Szép is, jó is, egy baja van csak, hogy átkozottul csúszik, de ezen is lehetne változtatni. A burkolat már a 2010-es évek első felében emléktáblát kapott. Sárga színű és téglatest alakú. Mi az?
„Tisztelt városvezetők és döntéshozók [...]! A Katona József utca sárga keramitburkolatának megőrzése érdekében fordulunk önökhöz azzal a határozott kéréssel, hogy a keramitburkolatot a tervezettel ellentétben az utca teljes szélességében tartsák meg.”
Aláírásgyűjtést indítottak a 13. kerületiek, miután a kerület vezetése július elején bejelentette, hogy megkezdték a Katona József utca humanizálásának következő ütemét, amely során az Újpesti rakpart–Pozsonyi út közötti utolsó, 75 méteres szakaszon a teljes pályaszerkezetet felújítják. A rekonstrukcióban, mint írják, az útburkolatot is cserélik.
„A munkálatok előtt az Újpesti rakpart–Pozsonyi út közötti szakasz teljes hosszában a burkolat sárga keramitkő volt, mely az utolsó ilyen burkolatú útszakasz volt a kerületben. Ezt most a teljes pályaszerkezet vastagságában elbontjuk, a keramitkőnek egy részét azonban a parkolók helyén visszaépítjük. A teljes szakaszon új szegélyköveket is kihelyezünk” – írja az önkormányzat.
Csakhogy, mint az aláírásgyűjtésnél olvasható,
az itt lakók egy része és az ide látogatók „egyaránt veszteségként élnék meg” a burkolatcserét, és „nem támogatják e hely- és kultúrtörténeti jelentőséggel bíró utcakép és történelmi burkolat megszüntetését”.
Az indoklásukban többek között azt írják: „a keramit egy magyar találmány, s ez a ma még megmaradt kevés burkolatok egyikét ipartörténeti jelentőségűvé és megőrzésre érdemessé teszi [...], egyetlen gyengéje, hogy nedves időben csúszóssá válik”.
Ahogy viszont azt az Urbanista is írta, a keramit nem egyszerűen csúszós: olyannyira az, hogy már az 1910-es években karókat vertek az utak mellé, hogy megakadályozzák a lovaskocsik árokba csúszását. Megoldás viszont, magyarázzák a petícióban, erre is lenne, a felület bordázásával csúszásbiztossá lehetne tenni. „[...] erre már 1937-ben nyújtottak be szabadalmat, s az eljárást azóta is alkalmazzák.”
A borítás megóvását indokolttá teszi szerintük az is, hogy „ez volt az első (!) keramit borítású utcák egyike [...], az eredeti burkolat még ma is, 113 év után is működik és használható, egyként dicsérve a korabeli útépítő mérnökök és mesteremberek munkáját, ill. a kitűnő burkolati anyagnak bizonyuló keramitot”.
A petíciót megtaláló Qubit cikke szerint az eleinte kővel burkolt pesti utakon 1864-ben jelent meg először az aszfalt, 15 évvel később pedig a Kőszénbánya és Téglagyár Társulat Pesten Részvénytársaság saját fejlesztésű útburkoló anyaga, a keramit, amely különböző méretű, rendkívül tömör, sárga téglákból áll.
Tartóssága, sima és tiszta felülete miatt hamar terjedni kezdett, ráadásul, ha megfelelően, homokágyba, szurokkal kiöntve rakták le, a lovak és a kocsik is kevésbé zajosan tudtak rajta közlekedni, mint a kockaköveken.
A Pestbuda történeti összefoglalójában hozzáteszi: Budapesten az Akácfa utcában 1877–1878-ban
nagyszabású kísérlet zajlott, összesen 19 fajta útburkolatot raktak le, és azt vizsgálták, melyik mennyire tartós. A keramit megfelelt, ezért 1879-től kezdve egyre több helyen rakták le Budapesten, például a Baross téren [...], és 1911-ben már a budapesti utak közül 375 000 négyzetméternél is többet burkolt keramit.
Érdekesség, olvasható itt, hogy a keramit egy időben külföldön is hódított, a 8 országban végzett burkolómunka együttes területe 1 482 910 négyzetméter volt.
Aztán az 1970-es évektől az aszfaltozási technológia fejlődése miatt a legtöbb kockakő- és keramitburkolatot aszfaltra cserélték, sárga keramitos utcák csak elszórva maradtak meg, folytatják a petícióban.
Az aláírók kiemelik, hogy
Visegrádon például hat utca macskaköves burkolata is védett, és hogy a budai Gül Baba utcában is visszarakták a köveket az átépítés után, mint ahogy a Vár alatt, a Vám utcában is visszakerült a keramit burkolat – a Bem rakpart és a Fő utca között.
De hivatkoznak Perczel Anna építész, az Óvás Egyesület alapítója és egyetemi tanár szakvéleményére is, aki a pestújhelyi Gergő utcával kapcsolatban a burkolat helytörténeti értéke miatt kerületi helyi védelemre javasolja azt.
Az említett Gergő utcában azóta emléktábla is jelzi ennek az egykoron városképi burkolatnak a történelmi jelentőségét, sőt.
Amikor az utcában felszedték a keramitot, a környékbeliek gerillaakciót szerveztek, nem tudván, hogy visszafektetik azokat, és arra készültek, hogy az út mentén felhalmozott sárga téglákból éjszaka elvigyenek egy-egy darabot emlékbe.
A polgármester az utolsó pillanatban értesült az akcióról, és még pont értesíteni tudta a lakókat, hogy el ne vigyék, mert pont annyit hagytak az út mellett a munkások, amennyi e pár méteres szakasz újraburkolásához kell.
Akik a megóvás mellett vannak, azt mondják tehát, hogy:
- az érintett útszakasz világörökségi területen van, annak megfelelő védettséget élvezve;
- a kulturális örökségvédelem szempontjából többszörösen is megőrzésre érdemes, úgy is mint ipar- és közlekedéstörténeti emlék, s úgy is, mint hely- és várostörténeti emlék;
- a szakma jeles képviselői és a konszenzusos szakmai kánon is egyértelműen a megőrzés mellett szólnak;
- az itt lakók és az ide látogatók egyaránt veszteségként élnék meg és nem támogatják e hely- és kultúrtörténeti jelentőséggel bíró utcakép és történelmi burkolat megszüntetését.
Puchner Gábor 13. kerületi alpolgármester viszont, szúrta ki szintén a Qubit, azt mondja,
talán nem véletlen, hogy eltűntek a keramitkövek a városokból, sőt nem is igazán terjedtek el. Hiszen bár esztétikus burkolat (nekem is tetszik, ez nyilván szubjektív), de közlekedési szempontból alkalmatlan, mert rendkívül csúszós, különösen, ha vizes a felülete.
Ezért is született ez a megoldás, hogy a parkolósávban megmarad, mert ott ez kevésbé szempont, de a közlekedési sávban nem praktikus. Közlekedésben az első a biztonság szerintem, fontosabb az esztétikumnál”.
A petíciót, amit ide kattintva lehet teljesen egészében tanulmányozni, július 30-án indították, és néhány nap alatt már többszázan írták alá.