STÍLUS

Ünnepi közlekedés: itt van minden, amit tudni kell a járatokról


A Budapesti Közlekedési Központ a karácsonyi időszakban és szilveszterkor az utasforgalmi igényekhez igazodó közlekedési rendet vezet be, a korábbi évekhez képest több járatot indítanak.

2023. december 23-án, szombaton és 24-én, vasárnap a hétvégi menetrend szerint közlekednek a BKK járatai. (A tételes listáért görgessenek lejjebb egy kicsit!) December 24-én, szenteste 15 és 16 óra között indulnak az utolsó nappali járatok, ezt követően az éjszakai járatokkal lehet közlekedni. Idén az éjszakai buszokból a belvárosban több járat közlekedik 18 óráig, mert a korábbi évek tapasztalata alapján a városba érkező látogatók még ilyenkor gyönyörködnek a feldíszített városban.

December 25-én és 26-án, hétfőn és kedden ünnepnapi, 27-től 29-ig, szerdától péntekig év végi, illetve iskolaszüneti menetrend lesz érvényben.

Szilveszter éjszaka számos nagy kapacitású járat egész éjjel közlekedik, így minden metró (az M1-es, az M2-es, az M3-as és az M4-es), a villamosok közül a 4-es, a 6-os, a 14-es, a 17-es (a Bécsi út és a budafoki Városház tér között), a 47-es, az 50-es, az 56A, a 80-as trolibusz (az Örs vezér tere és a Blaha Lujza tér között), valamint a 7-es autóbusz (Újpalota és a Döbrentei tér között) és a 8E autóbusz, illetve a MÁV-HÉV tájékoztatása szerint minden HÉV-vonalon egész éjjel közlekednek a vonatok. Január 1-jén a nappali járatok ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi közlekedési renddel közlekednek. A Budavári Sikló 15:00-től lesz nyitva.

Közlekedés december 24-én

1. Reggel és napközben

  • December 24-én a járatok reggel és napközben vasárnapi menetrend szerint közlekednek.
  • A korábbi évek gyakorlata szerint a nappali járatok jellemzően 15 és 16 óra között indulnak utoljára, ezt követően az éjszakai közlekedési járatokkal lehet utazni, valamint a H5-ös, a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV is közlekedik.
  • Az utolsó metrók az alábbiak szerint indulnak a végállomásaikról:
    • M1
    • a Mexikói úttól 15:30-kor indul a Vörösmarty tér felé,
      a Vörösmarty tértől 15:46-kor indul a Mexikói út felé.
       
    • M2
    • a Déli pályaudvartól 15:33-kor indul az Örs vezér tere felé,
      az Örs vezér terétől 15:28-kor indul a Déli pályaudvar felé.
       
    • M3
    • Újpest-központtól 15:19-kor indul Kőbánya-Kispest felé,
      Kőbánya-Kispesttől 15:28-kor indul Újpest-központ felé.
       
    • M4
    • a Keleti pályaudvartól 15:44-kor indul Kelenföld vasútállomás felé
      Kelenföld vasútállomástól 15:28-kor indul a Keleti pályaudvar felé.

2. Az utolsó nappali járatok

  • A külvárosi nagyobb bevásárlóközpontok korábbi zárása miatt, az áruházakat kiszolgáló járatok jellemzően 13:30 és 14:30 között térnek be utoljára az áruházakhoz. Utána nappali üzemzárásig a járatok az áruházakhoz való betérés nélkül közlekednek, kivéve a 64-es, a 22-es és a 138-as autóbuszok, amelyek nappali üzemzárásig érintik az áruházakat.

