FRISS

Életet mentettek az úszómesterek a Gellért fürdőben


Az úszómestereknek köszönheti életét az az idős francia turista, aki a Gellért fürdőben lett rosszul.

Nem indult jól a pünkösdi hétvége egy idős külföldi férfinak Budapesten. Múlt szombaton, május 18-án délután a Gellért fürdőben a beltéri, úgynevezett pezsgőmedence 1,80 méter mély vízében kezdett úszni, amikor rosszul lett. 16 óra 20 perckor a Gellért fürdőben dolgozó diák úszómester észrevette, hogy a 71 éves francia férfi nincs jól, ezért rögtön a segítségére sietett.

Kihúzta a magatehetetlen idős embert a vízből, aki akkor már nem lélegzett. A fiatal úszómester azonnal hozzákezdett az újraélesztéshez. Egy kollégája közben értesítette a fürdő egyik vezetőjét és a másik úszómestert. A diák három percig folytatta a szívmasszást, utána a másik úszómesterrel együtt folytatták az életmentést. 

A rohammentő mintegy öt perc alatt ért ki a fürdőbe és stabilizálták a francia férfi állapotát, akit a Honvéd kórház sürgősségi osztályára szállítottak. Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt  lapunkkal azt közölte, hogy büszkék kollégáik helytállására, jutalomban részesítik őket.

(Kiemelt kép: Képszerkesztőség)