A gyerekek számára a karácsonyt megelőző hetek egyik legnépszerűbb foglalatossága, hogy levelet írjanak a Jézuskának. Így volt ez 20. század első felében is, sőt a „műfaj” akkoriban élte fénykorát.
Olyannyira, hogy az adventi hetekben, a különféle redakciókban a „Jézuskalevelek” már-már a szerkesztőségi rutin részévé váltak. A leggyakrabban verses formában. Például 1913-ban a Jó Pajtás című ifjúsági lap közölte Lengyel Évike versét, amely leginkább a nagypolgári idillt testesítette meg, de ez a többség számára elérhetetlen vágyálom volt. A Levél a Jézuskának című versből kiderül azonban, hogy Évike babát szeretne karácsonyra, ami viszont nem nagy meglepetés. Az indoklás annál inkább:
A kívánságom – el se hinnéd! –
Beszélő baba, semmi más.
Ez is azért, mert nem beszél még
Pólyás öcsém, a kis Tamás
– írja a kislány, aki önzetlenségét azzal fejezi ki, hogy nagyobbik öccsének kantárral és nyereggel felszerelt hintalovat kér. A versből azt is megtudhatjuk, hogy Évikéék a Vörösmarty utca 11/a-ban laknak, ami azért fontos, mert
Bizony, van itt 11/b is,
És igen gyakran megesett,
Hogy el-eltévedt a levél is,
Sőt egy babám is elveszett.
Majd a vers ezzel zárul:
Levelemet mostan bezárom,
És csak annyit jegyzek még ide:
Karácsony estét igen várom,
S a nevem: Lengyel Évike.
Mindezt szép rajzzal illusztrálták – nem is sejtve, hogy a következő évben, 1914-ben már nem lesz olyan békés a karácsonyi készülődés, mint korábban.
Csík, tüzelő, éhség
Az 1920-as évek elején az első világháborút követő forradalmak, és főleg a trianoni békeszerződés sokkja nyomta rá a bélyegét szinte mindenre, ami a közbeszéd tárgya lehetett. 1924-ben a Nyírvidék című lap közölte Décsy Béla versét, amelynek a címe ugyancsak Levél a Jézuskához volt. De Itt szó sincs beszélő babáról, hintalóról, elcserélt lakcímekről. Décsy nem is ajándékot kér, hanem visszarendeződést. A versben szereplő „fekete szegélyű levélkét” ugyanis egy székely fiú írta, aki végtelenül bánatos.
Csíkországból kis székely fiúcska
Jézuskától esdő szóval kéri:
Régi nótát, magyar nótát!
Székelyország szabad voltát,
Azt hozza meg néki.
Ma már nehéz elképzelni, hogy a kor gyermekei valóban elcsatolt országrészeket kértek vissza játékmackó és villanyvasút helyett, de ha az akkori korszellemhez igazodunk, be kell látnunk, könnyen előfordulhatott még ez is.
1929-et a gazdasági világválság kitörésének éveként emlegetik, ami Magyarországon is éreztette hatását: elképesztő munkanélküliséget és nyomorúságot hozott. De 1929-ben Magyarország még nem sokat érzett ebből, a húszas évek közepén kezdődő gazdasági növekedés és konszolidáció eredményeit élvezte, ami valamelyest lendített a kátyúba került ország szekerén.
Legalábbis elsőre erre következtethetünk a Pesti Hírlap vasárnapi mellékletében megjelent versecskéből. A költeményt Zórád Eta írta, a címe pedig mi más lehetne, mint Levél a Jézuskához
Jézuskához karácsonykor
Érkeznek a levelek,
Ebben kérnek sok-sok mindent
Tőle a kisgyerekek.
Petiké is nekilátott,
Pedig még csak alig ir,
Elő is kerül néhányszor
Táskájából a radír.
Jézuska, én nem vagyok rossz!
Anyusnak szót fogadok,
Nem kérek én csákót, puskát,
Csak egy kicsi vonatot.
