FRISS

Budapest-bérlet: A tarifaközösség lehet a megoldás?


Fogadja el területén az ország- és vármegyebérleteket a főváros, miután a kormány hozzájárult, hogy a MÁV és a Volán járatain lehet használni a Budapest-bérletet. Ezt Lázár János miniszter javasolta. Karácsony Gergely szerint a tarifaközösség jó irány, de az ördög a részletekben rejlik. A főpolgármester a következő hetekben intenzív tárgyalásokra készül a kormánnyal.

A kormány elfogadja azt, hogy a MÁV és a Volán járatain lehet használni a Budapest-bérletet, cserébe a főváros is ismerje el Budapest közigazgatási határain belül az ország- és vármegyebérleteket – ezt ajánlotta Lázár János debreceni sajtótájékoztatóján.

Az építési és közlekedési miniszter elmondta, hogy a Budapest-bérlet kapcsán folyamatos elszámolási vita van a főváros és az állam között. Lázár szerint a fővárosnak minden évben 6 milliárd forinttal kell hozzájárulnia ahhoz, hogy az állam közszolgáltatásokat végez a MÁV, Volán, HÉV járatokkal Budapest területén. De szerinte Budapest a 2022-es és 2023-as pénzt nem fizette ki. A tavalyi tárgyalásokon a kormány inflációkövető emelést kért, de ebbe a főváros nem ment bele. Ez pedig Lázárt – mint mondta – váratlanul érte.

A közlekedés területén sincs ingyen ebéd

– fogalmazott Lázár, aki szerint ajánlata március 1-ig áll.

Korábban írtunk róla, az állam és a főváros között korábban kötött, december 31-én lejárt szerződést a felek csak átmeneti időre hosszabbították meg. A hírek szerint a megállapodást a kormány csak márciusig tartja érvényesnek.

.
Kép: Ancsin Gábor/Képszerkesztőség

 

A történet másik oldala: a költségvetési törvény szerint 12 milliárd forint járna Budapestnek a közösségi közlekedés költségeihez való állami hozzájárulásként. Ezt a pénzt Karácsony Gergely főpolgármester szerint a törvény ellenére nem akarja odaadni Lázár János minisztériuma.

Karácsony: Jó az irány!

Karácsony Gergely Lázár ajánlatát így értelmezte:

Óriási lépéseket tettünk Karácsony Gergely 2019-es programjának végrehajtása érdekében.

A főpolgármester kijelentését azzal indokolta, hogy választási programjának része volt a tarifaközösség létrehozása és a 14 év alattiak közlekedésének ingyenessé tétele. Karácsony jónak tartja az irányt, intenzív tárgyalásokra készül Lázár minisztériumával.

A miniszter néhány állítását kiigazítva elmondta, a jegybevételekből nem egy, hanem 12 százalékot fizet a főváros az államnak, továbbá  a tárgyalások során nem érkezett olyan kormányzati ajánlat, amely a Budapest-bérlet meghosszabbítását szolgálta volna.

 

Megjegyezte: az ördög a részletekben rejlik, közösen kell kidolgozniuk olyan megállapodást, amely alapján el tudnak számolni egymással, az utasok által megtett kilométerek alapján.

Ezek után Karácsony szerint tovább kell lépni egy egységes, agglomerációs közösségi közlekedés, egy regionális BKK létrehozása érdekében. 

Országos bérletreform

Lázár János bejelentette a kormány országos bérletreformját is: minden bérletet megszüntetnek, csak vármegye- és országbérletek lesznek érvényesek márciustól. Bevezetik a kedvezményes napijegyet: a Vármegye 24 nevű 999 forintba, míg az egész országra érvényes Magyarország 24 pedig 4999 forintba kerül majd.

-
Kép: BKK

 

A mostani hatvanöt kedvezmény közül csak huszonkettő marad meg. Az oktatásban, egészségügyben dolgozók korlátlanul utazhatnak 50 százalékos jeggyel az ország területén; a 14 év alattiak ingyenesen utazhatnak; a 14-25 év közöttiek pedig ugyancsak 50 százalékos kedvezménnyel. A tartós betegek, fogyatékkal élők és a nagycsaládosok ingyen utazhatnak.

Lázár beszélt arról is, hogy az utazási igazolvánnyal rendelkező nyugdíjasok kedvezményes ország- és vármegyebérletet kapnak. Ősztől lehetőség lesz a bankkártyás fizetésre az összes sárga Volánbuszon.

(Kiemelt kép: Képszerkesztőség és Lázár János/Facebook)