A Budapestre mini-Dubajt tervező arab befektető – Mohamed Alabbar – a szomszédos Belgrádban a kormány támogatásával már lassan egy évtizede építi a hatalmas ellentmondásokkal övezett úgynevezett Belgrade Waterfront városrészt. Ott többek között luxuslakásokkal, egy 168 méteres Kula Belgrade névre keresztelt toronnyal és Európa legnagyobb bevásárlóközpontjával gazdagodik a szerb főváros a Száva partján. A projekt indulása kísértetiesen hasonlított ahhoz, mint ami most Budapesten zajlik.
Sokan és sok fórumon elmondták szakértők, politikusok, hogy ebben a formájában miért rossz ötlet Rákosdubaj. A 220 méteresnél is magasabb toronyépületeket maga Lázár János miniszter is elítélte, míg Karácsony Gergely a sajtótájékoztatóján, majd később Balogh Samu kabinetfőnökkel közös háttérbeszélgetésen a főváros elképzeléseit bemutatva beszélt arról, hogy amire Budapestnek ma szüksége van, az a megfizethető otthonok és egy élhető, a 21. századi kihívásokra választ adó élhető városrész.
Hogy a tárgyalások, szerződések és a tervek pontosan milyen fázisban vannak a magyar állam és az Egyesült Arab Emirátusokból érkezett Mohamed Alabbar befektető és cége között, azt a mai napig nem lehet tudni, viszont intő jel, hogy ha megnézzük, a szomszédos szerb fővárosban, innen mindössze 380 kilométerre mi történt…
A Belgrade Waterfront (Beogradu na vodi) projektet 2012-ben a szerbiai választások előtt nem sokkal jelentették be először. A kezdetben 3 milliárd dolláros fejlesztés mestertervét Mohamed Alabbar prezentálta az Egyesült Arab Emirátusokban székelő Eagle Hills ingatlanfejlesztő cég nevében az akkor még csak miniszerelnök-jelölt (ma államelnök) Aleksandar Vučićnak, – írta az Mérce 2018-es cikkében. Vučić ígérete szerint a projekt biztosítja Belgrád számára a külföldi tőke beáramlását, munkahelyek teremtését, és Vancouver, Oslo és Tel Aviv lekörözését szépségben.
Az ügyet a projekt tényleges indulásakor – 2014-ben – a nemzetközi sajtó is felkapta, egy rövid keresés után azonnal rátalálunk a 7-8 évvel ezelőtti BBC, Reuters, Forbes, Financial Times, The Guardian cikkekre. Ezek alapján nézzük meg, Belgrádban hogy alakultak a dolgok, amik itthon is intő jelek lehetnek.
A kiszemelt 1,8 millió négyzetméteres helyszín egy nagyértékű folyóparti rozsdaövezet volt a központi pályaudvar mögött, ahol egykor kikötő, gyárak és vasúti területek voltak, és bár az 1920-as évek óta napirenden volt az átfogó fejlesztése, ez minden korszakban elmaradt.
A 2010-es években még állami kézben lévő területet végül ingyen bocsátotta a befektető rendelkezésére a kormány, vagyis egy különleges törvény (lex specialis) segítségével elajándékozta. Ezzel fontos itt álló történelmi épületek is a befektetőhöz kerültek.
Az egész projekt előkészítése titokban zajlott, Belgrád lakosait meglepetésszerűen érte a hír, hogy miről döntöttek a fejük felett. A Magyarországon is jellemző kiemelt kormányzati beruházásokhoz hasonló státusza miatt a beruházásról semmilyen információ nem volt nyilvánosan elérhető.
Mivel a Belgrade Waterfront tervei sok ponton összeütközésbe kerültek a szerb főváros általános városrendezési tervével, ezért „megoldásként” egy 6 órás ülés alatt az utóbbit változtatták meg drasztikusan. Feloldották az adott területen a vonatkozó magassági korlátozásokat, könnyebbé vált az építési engedélyek kiadása és a kormány megszüntette a kötelező 50 százalékos közterületarányt is.
Nem csak társadalmi egyeztetés nem volt, de a helyi építészeket a tervezési folyamatból is teljesen kizárták – egyedül a toronyház és a bevásárlóközpont terveire volt pályázat, de ennek a híre sem jutott el a szerb szakmához. A mestertervet és a részletes elképzeléseket is Dubajban mutatták be. A Kula Belgrade névre keresztelt 168 méteres tornyot végül az az amerikai építésziroda – a Skidmore, Owings & Merrill tervezte, akik a dubaji Burj Khalifát is.
A megegyezés itt is az volt, hogy az infrastruktúra kiépítését – ami Belgrádban az egész vasúti főpályaudvar és egy buszpályaudvar elköltöztetését is jelentette – és a terület megtisztítását az állam elvégzi a befektetőnek.
Az első tanulmányok alapján egyértelművé vált, hogy a beruházásnak, bár valóban külföldi tőkét hoz az országba, számos árnyoldala is van. Az új városrész közlekedési problémái, az erősödő szegregáció, az épülő luxuslakások, amelyek ára 40 évnyi átlagfizetéssel érnek fel, nem a város egészének az élhetőségén javítanak hosszútávon, sőt. A tervek szerint négy ütemben 30 év alatt összesen 10 000 lakást, 12 700 irodát és 2200 hotelszobát magába foglaló városrész épül fel itt, bevásárlóközponttal, új operaházzal, múzeumokkal és iskolákkal, sportkomplexumokkal.
Az állam a befektetővel 2015-ben írta alá a szerződéseket, az első civil tüntetések 2016 tavaszán indultak, és hamar több tízezres demonstrációkká váltak. A kiváltó ok egy máig nem tisztázott éjszakai illegális bontási akció volt: azonosítatlan álarcos személyek olyan épületeket bontottak le illegálisan, amelyek gátolták a Belgrade Waterfronton végzendő munkálatokat. A helyszínen levő éjjeliőrt megkötözték, és bár testi sérülés nem érte, sokkos állapotban kórházba került, és néhány napon belül meghalt – írta a Mérce.
A tüntetések szervezője a Ne davimo Beograd/ Do not let Belgrade d(r)own civil egyesülés volt, aki többek között pénzmosással és korrupcióval is vádolták a projektet. A Belgrade Waterfront azóta is megosztja a helyieket, annak ellenére, hogy az állam jelentős pozitív propagandával népszerűsíti. A honlapon szereplő 2022-es évet bemutató kisfilm szerint 5000 eladott lakásnál járnak és 33 épület áll már a területen, a szociális beruházások, mint az iskolák jelentős része, kulturális épületek vagy a beígért több hektáros park építése még nem indult el.