3. Délután, este és éjszaka az éjszakai járatok közlekednek

  • A 100E és a 200E repülőtéri autóbuszok, illetve a 6-os villamos a megszokott módon éjjel-nappal közlekednek.
  • Az éjszakai járatok kb. 15:30 és 16:00 között indulnak el, jellemzően az éjszakai időszakhoz hasonló követési időközzel.
    • A 6-os villamos 16:00 és 20:00 között 10 percenként, 20:00 órától 15 percenként közlekedik.
    • A 200E autóbusz 16:00 után 30 percenként közlekedik, a járatok az utolsó metró közlekedése után a Határ út M-től közlekednek, és oda érkeznek.
    • Az éjszakai autóbuszjáratok közül 16:00 és 18:00 között többletindulásokkal közlekedik a 907-es, a 909A, a 914-es, a 914A, a 923-as, a 931-es, a 950-es, a 950A, a 956-os, a 973-as, a 979-es és a 979A.
    • A 990-esen 16:00 és 18:00 között a sűrűbb követés mellett, többlet csonkamenetek is közlekednek a vonalon a Széll Kálmán tér és az Örs vezér tere között.
    • A 916-os a budai Várban várható turistaforgalom miatt 16:00 és 20:00 között sűrítve, 10-12 percenként közlekedik.
    • A 914A betétjárat csak 18:00-ig közlekedik, utána a 914-es, a 950-es és a 950A autóbuszokkal lehet utazni.
    • A 934-es 18:00-ig Pesterzsébet és Békásmegyer, utána a munkanapi közlekedési rend szerint csak a Nyugati pályaudvar és Békásmegyer között közlekedik.

December 24-én éjjel az éjszakai járatok a munkanapi járatsűrűségük szerint közlekednek, de a szabadidős forgalmat segítő többletindulások és járatok szenteste éjszakáján nem közlekednek (a 6-os, a 907A, a 909A, a 914A, a 931A, a 956-os, a 973A és a 979A vonalakon).

A H5-ös, a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV 15:00 és 18:00 között a hétvégi gyakoriság fokozatos csökkentésével közlekedik. A vonatok indulási időpontjai ide kattintva, az adott járat menetrendi oldalán érhetők el. 

A BKK arra kéri ügyfeleit, hogy ne megszokásból közlekedjenek szenteste. Az ünnepi utazás megtervezéséhez is érdemes a BudapestGO alkalmazást használni.

Közlekedés december 25-én és 26-án

December 25-én és 26-án, karácsony első és második napján a nappali járatok ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi közlekedési rend szerint közlekednek. December 25-én a repülőtér kisebb forgalma miatt a 100E autóbuszok a szokásosnál kicsit ritkább menetrend szerint közlekednek.

Közlekedés a két ünnep között

December 27-től 29-ig a várhatóan gyérebb forgalom miatt a metrók, számos villamos-, trolibusz- és autóbusz év végi menetrend szerint közlekedik, a járatok többségén pedig az iskolaszüneti menetrend lesz érvényben.

Közlekedés szilveszterkor és újév napján

1. December 31-éről január 1-jére virradó, szilveszter éjszaka a várhatóan megnövekedő utasforgalom miatt egész éjjel közlekednek az alábbi járatok:

    • M1-es, M2-es, M3-as és M4-es metró
    • 4-es, 6-os, 14-es, 47-es, 50-es, 56A villamosok
    • a 17-es villamos módosított útvonalon, a Bécsi út / Vörösvári út és a Városház tér között közlekedik
    • a 80-as trolibusz meghosszabbított útvonalon, az Örs vezér tere és a Blaha Lujza tér között közlekedik
    • a 8E autóbusz
    • a 7-es autóbusz módosított útvonalon Újpalota és a Döbrentei tér között közlekedik
    • illetve a MÁV-HÉV tájékoztatása szerint minden HÉV vonalon egész éjjel közlekednek a vonatok. 

2. Nappali üzemzárás előtt a megszokottnál sűrűbben közlekedik:

    • a 4-es, a 6-os és a 17-es villamos
    • a 8E, a 85-ös és a 224-es autóbusz.

Az éjszakai autóbuszhálózaton számos vonal eltérő menetrend szerint, a közlekedő metrókhoz és villamosokhoz csatlakozóan jár, ugyanakkor változatlan menetrend szerint közlekednek a 100E és 200E járatok.

Január 1-jén, hétfőn a BKK járatai az ünnepnapi, illetve munkaszüneti napokon érvényes menetrendjük szerint közlekednek.

Az év utolsó napján és az újév első napján is érdemes a BKK járatokat használni, az utazás megtervezéséhez a BudapestGO applikáció használatát javasoljuk.

Közlekedési rend 2024 első napjaiban

Január 2-tól 5-ig az iskolaszünetben érvényes munkanapi menetrend lesz érvényben.

(Kiemelt kép: BKK)