KULTÚRA

Újbudán hirdetik: olvasni kell, mert olvasni jó


Szeptember 14-15-én rendezik meg az immár hagyományosnak mondható Újbudai Gyermekkönyvünnepet a Gárdonyi téren.

Noha számtalan gyerekprogramot rendeznek, azok a családok nehezen találnak kedvükre valót, amelyeknek a könyökükön jön ki az ugravár, az arcfestés, a másod-, harmadvonalbeli bohócok, a Halász Judit epigonok, illetve azok a zenekarok, amelyek a Tipitapi dinóval vagy a Csovi csovi Jasperrel – jobb esetben az Alma együttes dalaival – próbálnak sikert aratni.

Nos, az idén negyedik alkalommal sorra kerülő Újbudai Gyermekkönyvünnepről bizonyosan elmondható, hogy nem a felsorolt programok állnak a fókuszában, hanem az olvasás, a könyvkiadók.

A kétnapos eseményen a Napraforgó, a Csimota, a Csirimojó, a Holnap, a Róka Úr és Kompánia, a Tea, a Vivandra Könyvek gyerekeknek szóló könyveit lehet beszerezni, de színpadi produkciók, kreatív foglalkozások is várják a kicsiket a Gárdonyi téren.

A szombati program 10 órakor Varró Dániel és Molnár György zenés-irodalmi műsorával kezdődik, 11.30-kor A hisztis királykisasszony kerül sorra. Délután egytől Papírszínház a Csimota Kiadóval, egy órával később saját mesekönyv rajzolás a Vivandra Könyvekkel, illetve Bogozzuk ki a színszörny érzéseit! címmel mesélés és közös kreatívkodás. 14.45-kor a színszörny már iskolás lesz, fél négykor jön a bűvész, háromnegyed ötkor pedig interaktív felolvasás ismét a Vivandra Könyvekkel a főszerepben. A napot Kovácsovics Fruzsina 18 órakor kezdődő koncertje zárja.

ÚJBUDAI
Kép: ujbuda.hu

 

A vasárnapi program pedig tételesen így fest: 10.00 Lanieka Színház + KL Színház: Jancsi és Juliska édes álma; 11.00 Mesék az operából – könyvjelző gyártás a Holnap Kiadóval; 11.30 Lenka és Palkó Ládaszínház és kézműves foglakozás Szegedi Katalinnal; 13.00 Kibeszélő társas – Peer Krisztina, gyermekpszichológus és Lencse Máté, társasjáték-fejlesztő tart foglalkozást a könyvhöz kapcsolódóan; 14.00 Danny és Béla mesekoncert; 15.00 Rofusz Kinga dedikál a Vivandra Kiadó standjánál; 15.30 Csirimojó gyermekdalok – Bárth János koncertje; 16.45 Csimota Papírszínház; 18:00 A Rutkai Bori Banda koncertje.

A rendezvény minden programja ingyenes, az eseményekről kép- és hangfelvétel is készülhet.

A programokat eső esetén is a B32 Galéria és Kultúrtérben (Bp. XI., Bartók Béla út 32.) tartják meg.