E sorok még az 1913-as költeményt juttatják eszünk, a különbség legfeljebb annyi, hogy amíg Évike babát, Petike vonatot akar. Méghozzá olyat,
...ami magától megy
És soha el nem akad,
És a körbefutó sínen
Reggeltől-estig szalad.
Csakhogy e kívánság a vers utolsó négy sorában váratlan fordulatot vesz, voltaképp komor idézőjelbe teszi az eddigieket, és egyszerre az a világ tárul fel előttünk, ami – még ha csak közvetve és a minőséget nem szem előtt tartva – inkább József Attilát idézi, mint a rendes polgári sajtótermékek karácsonyi mellékleteit:
Legyen hozzá szeneskocsi,
– Nagyon hideg a szobánk, –
Szállíthassam rajt’ a szenet,
Hogy ne fázzon Anyukánk!
De három évvel később ugyanez a tartalom még ennél is drámaibb formában öltött testet. „Megható tartalmú levélkét találtak a napokban a kaposvári posta egyik levélgyűjtő-szekrényében. A levél nem volt borítékba téve, de azért meg volt címezve, csak a cím szerint mégsem volt kézbesíthető, mert így szólt az adressz: Égbe a Jézuskának” – írta 1932. december 18-án az Uj-Somogy című lap, majd betűhíven idézte is a levelet, amely különféle borzalmak leírása volt:
„Oh Jézuskám tudod, hogy hol lakunk, ugye? Hát azért kérdezem főleg, tudod, hogy itt a Szép karácsony ünnepe, és azt is tudod Ferike rongyos ruhába jár, és mezítláb, pedig már hideg van, azt is tudod, hogy anyám beteg és nincs mit egyen, azt is tudod hogy apámnak nincs keresete, és azt is tudod hogy sokszor éhesen fekszem le, hát azért kérlek, hogy Ferikének cipőt harisnyát és ruhát hozz, Mariskának egy kis karácsonyfát hogy had örüljön ő is egyszer. Apámnak agyálmunkát! És karácsony Szent ünepén ne hagyd hogy éhezzünk” – így a levél, a kaposvári lap szerkesztősége pedig mi mást tehetett volna: gyűjtést rendezett és felhívást közölt, hogy jelentkezzen a levél írója, vagy annak hozzátartozója, ismerőse.
Katonásdi
Noha a szegénységet 1936-ban sem tudták felszámolni, de az az év már nem a gazdasági válság nyomában járó nyomorúság miatt volt emlékezetes. Hanem a háborús készülődés miatt. Egészen pontosan a légi- és a vegyi háborúra való készülődés miatt. Egy évvel korábban jelent meg a légvédelemről szóló kerettörvény, amelyben elrendelték, hogy a 14–60 év közötti magyar állampolgárok kötelesek személyesen részt venni a légoltalomban, ami később mindenféle háborús gyakorlatokban öltött testet.
A korabeli propaganda az éberséget és a felkészültséget emelte ki, így nem csoda, hogy valóságos honvédelmi láz söpört végig az országon, ami nemcsak a felnőtteket érintette meg. Legalábbis ezt bizonyítja az a, kinek másnak, hát a Jézuskának szóló levél, ami 1936 karácsonya előtt jelent meg a Somogyi Ujságban:
„Drága jó Jézuskám, én egész évben mindig jó voltam, ugy-e láttad és tudod, ezért én azt kérem, hogy karácsonyra hozzál nekem egy szikráthányó tüzelő tankot, egy bombavető repülőgépet, ólomkatonát ne hozzál Jézuska, mert az van már, inkább ehelyett még egy tankot vagy ágyut, amellyel a repülőgépet lehet lelőni – olvasható a kisfiú levelében.
Az igazi csattanó azonban a végére maradt:
Aztán hozzál Jézuskám még nekem egy olyan gázálarcot, mint amilyent az ujságokban hordanak a nagyok!
– áll a levélben, ami annak fényében már nem annyira meglepő, hogy abban az évben dobták piacra az úgynevezett népgázálarcot, amit hatalmas reklámkampánnyal harangoztak be, és egy ideig azt is fontolgatták, hogy a trafikokban is árulják.
(Kiemelt kép: 1918 Karácsonya Fotó: Fortepan)