VÁLASZTÁS

Karácsony Gergely marad a főpolgármester


Helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság döntését a Kúria, így Karácsony Gergely marad a főpolgármester, aki jelezte, nem mond le a posztjáról, hogy megismételjék a voksolást. Vitézy Dávid indítványát is elutasították, ő azt nyilatkozta, hogy az alkotmányjogi panasz lehetőségét fenntartja.

Cikkünk frissült

A Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság döntését, amelynek értelmében a következő öt évben is én leszek Budapest főpolgármestere. Ezt Karácsony Gergely írta Facebbok-bejegyzésében hozzátéve, hogy elfogadja a független magyar bíróság döntését.

Szerinte a főpolgármester-választást megpróbálták elcsalni – csak épp ez se sikerült – fogalmazott. Szerinte ennek egyik jele az volt, hogy egy napra tették az európai parlamenti és az önkormányzati választást. Aztán az utolsó pillanatban megváltoztatták a Fővárosi Közgyűlés megválasztásával kapcsolatos szabályokat.

- Ravasz stratégiával két főpolgármester-jelöltet is indítottak – írta. Karácsony megjegyezte, hogy nem mond le a főpolgármesterségről.

Mint ismert, a június 9-én vasárnap tartott összevont választásokon a főpolgármester-választást 324 szavazatos különbséggel Karácsony Gergely nyerte, ám a százszázalékos feldolgozottság előtt hétfő hajnalban Vitézy Dávid már bejelentette, az érvénytelen szavazatok kirívóan nagy száma miatt újraszámlálásra lesz szükség. 13-án csütörtökön Vitézy egy további eredmény elleni jogorvoslati kérelmet nyújtott be az NVB-nek, mely alapján a IV. és a VII. kerület vonatkozásában az eredmények megsemmisítését és a szavazás megismétlését kérvényezte.

A Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, 14-én pénteken újraszámolják az érvénytelen szavazólapokat. Az érvénytelen szavazatok újraszámolása után a Nemzeti Választási Bizottság határozott arról, hogy mennyit minősít érvényesnek az átminősített voksokból.

E szerint Grundtner András 53, Karácsony Gergely 112, Vitézy Dávid pedig 395 érvényes szavazatot kapott – ami azt jelenti, hogy 324-ről 41 szavazatra csökkent a Karácsony-előny, ami nem befolyásolja azt a tényt, hogy a főpolgármester-választás győztese továbbra is Karácsony Gergely.

A bizottság Vitézy két kerületet érintő újraválasztási kérelmét elutasította.

Karácsony az NVB ülésével egyidőben tüntetést hirdetett, ahol bejelentette, hogy a Kúriához fordult, hogy a választási eredmények megsemmisítését kérje, és új választást írjanak ki. Erre Vitézy közösségi-oldalán úgy reagált: Természetesen ennek magam részéről állok elébe, ha erről az illetékes szervek döntést hoznak. 

A Kúriának most két kérelemről kellett döntenie: Karácsony az újraszámolás jogsértőnek tartotta, és ezért fordult a bírósághoz. A regnáló főpolgármester szerint több kerületben nem voltak jelen a választási bizottság tagjai, amikor az érvénytelen voksok újraszámolását készítették elő, ráadásul a dobozok nem voltak szabályosan lezárva. Vagyis elvileg manipulálhatóak voltak.

Vitézy pedig csalást gyanítva nyújtotta be a Kúriához az indítványát, eszerint két kerületben nagyon vékony vonallal húzták át az időközben a szavazástól visszalépett Szentkirályi Alexandra nevét. Karácsony az egész városban akart új választást, Vitézy csak két kerületben. A Kúria most lényegében elutasította Karácsony megismételt választásra vonatkozó kérelmét.

A Kúria döntése miatt 3 napon belül felülvizsgálati kérelemmel lehet fordulni az Alkotmánybírósághoz. Az Ab-nak 6 napja van arra, hogy állást foglaljon, előtte 3 napja van a panasz elutasítására vagy befogadására.

Karácsony
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

Gratulálok Karácsony Gergelynek, hogy a Kúria elutasította az indítványát. A saját beadványának elutasítása után talán senki nem ünnepelte még úgy a független magyar bíróságokat, mint ahogy most ő teszi.

- így reagált Vitézy Dávid a hírre. Közben kiderült, hogy a Kúria az ő indítványának sem adott helyt.  Úgy fogalmazott, hogy Karácsony "nem megvédte a 'Budapest köztársaságot', hanem nevetségessé tette, és újra bebizonyította, hogy saját politikai túlélése fontosabb, mint bármilyen demokratikus elv, és főleg fontosabb, mint maga a város". Számára a főpolgármester mai  - mint fogalmazott - "vádaskodó, rágalmazó posztja is ezt bizonyítja".

Vitézy jelezte, hogy az alkotmányjogi panasz lehetőségét fenntartja.