosztályt, hogy Buci számára névvel és a Központi Ügyfélszolgálat telefonszámával ellátott nyakörvet készítsenek.

A szelíd, hat év körüli vörös-fehér nőstény macska a Fővárosi Közlönybe is bekerült. Számadó Tamás főjegyző utasítása alapján ugyanis

„a Főpolgármesteri Hivatal által örökbefogadott, a 900215000476318 transzponder sorszámmal egyedileg azonosított ivartalanított nőstény macska a Főpolgármesteri Hivatal székhelyének területén élhet, róla a Főpolgármesteri Hivatal gondoskodik”.

Nem meglepő, hogy a megnyugtatóan rendeződött élethelyzetben Buci cica elkezdett kiteljesedni, és egyre többet enged megismerni magából a városházán kívülről érkező, mit ad Isten, az épp rá kíváncsi tekintetek számára is. A kiteljesedés és a rajongók pedig elkerülhetetlenül kijelölték Buci cicának a közösségi média leuralása felé vezető út első lépéseit.

Buci
Bucinsta Kép: buciofficial/Instagram

 

Annyian érdeklődnek továbbra is iránta, hogy

örökbefogadói úgy döntöttek, hogy Buci cicát regisztrálják az Instagramra, hogy rajongói értesülhessenek az életével kapcsolatos fontosabb és érdekesebb, illetve kevésbé fontos, de annál érdekesebb történésekről.

Ezúton hívjuk fel a figyelmet, hogy a Főpolgármesteri Hivatal által örökbefogadott, Bucinak elnevezett cicát mostantól az alábbi profilnévre kattintva Instagramon keresztül is követhetik:

@buciofficial

(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)