STÍLUS

Ünnepi kínálattal készülnek a budapesti piacok – 24-én és 31-én is nyitva lesznek


Húst, halat, bejglit, szaloncukrot és fenyőfát is be lehet szerezni egész héten a fővárosi piacokon – a karácsony, sőt a szilveszter sem kivétel.

A fővárosi önkormányzathoz tartozó piacok december 18-án hétfőtől – a karácsonyi készülődés hajrájában – minden nap nyitva lesznek, sőt december 24-én vasárnap is, általában 12, illetve 13 óráig – közölte a területért Budapest Vásárcsarnokai Kft. „Idén a karácsonyi készülődés utolsó hetében felkészülten, kereskedői széles áruválasztékával, változatos termékeivel tizennégy kereskedelmi-szolgáltató egységben várják a vásárlókat” – hangsúlyozta Földes Tamás, a cég ügyvezető igazgatója. 
 
A hét kiemelt vásárcsarnokban, piacon, azaz

  • a Nagycsarnokban,
  • a Rákóczi téren,
  • a Batthyány téren,
  • a Fehérvári úton,
  • a Bosnyák téren,
  • a Kórház utcában
  • és a Tétényi úti Üzletközpont piacán és üzleteiben

a mindennapi étkezéshez szükséges hozzávalókon túl a karácsonyi menük minden alapanyaga megvásárolható, többek között pulyka egészben, pulykamell, pecsenye kacsa, kacsacomb, máj, halak, (ponty, harcsa, keszeg), a sütéshez mák, dió, mazsola, mandula, mogyoró, túró, házi tej, házi tejföl, mákos és diósbejgli. Budapesten hat különböző helyszínen halvásárt, öt különböző helyszínen fenyővásárt tartanak egészen december 24-én délig.

„Mindenki pénztárcája szerint vásárolhat, megtalálhatóak olcsó, középkategóriás és drágább árfekvésű termékek is” – emlékeztetett az ügyvezető igazgató.

Halat akár 1590 forintért kaphatunk a Rákóczi téren, a pulyka- és a kacsahús a Vámház körúton a legolcsóbb, 1500-1650 forintnál kezdődik. A Tétényi úti Üzletközpontban már 999 forintért lehet bejglit venni, és a szaloncukor is ezen a piacon a legolcsóbb. Mákért és mazsoláért a Bosnyák téri piacra érdemes kimenni, ott 1800-1600 forintért kaphatunk karácsonyi ünnepi alapanyagokat, fenyőt pedig a Fehérvári úti piacon vehetünk a legolcsóbban. Érdemes körbejárni az árusokat a változatos kínálat miatt is. 

A vásárcsarnokok élelmiszerkínálata mellett jelentős a karácsonyi ételkínálat is: szinte valamennyi egységben karácsonyi készételekkel várják a vásárlókat a vendéglátósok, halászlétől a sült kacsacombon át a rántott halig. Ugyancsak széles a kínálat a különlegességekkel is tarkított szaloncukor variációk tekintetében.

A Nagycsarnokban már tart a kiemelt Karácsonyi Vásár, ahol a somlekvártól a minősített termelői mézen át a Budapest 150. születésnapja alkalmából megújult Budapest Anno bor mellett számos finomság és ajándéktárgy kapható. Az élelmiszerkínálat mellett jelentős a ruházati, iparcikk, könyv és gyerekjáték kínálat is a Flórián Üzletközpont, a Tétényi úti Üzletközpont üzleteiben, a Liget téri üzletközpont, a Nagysándor József utcai és a Római téri Üzletházak, a Szentendrei úti Üzletház kiskereskedelmi üzleteiben, szolgáltatóinál. 

A Budapest Vásárcsarnokaihoz tartozó piacok december 25-én és 26-án, karácsony első és második napján zárva lesznek, a két ünnep között hétköznapi nyitvatartás lesz érvényben, december 30-án és december 31-én pedig a hétvégi rend szerint tartanak nyitva. Tehát szilveszter napján, december 31-én vasárnap is vásárolhatunk a szilveszteri menühöz szükséges malachúst, bőrös malacot, kocsonyahús vagy virslit.

(Kiemelt kép forrása: Budapest Vásárcsarnokai Kft.)