STÍLUS

A 9+1 legjobb hullócsillagleső hely Budapesten


Augusztus 12-én, hétfőn éri el idei csúcsát a Perseidák meteorraj. Az előrejelzés szerint derült idő várható, és a Hold is lenyugszik este 11 óra körül, tehát az egyetlen akadály a látványos jelenség előtt a fényszennyezés lehet. Budapest nem a legideálisabb környék fényszennyezettség szempontjából, de a fővárosban is találunk tíz olyan helyet kelettől északnyugatig, ahonnan javíthatjuk az esélyeinket a csillaglesre.

Naplás-tavi kilátó

Fotó:
Kép: Bartha Dorka

A Naplás-tó Budapest egyik legjobb kirándulóhelye, éjszakai kirándulásra is alkalmas. A kilátó környékén több magasles és vadászles is található arra az esetre, ha a legmagasabb pontról túl sokan akarnák nézni a csillagokat. A tó a gödöllői HÉV Mátyásföld, repülőtér megállójából induló 46-os busszal érhető el, az Erdei bekötőút megállótól 18 percet kell sétálni. Visszafelé ebből a megállóból indul a 908-as éjszakai busz, tehát még a hajnali meteorzáport is meg lehet várni.

Spotterdomb

A csillagnézést akár a fel- és leszálló repülők követésével is összeköthetjük, méghozzá közvetlen közelről. A reptér fényszennyezése ugyan erős, de Spotterdombhoz vezető úton több helyen is meg lehet állni az eget kémlelni. A dombhoz a repülőtér előtti, Nemzetközi Posta Kicserélő Központ megállótól is oda lehet sétálni, ez az út azonban túrabakancsot kíván, és az éjszakai hazajutásra sem egyszerű a 200E busszal. Autóval viszont egyszerűen megközelíthető, a domb látogatói 7-8 perc sétatávolságra parkolhatnak le.

Péterhalmi-erdő

Budapest egyik legnagyobb, de talán legkevésbé ismert erdeje tele van a város fényeitől távol eső tisztásokkal. Több tanösvény vezet keresztül az erdőn, amik segíthetnek, hogy ne tévedjünk el. Sötétedés után ugyan néhány rókával találkozhatunk, de ennél nagyobb veszélyt nem rejt a 200-250 hektáros erdő. A Határ úti metrómegállótól induló 142E busszal a Goroszló utcai megállónál kell leszállni az erdő legközelebbi bejáratához. Visszafelé sem sokkal többet kell gyalogolni a Szent Lőrinc-telep megállóig, ahonnan a 914-es busz indul a belváros irányába.

Árasztó-part

-
Kép: Bartha Dorka/Énbudapestem

A Valyo által felélesztett partszakasznak csak az egyik funkciója a strandolás, csillaglesre is tökéletes. A budai oldalról a fényszennyezéstől domboldal véd, és a pesti oldal fényei ugyan zavarhatják a nézelődést, de legalább a nyakunk nem fog elfáradni. Ha szerencsénk van, a raklapokból készült napozóágyakon találunk szabad helyet, és a pokrócunk is tiszta maradhat. A 133E busz Építész utca megállójából könnyen elérhető a part. Ha nem akarjuk megvárni az első nappali buszt, akkor az Albertfalva utcától induló 973-as éjszakai járattal indulhatunk vissza a belváros felé.

Svábhegyi csillagvizsgáló

Aki inkább egy szervezett programon venne részt profi körülmények között, annak a Svábhegyi csillagvizsgáló a legjobb választás Budapesten. Mindössze azt kell figyelni, hogy a csillaghullás csúcsán, 12-én nem lesz program, de 10-én, 11-én és 13-án várják a vendégeket, utóbbi estén egy Kövi Szabolcs koncerttel kiegészülve. A csillagvizsgáló könnyen elérhető a Széll Kálmán térről induló 21-es, illetve 221-es buszokkal, és a Boráros térről induló 212A járattal is, a hazaúton pedig a Normafa látogatóközponttól induló 990-es busz visz vissza.

Normafa

A környéken amatőr csillaglesre is jó lehetőséget ad a Normafa. Bár a pesti oldal felé néző kilátópontokon erős a fényszennyezés, a Nagyréten lehet olyan helyet találni, ahol egy pokrócon feküdve több hullócsillag is a szemünk elé eshet. A Normafa megközelítés hasonló a közeli Svábhegyi csillagvizsgálóéhoz.

Tündér-szikla (Zugliget)

Minimális erőnlétet igényel, de annál szebb panorámát ad Budapestre és az égre is a zugligeti Tündér-szikla. A szikla tetejéhez közeledve kisebb, meredek lépcső vezet felfelé, de megéri az erőfeszítést, különösen akkor, ha egy kevésbé népszerű helyet keresünk a hétfő esti programhoz. A lépcső a Széll Kálmán térről a 22A busz Dénes utcai megállójából párszáz méterre található. Ha nem szeretnénk megvárni az első 22A buszt, akkor a szintén a Dénes utcai megállóból induló 922-es éjszakai járattal mehetünk vissza a Széll Kálmán térig.

János-hegy

-
Kép: Hegyvidéki Sportközpont és Tanuszoda/Hegyvidéki Sportközpont és Tanuszoda

 

A Budapest legmagasabb pontját jelentő Erzsébet-kilátó ugyan este 8-kor bezár, a környéken érdemes lehet csillagleső helyeket keresni. Különösen akkor, ha túrázással szeretnék egybekötni a programot, ugyanis este már nem jár a Gyermekvasút, a hegytetőre pedig több mint egy órás sétaút vezet. Útközben is meg lehet állni gyönyörködni a csillagokban, sőt, az ösvényen jobb esélyekkel indulunk, mint a kivilágított kilátó környékéről. A Széll Kálmán tértől a 22A, vagy a 222-es busz visz el a Szépjuhászné, Gyermekvasút megállóig. Az első 22A busz indulásáig a 922-es járat gondoskodik a hazajutásról, ami szintén a Szépjuhásznétól indul.

Hármashatár-hegy (Guckler károly-kilátó, Virágos-nyereg)

A Hármashatár-hegy Budapest felé néző oldalán több kilátópont is található, csillagles szempontjából viszont a Máriahegy felőli oldalon lévő Virágos-nyereg a legjobb választás. Ez egy 35-40 perces sétára található a legismertebb Guckler-károly kilátótól. Erre az útvonalra is igaz, hogy már útközben sem csak a lábunk elé érdemes nézni, szinte teljesen sötétben sétálhatunk a kilátó és a tisztás között. A Hármashatár-hegy a Flórián térről a 137-es busszal elérhető. Éjszaka inkább Széphalom irányába, a Mikszáth Kálmán utca felé érdemes indulni, ami egy félórás sétát jelent: innen indul a 956-os járat. Az első 137-es busz a másik irányból, az Erdőalja útról indul, ami 25 perc sétát jelent a kilátótól.

+1: Egyfás-sziget

Az Egyfás-sziget Szigetmonostorhoz tartozik, de közel fekszik a Lupa-szigethez és Budapesthez is. Annyira közel, hogy az út akár SUP-pal is megtehető a Dunán, erre készülnek a SUP Budapestnél. Fontos, hogy ez a program sem a csúcsidőszakban lesz, augusztus 10-én, szombaton naplementekor eveznek ki az Egyfás-szigetre, szalonnát sütnek, és a bevállalósabbak a szigeten is alszanak A Perseidák azonban már napokkal a csúcsidő előtt is jól megfigyelhető szabad szemmel, és a 22:10-es szombati holdnyugta is fokozza a látványosságot.